Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesési problémák » Aki nehezen esett teherbe az...

Aki nehezen esett teherbe az elsővel, azoknál nem jöttek vissza a sikertelenség miatti rossz érzések, amikor a másodikkal próbálkoztak?

Figyelt kérdés
Az első gyerek sok év után inszem el sikerült. Most fél éve, hogy próbálkozunk a másodikkal, de lassan úgy érzem, visszajönnek a rossz érzések. Félek, hogy újra kell csinálnunk az összes vizsgálatot, stb, hogy ismét gyerekünk legyen. Illetve nem is félek, inkább csak csalódott vagyok, mert következő hónapban már be is fogok jelentkezni meddőségi központba. Ti hogy voltatok ezzel? (Nem ez tölti ki az életemet, csodálatos férjem, kislányom van, és olyan munkám, amit imádok. Egyszerűen csak szomorú leszek, amikor arra gondolok, hogy újra végig kell csinálni mindent, a csalodasokkal együtt.)
2020. jún. 20. 20:35
 1/6 anonim ***** válasza:
55%

Nem. Mivel egyszer már sikerült, miért ne sikerülne másodszor is?

Belül sok minden megváltozott.

A barátnőm évekig nem esett teherbe, már lemondtak róla, hátrahajló méhe volt, és az orvos szerint diónyi, nem sok jót jósoltak neki.

Aztán mégiscsak megesett az eset. Az elsőt elvetélte. Azt mondta neki az orvos, hogy ne bánkódjon, mert ez a várandósság jót tett a méhének, a hormon háztartásának, és félév múlva próbálkozzanak ismét.

Félév múlva azonnal megfogant a következő baba.

2020. jún. 20. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Szerettünk volna kistesót, de féltem én is, hogy ő is nehezen jön össze és kezdődik minden elölről. Ezért nagy reményeket nem is fűztem hozzá, s inkább elfogadtam azt a tényt, hogy egy gyermekem lesz. Nem is erőltettem a babaprojektet, és pár hónap alatt mégis összejött a testvérke. Én is meglepődtem. Nem tudom, miért alakult így, de teljesen máshogy álltam ehhez a terhességhez, nem görcsöltem rá, hagytam, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogy lenniük kell.
2020. jún. 20. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Hát nekem az első kettő viszonylag "könnyen" jött. A könnyűt azt úgy értsd, hogy 8 hónapon belül,intenzív próbálkozással. De még a kivizsgálásokig nem jutottunk, az 1 évet ki szoktam várni.

A legutolsó szülésem óta eltelt 6 év... Azóta inzulinrezisztenciám lett és enyhe PCO.. Van domináns tüszőm és meg is reped. De nem esek teherbe már több mint 1 éve.

Nálam most jött el az a pillanat, hogy kétségbe vagyok esve, hogy lehet-e egyáltalán még gyerekem 😔

Teljesen megértelek, még így is nagyon rossz, nemhogy akkor ha az előző gyerekek is ilyen nehezen jöttek volna...

2020. jún. 20. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
A második első hónapban megfogant, miután az elsőre 6 évet vártunk. A harmadikkal 5 hónapja próbálkozunk, mostanában kezd motoszkálni a fejemben, hogy mi lenne, ha megismétlődne az a sok várakozás. 😕
2020. jún. 20. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Nekem fordítva van. Az első az 1. alkalommal megfogant. A második pedig most jött el hozzánk 1 év próbálkozás után a mai reggel. :) Jövő hónapban már nem próbálkoztunk volna tovább. Ebben a hónapban az volt más, hogy már elengedtem ezt az egészet csak arra koncentráltam,amit éppen elém sodort az élet. A szexet végre megéltem és nem úgy tekintettem rá, hogy "babacsinálás". Az előző hónapokban végig izgultam, pörgettem az agyam rajta, hogy mi lesz,de most nem és ott is van velünk. :) Kitartást! Jól fog minden alakulni.
2020. jún. 21. 05:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
78%
Nem.Főleg, mert már van egy egészséges gyerekem.Az elsőnél rettenetes tartottam attól, hogy mi lesz ha nem lesz gyerekünk, hogy soha nem tudom meg milyen az anyaság.A második gyereknél ez a plusz nyomás nincs rajtam,rajtunk.
2020. jún. 21. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!