Érdemes tesztelni?

Figyelt kérdés

Pcos-em van, ezért elég ritkán van menzeszem.

Májusba jött meg utoljára, azóta az előző hónapba megjött, azt megelőzően két héttel előtte rózsaszínes, barnás folyásom volt, enyhe görcsökkel, majd egyszer csak megérkezett a nem várt...

Vettem különböző márkájú ovulációs teszteket, melyek hol pozitív, hol negatív eredményt mutattak. Egy bizonyos márka pozitív mindig, a másik meg alig mutat valamit, tehát negatív. Tehát nem mentem vele semmire, pedig csak arra voltam kíváncsi van e egyáltalán peteérésem.

Évek óta nem védekezünk, egyszer sem estem teherbe.

Volt, hogy már csináltam terhességi tesztet a folyamatosan elmaradó menzeszek miatt, de ugye mind negatív.

Mostani menzeszem utáni fél időben kezdtőtek a nem szokványos tünetek. Volt egy kis barnázás, amit betudok annak, hogy esetleg volt peteérés és azzal összefüggően történt egy kis vérzés. Majd napokkal később sorba jöttek a tünetek. Cukros ételektől émelyegni kezdtem, majd később az erősen fűszerezettektől is, a szokottnál sokkal jobban puffadtam, érdekes szurkálódások az alhasamba... nem gondoltam arra, hogy esetleg terhes lehetnék, egészen odáig, míg szélsőségesen ingadozott a hangulatom. Két napig vigasztalhatatlanúl sírtam, majd olyan dühöt éreztem megmagyarázhatatlan okokból kifolyólag, hogy az nem igaz és még sorolhatnám. Ekkor csináltam egy tesztet, ami elvileg nagyon korán kimutatja a terhességet. Negatív lett. De a tünetek csak megmaradtak. Napokkal később vettem megint egy tesztet, szintén negatív. Ez volt egy hete. Most késik két napja, ami a pcos miatt nem kirívó, de azért most mégis ott motoszkál a fejemben ez a dolog. Érdemes még várni és csinálni napokkal később egy tesztet, vagy elkell engedni és várni a vérzést..?



2022. dec. 8. 23:43
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Én még várnék legalább 1 hetet. Nem késik, hiszen nincs mihez viszonyítanod, múlt hónapban épp menstruáltál, előtte májusban. Ha a rosszélleteidet terhesség okozná, akkor HCG is lett volna kimutatható.
2022. dec. 9. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Talán a hormonjaim szórakoznak velem...:/
2022. dec. 9. 00:09
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

De ha ennyire rossz "állapotban" vagy és babát szeretnétek miért nem orvoshoz fordulsz? Rendbe kell tenni a szervezetedet.

Ami pedig a vélt tüneteidet illeti, azokat a hcg hormon műveli velünk nőkkel. Ergo ha van annyi hcg a szervezetben hogy tüneteket okozzon akkor a teszt is kimutatná. Ugyanis a tünetek 6-7 hetes korban kezdődnek, addigra ugye 2-3 hete tud legjobb esetben a nő a terhességről. Szóval én szakembert javasolnék mindenképp, nem várnék a csodára.

2022. dec. 9. 00:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Folyamatosan orvosról orvosra járok, mivel ahogy te is fogalmaztál, szeretném rendbe tenni a szervezetemet, de csak a diétás étrendet súlykolják, amit jó pár hónapja tartok. Direktbe nem szeretnénk kisbabát, nem a csodákra várok, csak más nők tapasztlataira lennék kíváncsi, azért írtam ki ezt az egészet erre az oldalr. :)
2022. dec. 9. 00:23
 5/7 anonim ***** válasza:
Sajna.nekem is pcos van .milyen ovus tesztet használsz?
2022. dec. 9. 06:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Azóta lett fejleményt, kérdező?


Én is hasonló cipőben jártam, pcos, az elmúlt évben kb 4-5 menstruációm volt. Egyáltalán nem védekeztünk már azóta. Az ovulacios teszteket el is engedtem, volt nekem is pozitív, mégsem történt semmi..

Aztán most az esélytelenek nyugalmaval csináltam egy hcg tesztet, a ciklusom kb 80. napján, és pozitív lett!! Azért csináltam a tesztet, mert előtte 2 héttel olyan érdekesen beszúrt a bal petefészkemnél, hogy rosszul esett ülésből kiegyenesedni.

És lám, az valóban egy peteérés volt. Előtte nap együtt is voltunk, arra emlékszem egy esemény miatt, és tessék, teherbe estem...


Csak amiatt írtam le, hátha olvasgat majd itt egy reménytelenné váló pcos-sel küzdő nő.. bármikor megtörténhet!!

Írom ezt úgy, hogy semmilyen gyógyszeres kezelésem nem volt, és azon a bizonyos hétvégén csapatépítő alkalmával elengedtem magam alkoholilag rendesen...

Szóval bármikor eljöhet az idő!!

2023. márc. 24. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Kedves 6os

Voltam azóta orvosnál, sajnos ovuláciom nincsen.:/

2023. ápr. 27. 16:29

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!