Ki hogyan dolgozta fel azt, hogy végül nem lehetett gyereke?

És tegyük hozzá, nem csak a nöknek rossz ha nem lehet/lett gyerekük.

Én 45+ férfi vagyok. Világéletmben nem gondoltam volna, hogy a család nem jön össze. Minden nehézseget elképzeltem fiatalon... de a család, a gyerek az olyan természetesnek tűnt mindig. Az úgy lesz "alanyi" jogon.

Több kapcsolatom is volt, rövid is hosszú is, de különböző okok miatt végül nem lett eddig gyermekem. És ez nekem is olyan elkeserítő érzés. Kb mintha céltalan lenne az éltem. Vagyis csak tulajdonképpen magamért élem és ennyi. Mikor lehunyom örökre a szemem.. senkiben nem élek tovább, senkinek nem fogok hiányozni.

Néha ha megyek az utcán, és látok egy apukát babakocsit tolni, elszorul a torkom. Hogy másnak van, nekem miért nem jött össze. De ez van, kezdem elfogadni.

(Igen igen, tudom 70 évesen is lehetne egy férfinak... de lássuk be ha valakinek 45 fölött nem lett gyereke, akkor már nem is igen lesz valószínűleg. Nyilván mem biológiai okból alapvetően, hanem megfelelő társ hiányában.).