(M) ennyire fontos, hogy milyen lesz a gyerek apja? Miatta nem akarom megtartani? (Hosszú lesz)

Kezdem az elején.

Volt egy jó házasságom, nem mondom, hogy sose volt vita. A férjem félrelépett, és elváltunk. (Már bánja, és boldogtalan, belátta, hogy jó házasságot dobott el, de a gyerekekkel nem akar foglalkozni, nekem meg nem kell soha többé.)

Ennek hála egyedül maradtam két gyerekkel. Nem mondom, hogy jól élünk, de nem panaszkodok, mindent meg tudok adni nekik ami szükséges. Nem csak a kiló kenyérre gondolok, hanem pl. a kislány úszni jár, a fiam focizni, beugrunk egy-egy hétvégén sütizni, stb.

Megismerkedtem fél éve egy férfival, nem indult komolynak a dolog.

Főleg úgy, hogy a bizalmam elnyerni nem egyszerű, ami érthető, és ezt nem sikerült még igazán kivívnia.

Ő se gondolja/gondolta komolyan, pl. a mai napig nem mutatott be a szüleinek vagy a barátainak, nem járunk együtt sehova.

Ami bonyolítja a helyzetet, hogy ő családot akar. Amióta megismerte a gyerekeim, teljesen megváltozott. Amikor beszél a jövőről, úgy tűnik, közös, hosszú távú tervei vannak, és tényleg nagyon jó a viszonya a gyerekeimmel. (Ez persze sokat nyom a latban nálam is.)

A párom most kitalálta, hogy gyereket akar. De én nem, mert nem megfelelőek a körülmények. Alig van most munkája, mióta ismerem gyakorlatilag soha nincs egy fillérje, csak a szöveg, hogy tavasszal kezdődik a szezon, és őszig tart, télre félretesz, stb.

A munka miatt egyelőre összeköltözni se tudunk, mert nálam lakhatnánk, de ő akkor nem tud bejárni, és elveszti a munkahelyét.

Építőiparban dolgozik, és én elhiszem, hogy tavasztól tényleg jobb lesz, stb, de most inkább csak az fordult elő párszor, hogy én segítettem ki pár száz forinttal.

De most baj van...

Pár hete összevesztünk, és aztán kibékültünk, amit jó nagy szeretkezéssel ünnepeltünk, és teljesen elvesztettem a fejem. Utána esett le, hogy nem használtunk gumit.

Ő azt mondta nem baj, hátha becsúszik a baba...

És most késik.

Csináltam egy tesztet, ami pozitív.

Én teljesen kétségbeestem.

Három gyereket nem tudok eltartani egyedül, főleg nem GYED-ből, a párom keresete egyelőre inkább népmesei, és nincs benne sok bizalmam, hogy valaha az életben meg tudjuk oldani az összeköltözést.

Ő persze a fellegekben jár, első gyerek (lenne) neki.

De én nem akarok gyereket!!!

Úgy érzem, ebben az esetben jogom van egyedül dönteni, hogy megtartom-e vagy sem, és ha nem érzem biztosítva, hogy gondoskodni tud rólunk, akkor nincs joga beleszólni. Könnyű más ....val a csalánt verni!

De ha bármi történik, akkor az apa lelép, én meg itt maradok három gyerekkel egyedül.

Ha vállalom, még arra se számíthatok, hogy támaszkodhatok rá nem anyagi dolgokban, mert sokat van nálam (heti két-három napot, ha teheti többet, de van hogy heti fél nap sikerül).

Abban biztos lennék, hogy a gyerekét imádná, és jó apa lenne, de ezért nem adnak kenyeret, és a gyereknek kevés a szeretet. Fel is kell nevelni.

Lehet, hogy megváltozna, megkomolyodna, képes lenne úgy állást keresni (most ott tart, hogy ő ugyan el nem megy egy gyárba éhbérért, holott szerintem jobb lenne ha rendszeres jövedelme lenne, nem úgy, hogy egyszer átlag felett keres, egyszer meg semmi)

Arra ki se térek, hogy mekkora teher, ha el kell mennem abortuszra. Rettentően megvisel, de egyelőre nem látok más lehetőséget.

Szüljek egy harmadik gyereket a bizonytalanba, majd csak lesz valahogy alapon, (elvégre az apa nagyon akarja őt), vagy vetessem el, és ebben az esetben akár még a kapcsolatunk is rámehet?

Az "apuka" persze fogadkozik, hogy megteremti a megfelelő körülményeket, mire érkezik, de én félek, mi van, ha nem. Inkább nevelek két gyereket egyedül, de normálisan, minthogy három gyereket ítéljek nyomorra.

Nem tudom mit tegyek.

Félek nagyon, hogy mi lesz ha megtartom.