Akinek beteg volt a babája és úgy döntött elveteti az mesélne nekem?

A 12. héten 8 mm- es tarkórdeőt mértek az sztkban. Másnap genetikai uh, megállapították ugyanezt, plussz ödémákat a teste körül, felajánlották az abortuszt. Mi szerettünk volna további vizsgálatokat, így lett méhlepény biopszia. Kiderült egy Edwardsnal is ritkább, rendkívül súlyos temdellenesség. Azt mondták, minimális az esély, h élve megszülessen, ha mégis, akkor súlyos sérültként. Súlyosan sérültekjel foglalkoztam előtte, pontosan tudtam, h ilyen élet terhét nem tenném a gyermekemre. A döntésban közrejátszott egy közeli ismerősöm Edwardsos babája is, 28 napot élt, csövekem, többször újraélesztve, szívrohammal. Ennek sem szerettük volna kitenni. Én is emberből vagyok, ezért úgy döntöttünk, nem várjuk meg, míg elkezd nőni a pocakom, vagy érzem a magzatmozgást. Indítottak, 10 órát vajúdtam, lelkileg és fizikailag is életem legrosszabb napja volt, a lelki nyilván le sem tehető, gyakorlatilag halálos ítéletet mondani a saját gyerekem felett. Férjemmel mindvégig közös volt a döntés, az elején a plussz vizsgálat miatt is, és a végén is. Azon a héten amikor meg kellett volna születnie alapesetben, megfogant a kisfiunk, aki most 8 hónapos. Nem lenne, ha a " bátyja" élne,kis csodababa ő, egyébként nem mentem el egyetlen extra vizsgálatra sem terhesség alatt. Hálás és szomorú vagyok egyszerre. Ennyi. Illetve perszehogy nem ennyi, de szavakkal ennyi. Kívánom, h minden rendben legyen Veletek.

2- es, azt hiszem, te súlyosan sérültek között nem töltöttél sok időt. Mert hidd el, láttam és tapasztaltam sokmindent, és bizony sokan nem voltak boldogok.

Megvan a teszt eredménye?