Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség megszakítása » Hogyan hathatnék rá, hogy...

Hogyan hathatnék rá, hogy felfogja, nekünk nincs jövőnk és nem akarom ezt a gyereket?

Figyelt kérdés

A barátommal (akitől terhes lettem) 3 hónapot voltunk együtt. A héten kiderült, hogy terhes vagyok és elmondtam neki, hogy még nem akarok anya lenni, őt sem szeretem annyira, hogy gyereket szüljek neki és egy család legyünk. Ő viszont nagyon akarja/akarta a babát, és összevesztünk. Teljesen más oldalát mutatta, mint eddig és konkrétan megijedtem tőle. Szakítottam vele másnap, de azóta nem hagy békén. Folyamatosan hív, írogat, megjelenik a házamnál csak úgy. A közösségi oldalakon letiltottam, de már két barátja fiókjából is írt. Tegnap azt írta, hogy nem szeretne veszekedni, nem fog kiabálni sem, csak találkozzunk, mert hogy szerinte egy normális lezárást érdemelne a kapcsolatunk.. Ebbe belementem, de mondtam, hogy csak nyilvános helyen és nappal.

Oké, találkoztunk is, elmondta, hogy sajnálja, amiért úgy viselkedett, ahogy és megérti, hogy megijedtem. De ezután ugyanazt a szöveget elkezdte fújni, hogy nem tehetem ezt vele és a közös gyerekünkkel, meg hogy eddig semmi gondom nem volt vele és a kapcsolatunkkal, most mégis mi változott meg... Elmondtam neki újra, hogy én még nem akarok anyuka lenni, más célokat szeretnék megvalósítani a családalapítás előtt, őt sem ismerem olyan régóta, hogy csak úgy rábízzam az életemet, felneveljek vele egy gyereket. Elmondtam azt is, hogy még mindig vannak érzéseim a volt barátom iránt (6 évet voltunk együtt, már az eljegyzés, esküvő is szóba került). Azt hittem, ezzel végre felfogja, hogy mi már nem leszünk együtt, nem lesz gyerekünk. De nem. Még tegnap este is írt, meg ma reggel is becsengetett. Olyanokat ír, hogy ő öngyilkos lesz, ha elveszem tőle a gyerekét, meg hogyha valaha éreztem iránta bármit is, akkor tekintettel leszek rá és nem zárom ki az életemből és ebből a döntésből.


Régen gyógyszereket szedett, mert mentális problémái voltak. De azt mondta, hogy már jól van... Viszont most nagyon félek, hogy újra gondja lettek és nem megy orvoshoz, nem szed rájuk semmit.


2018. márc. 17. 11:17
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 1/86 anonim ***** válasza:
47%

Gondolom védekezés mellett lettél terhes, mint itt mindenki a gyakorin.

Ha már így alakult, a te tested, a te döntésed, barátodal pedig szakítanod kell.

2018. márc. 17. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/86 A kérdező kommentje:

A cinikus megjegyzésedre nem szeretnék reagálni.

Szakítottam vele, de ezt írtam is.

2018. márc. 17. 11:23
 3/86 A kérdező kommentje:

Miért kell bunkónak és parasztnak lenni?:)

Jól esik?


Egy egyszerű kérdést tettem fel, de ha nem sikerül rá válaszolni, inkább ne írjatok semmit. Mindketten jobban járunk.

2018. márc. 17. 11:30
 4/86 anonim ***** válasza:
29%

Megszülöd, lemondasz a gyerekről,ő a nevére veszi,és ennyi.

neki leaz gyereke,te meg mehetsz a dolgodra

2018. márc. 17. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/86 A kérdező kommentje:

Ja, mert egy terhesség és szülés semmiség...

Most szeretném tisztázni, hogy nem fogok szülni.

2018. márc. 17. 11:39
 6/86 anonim ***** válasza:
27%
De sokan szeretnenek gyereket es nem adatik meg,de sokan szeretnenek egy ferfit maguk melle, aki igy harcol a gyerekeert...eleve nem ertem miert mondtad el neki ha nincs szandekodban megtartani.Legkozelebb vedekezz! Szerintem mindent megbeszeltetek,ignorald. Mi mast lehetne? Tavoltartasi?
2018. márc. 17. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/86 A kérdező kommentje:

25 éves vagyok, most csinálom az MSc-t. Még nem indítottam be a karrieremet, sosem volt rendes munkahelyem.

Elhiszem, hogy sokan vágynak gyerekre. Egy nap biztosan majd eljön az én életemben is az a pillanat, amikor azt mondom, hogy oké, jöhet a baba. De az nem a következő években lesz, ez szinte biztos. Szeretnék még tanulni, utazni, szórakozni.


Az pedig csak ellenszeves volt számomra, hogy a volt barátom úgy viselkedett, ahogy. Teljesen azt éreztette, hogy neki már most fontosabb ez a terhesség, mint én. Konkrétan rám erőszakolta volna a saját akaratát, nem érdekelte, hogy én mit szeretnék.

2018. márc. 17. 11:48
 8/86 anonim ***** válasza:
76%

A terhességről egyedul a nőnek van joga dönteni, tehát ha nem akarod megtartani, mehetsz siman abortuszra.

A barátoddal nem kell foglalkozni, majd felfogja, hogy vége.

2018. márc. 17. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/86 anonim ***** válasza:
79%
Ha ilyen mentális problémái vannak, megérteni sosem fogja. Elveteted és kész. Végre valaki aki nem a semmire akar szülni.
2018. márc. 17. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/86 anonim ***** válasza:
30%
utolsó, védekezhetett is volna akár...ha három hónapig voltak együtt és már terhes, akkor kb az első randin a pasi alá feküdt. Azért az ilyen nőkről is megvan a véleményem. Védekezni luxus de a felelősséget vállalni is.
2018. márc. 17. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!