Mekkora lelki fájdalom egy gyermek elvetetése?

Változó. Valakinek semmennyire, valaki meg még évek múlva is azét sír.

De valaki árulja már el nekem, hogy hogy lehet TÖBBSZÖR is nem kívántan teherbe esni? Még egyszer elhiszem, hogy valaki felelőtlen vagy szerencsétlen és besikerül. De akinek volt már egy, annak hogy jön össze a második meg a harmadik?...

Változó, van akit nem visel meg mert tudja hogy most nem tudta volna megszülni, esetleg nem is akar majd gyereket és máshogy fogja fel a dolgot.

Míg ha pl egy nő hosszú próbálkozás után terhes lesz, nagyon boldog, az ott neki már nem embrió hanem a kisbabája és pl kiderül hogy élettel összeegyeztethetetlen (ezt így reggel leírni kihívás) betegsége van ezért el kell veteni mert előbb-utóbb így is meghalna, őt ez teljesen máshogy érinti, szóval áltolánosságban ez nem mérhető.

Ez leginkàbb hozzààllàs kérdése. Egy olyan embert aki sose akart gyereket, csak nyűg lenne neki, nem viseli meg, vagy nem annyira, mint egy olyat aki azért veteti el a magzatot mert pl tudja, hogy felelőtlenség lenne megtartani ha magàt is alig tudja eltartani. Mert persze szép dolog a szeretet, de se pelenkàt, se babaruhàt, se gyógyszert, se tàpszert, kajàt nem lehet belőle venni a gyereknek. Sem fűtésszàmlàt nem lehet belőle fizetni.

Akinek pl csak anyagi gondjai vannak, vagy apu lelépett, nehezebben emészti meg az abortuszt, mint az aki sosem akart gyereket. Gyakorlatilag hozzààllàs kèrdése. Ha tervezett, vàrt, akkor a kisbabàja, ha becsúszott, alkalmatlanok a körülmények- akkor is lehet az, de ésszerű az abortusz, ha pedig sosem akarta akkor leginkàbb egy megoldandó probléma a terhesség!

"Óriási...." ... az a szovjet mikrochip...

Kérdező, ahogy többen is írták, ez rendkívül széles skálán mozoghat, függően a helyzettől, az illető lelki alkatától, világnézetétől, környezetétől, sok mindentől. Az ismert nőgyógyász prof szerint a többség alapvetően megkönnyebbül, amikor túlesik a beavatkozáson, és lekerül róla a nem kívánt terhesség okozta stressz.

Utolsó, talán akkor nem kéne olyanról nyilatkozni, amiről fogalmad sincs és pláne nem kell kész tényként közölni...!

Soha egyszer nem jutott még csak ehhez hasonló sem eszembe, mint amit írtál! Sőt... Épp, hogy egy síró gyerek láttán azt gondoltam, igen a lehető legjobban döntöttem. És hidd el, nem én vagyok az egyetlen, aki így gondolja.. A nők többsége, aki tudja jól, hogy nem akarja azt a gyereket, megkönnyebbül abortusz után és nem magába roskadva depizik. Megviselni esetleg azt viseli meg, aki akarta, de mégsem tartotta meg valamilyen oknál fogva.