Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Van itt akinek traumát okoztak...

Van itt akinek traumát okoztak a szülészeten?

Figyelt kérdés

Első kisbabámat vártam. Nem tudtam hogy nem lenne szabad keményedni a hasamnak. Eljártam a terhes gondozásra nem kérdezték én pedig nem mondtam. A keményedések egyre többször jelentkeztek 6 hónapos voltam amikor egy kontroll vizsgálaton kiderült hogy két ujjnyira kitágult a méhszájam és olyan alacsony a vérnyomásom hogy csoda hogy talpon vagyok. Akkor bekerültem visszatartásra. Elsőször infúzión voltam három napig éjjel nappal. Utánna levettek róla egy napig és újabb három nap infúzió. Nem engedték be hozzám a páromat ami miatt lelkibeteg lettem már szinte könyörögtem. Akkor engedtek negyed órát.

Majdnem fél napig sírtam utánna. Aludni alig tudtam féltem borzasztóan hogy milesz velem.

Lekerültem az osztályra ahol már lehetett látogatni de a párom sokat dolgozott. Olyan volt mint egy börtön. Kaptam gyógyszereket és az éppen beeső ügyeletes orvostól kérdezgettem hogy mikor mehetek haza. Vagy azt mondták hogy még nem vagy hogy másik orvost kell kérdezni. Volt olyan is hogy leüvöltöttek. Nem lenne szabad terhesen fogyni de engem kikészítettek.

Ultrahang vizsgálaton 1750 grammnak mérték a babám és a képembevágta hogy ez nagyon szikkadt ez a gyerek. Nagyon kicsi. Nem mertem elötte elsírni magam. Volt olyan hogy a baba neme után érdeklődtem és akkor másik orvos volt bennt de elég durván közölte hogy neki nem ez a dolga hogy ezt nézegesse... És punk tum. Másik orvost már félve kérdeztem meg.

Amikor szültem nagyon rám ijesztettek mert az ügyeletes orvos megkérdezte hogy van e fogadott orvosom. És mondtam hogy nincs. Úgy vizsgált meg hogy kegyetlenül fájt. Aztán közölte hogy biztos meg fogom bánni hogy nem fogadtam fel. Csak lestem megsem mertem szólalni. Szülésnél besem jött hozzám. A szülésznők csak számítógépeztek rátettek az nst re és pisszegtek amikor hangosan üvöltöztem a fájdalomtól. Azt mondták ha úgy érzem hogy nyomnom kell akkor szóljak.

Miután megszültem nagy nehezen. Bejött az ügyeletes orvos egybe kiszedték a méhlepényt mégis érzéstelenítő minden nélkül kikapart. És csitított ő is hogy ne ordibáljak nem fáj az. Utánna saját lábamon hagytam el a szülész ágyat. De örökre nyomott hagyott bennem ez.

Félek újra szűlni pedig szeretnék.. Örök traumát éltem át úgy érzem. Azóta még rémálmaim is vannak.

Van köztetek olyan aki hasonlókat élt át mégis szült utána?



2020. szept. 13. 17:04
1 2 3 4
 1/31 anonim ***** válasza:
88%
Emma vonalat keresd meg.
2020. szept. 13. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/31 anonim ***** válasza:
96%
Betegjogi képviselőnek jelenteném őket, egyesével mindet és pszichológushoz járnék a helyedben. Ha nem lépsz, mással is megteszik! Nem vagy egyedül!
2020. szept. 13. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/31 anonim ***** válasza:
91%

Nem ezeket, más beavatkozások okoztak nekem traumát. Nem vagy előrébb, ha elmesélem. Nekem az segített a második babánál, hogy végtelenül empatikus új orvos-szülésznő csapatot kerestem (szulnijo.hu) és 2 évig lelki támogatásra, feldolgozásra jártam, egyénire és csoportosra is (Perinatus Alapítvány).


Pénzbe került. Igen. Megérte. Igen.


Én gyáva voltam, nem jelentettem fel az első ellátókat, pedig kellett volna.

2020. szept. 13. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/31 A kérdező kommentje:
Én lépni akarok ellenük. Nemtudom mivel érdeltem ki ezt.. Semmivel.. Szomorú vagyok. És irigy azokra akikkel rendesen bántak és nem lettek lelkibetegek. Nem sírtak annyit terhesen. Elrontották a boldog babavárást. Elrontották ezt az élményt. És autómatikusan ha az új gyermekáldásra gondolok összeszorul a gyomrom a félelemtől.
2020. szept. 13. 17:26
 5/31 anonim ***** válasza:
100%
Megkérdezhetem melyik kórházban történt ez? Nagyon sajnálom ami veled történt, jelenteni kell mindenképpen!
2020. szept. 13. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/31 A kérdező kommentje:
Szekszárdi szülészeten történt.
2020. szept. 13. 17:37
 7/31 anonim ***** válasza:
93%
Hu kérdező, nagyon sajnálom. Betegjogi képviselő, szules utáni tanácsadó segíthet. És ha mégis feldolgozod, kívánom hogy így legyen, messzire kerüld el a következő babával ezt a helyet. ☹️
2020. szept. 13. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 anonim ***** válasza:
89%

Sajnálom, hogy ilyenek történtek. Szerintem nem az a dolgod hogy mindent tudjál hanem hogy ők kérdezzék mit érzel és mit nem. Az orvos nem tudom nő volt e vagy férfi de pont a férfiak szoktak a szülésről okosat mondani akik sosem fogják átélni. Szülészeti gyakorlaton is tapasztaltam hasonlókat, császár közben "ha nem lenne ennyi zsír magán könnyebb dolgunk lenne" nem lehet mindenki tökéletes, hogy az orvosnak könnyű dolga legyen. Az orvos fogadás meg nem feltétlenül jobb, sokszor ha épp nem érnek rá akkor ott sincsenek az anyuka mellett, vagy ugyanúgy kezelik mintha nem kapna érte pénzt.

Én akármelyik nap szülhetek, remélem nem cseszik el a napomat.

2020. szept. 13. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/31 anonim ***** válasza:
90%
Nekem is traumatikus volt az első szülésem. Majdnem egyke maradt a kisfiam emiatt. 7 év múlva vállaltam csak a következő terhességet . Én elrontottam, mert nem kértem segítséget . Te ne tedd . Azt hittem egyedül is túl leszek rajta , de sajnos nem. Keress egy pszichológust aki segít feldolgozni az élményt .
2020. szept. 13. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/31 anonim ***** válasza:
85%

Szekszárdról rosszakat hallani sajnos..

Én Szegeden szültem, engem is befektettek két hétre, de itt a terhességem majdnem legszebb két hetét töltöttem. Jó fej szobatársakkal, kedves szülésznőkkel, szimpatikus orvosokkal. Mondjuk volt fogadott dokim is, aki sokszor rám nézett. A párom hiánya nehéz vlt, itt is látogatási tilalom vlt. A kórház parkjában találkoztunk 20percre.

2020. szept. 13. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!