Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Bevállalnátok a negyedik...

Bevállalnátok a negyedik gyereket?Ti éreztetek így?

Figyelt kérdés

Igazából nincsen nagyon különös oka(pl.anyagi helyzet), ami miatt elgondolkodtam. Négy gyereket terveztünk már az elejétől kezdve, úgy szerettük volna, hogy a két nagyobb gyerekünk kisebb korkülönbséggel, aztán nagyobb szünet és a két kisebb is szintén néhány év különbséggel. Az élet viszont közbeszólt és nem pikkpakk jöttek össze a gyerekek. A legnagyobb most 8 éves, a kisebb 5, tehát nem olyan kicsi a korkülöbség. A harmadik babát pedig most várom novemberre.

Az elmúlt időbem elgondolkodtam, hogy lehet nem vállalnék még egyet, ha igen akkor úgy érzem, hogy csak azért, hogy a picinek is legyen valaki, aki közelebb van hozzá korban. Persze aztán az sem biztos, hogy hamar összejönne, hanem hasonlóan éveket kellene várnunk. 33 éves vagyok tehát úgy gondolom, hogy még nem öreg és azt még bevállalnám, hogy 37 évesen szüljek, ha úgy alakul.

De nem tudom, valahol vágyom még egy gyerekre, de máskor úgy érzem, hogy mi így vagyunk egy család.

Én azt várom, hogy úgy érezzék majd 100%-osan, hogy teljes a családunk. Nektek volt ilyen érzés, amikor tudtátok? Vagy éreztétek, hogy még egy baba kellene? Lehet hülyeség, de mindig úgy képzeltem,hogy érezni fogok/fogunk ilyesmit.

Persze most még először szülessen meg a baba, aztán lehet jön majd az érzés.

(Természetesen a férjemmel közösen döntünk ilyen dolgokban, ne tévesszen meg senkit az, hogy egyesszámban beszélek.)


2021. okt. 10. 17:47
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem még ne gondolkodj annyira előre ezen elég lesz akkor, ha már meg van a 3. Eltelt egy kis idő, majd átrágjàtok párotokkal.

Esetleg nézegess 4 gyerekes családokat, hogy ők nekik milyen így:)

2021. okt. 10. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Íme egy 4 gyerekes család:

[link]


Azt hiszem az 5 gyerekes részben mondta az anyuka, hogy 3 felett már mindegy hány gyerek van.

2021. okt. 10. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
41%

Én hármat szerettem volna, de úgy mint telegyen a 2.után nagyobb szünet, én is így születtem.

Aztán ahogy nőttek kinőttük a lakást, de nem volt kilátás a változásra,a kamaszok nyakába meg nem akartam szülni.

Aztán változott a helyzet nagyobb lakás, jobb körülmények, de a férjem mindig is 2 gyereket akart, és 37 voltam, amikor a 42 éves ismerős közölte, hogy becsúszott a baba.

Gondoltam nem ia vagyok még öreg.

40 előtt megszületett a 3.gyerekünk a nagyok 19 és 21 évesek voltak.

Most úgy érzem 4 gyerekkel lenne teljes az életünk, tudom hogy többet nem szeretnék, el nem tudok képzelni 3 kicsit egyszerre(elbirok velük, nem azért, 21 is volt a csoportomban 3 év alatti😁).

Mindig mikor ránézek a kicsire tudom, hogy egy csoda(nem jött könnyen).

2021. okt. 10. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
65%

Nekem 38evesen jott a 3. ket nagyobb melle (8-10) es nalam mindharom elsore osszejott, igy eselyes h a 4.-el sem lenne gond ilyen teren, akit a ferjem szeretne jobban, es fizikailag is ugy erzem elbirnam, terhesseget es utana a huzos idoszakot is (ez a 3.nagyon megviselt, de szepul), sot egy olyan ember van mellettem aki minden percet vegigcsinalna velem, de ugy erzem nem szivesen terhelnem a kapcsolatunkat sem a gyerekek eletet, turelmet ujra, plusz zero segitsegunk van, abortusz sem tema, en nem merek lapot huzni a 19re. Ez a mi sztorink.


A ti esetetekben megvarnam az agyalassal h h alakul a kicsivel az elet mondjuk az elso evben. Itt befigyelt egy eros reflux, mento, megfigyelesek, ejjel ulve alvas 5honapig, nulldieta, ezeket nem terveztuk, sok volt. Szerencsere kinotte es minden rendben de huzos volt.


Ettol fuggetlenul senkit nem beszelnek le rola plane ha minden szempontbol megteheti.


Konnyu szulest kivanok neked, mindjart november:)

2021. okt. 10. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
37%
5 éves volt a legnagyobb, amikor a 4. született… ha én túléltem, te főleg túl fogod. 😄 Ha megszületik a 3., majd látod, milyen 3-mal, belefér-e minden szempontból még egy. Én nem beszélek le senkit erről, fantasztikus dolog a nagycsalád. 😊
2021. okt. 10. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
65%

Nekünk van 3. A nagyok 13 és 9, ők az első házasságomból vannak.

A kicsi 9 hónapos.

Mi tervezünk egy babát még. Egyet biztosan, jövőre. Így, hogy a nagyok nagyok, könnyebb a helyzet.

2021. okt. 11. 06:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
37%
előttem irok jol leirták.harmadikat szüld meg aztán,ha vágysz negyedikre válaljátok be 45 éves korodig.nézzed meg 4 gyermekeseket.három gyereket tapasztald ki ha belefér szülj.ismerek 4 gyermekes édesanyákat.az egyiknek 3 fiu 1 lány van,de az egyszem lány a harmadikkal terhes és negyediket is akar.
2021. okt. 11. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Köszi mindenkinek!! Mindenképpen beszélünk majd még róla, először szülessen meg hármaska, aztán utána meglátjuk, hogy érzünk:)
2021. okt. 11. 16:08

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!