Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Mit csináljak így, ha a...

Mit csináljak így, ha a védőnő piszkál a súlyom miatt?

Figyelt kérdés
175 centi vagyok, 63 kg-al kezdtem a terhességet, teljesen kockás hassal, tehát viszonylag alacsony volt a testzsír százalékom, mellette pedig volt egy jelentős izomtömegem. Most vagyok a 20. hétben a melleimen és a hasamon kívül nem nőtt más rajtam, hasam is kifele csúcsosodik, a derekam ugyanolyan keskeny, hátulról nem is lehet megmondani, hogy terhes vagyok. Viszont így is 68 kg lettem mérleg szerint, a védőnő pedig piszkál, hogy 20. héten ez az 5 kg nagyon sok, mert még messze van a vége. Nem tudom már mit csináljak, nagyon figyelek a táplálkozásra, ugyanúgy, ahogy eddig is, egyedül az egy csalónapot tartottam meg, amikoris belefér az étrendembe egy fél pizza, csoki, ilyesmik, a hét 6 napjában viszont teljesen tisztán étkezem és sok folyadékot iszom, ami víz, illetve napi egy bögre növényi tej a kávémhoz. Pluszban heti 5x edzem is, amiből 3 nap kardió, kettő pedig megosztva felső-valamint alsótest. Nem igazán tudom mit csinálhatnék másképp, mert a kondim megmaradt, így ebből azt tudom leszűrni, hogy izomtömeget nem vesztettem, alapból ha zsírosodik vagy hízok, fenékre és combra megy, most semmi ilyen nincs... Vagy tojjam le a védőnőt és csináljak mindent ugyanígy tovább? Esetleg iktassam ki a csaló napomat? (De ott sem az van, hogy egész nap nassolok, hanem pl. ebédre eszem egy fél pizzát, vagy délután megeszem pár kocka csokit, mellette ugyanúgy étkezem, ahogy a hét többi napjában.)
2023. aug. 21. 17:26
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%
Semmit se csinálsz rosszul, 5 kg egyáltalán nem sok. Engedd el a füled mellett a súlyodra tett megjegyzéseit, ennyit tudsz tenni.
2023. aug. 21. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
99%
Tojd le, hülye engem soha nem piszkált pedig 8.hétre volt 8 kg már rajtam
2023. aug. 21. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
Engedd el. Tökéletesen csinálod. Az orvos szakmai véleménye számít.
2023. aug. 21. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
100%
Engem is piszkált, pedig nem is nőtt a nadrágméretem egész terhesség alatt, hiába a plusz kilók. Engedd el szerintem a dolgot.
2023. aug. 21. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
100%

Engem is szokott, pedig rohadtul nem zabálok, a nagyobbik után meg folyamatosan szaladgálok, meg több km-es sétákra megyünk stb.

Ennek ellenére így is jön fel.

Az utóbbi hónapban tényleg extra keveset ettem ebben a melegben, még úgy láttam, hogy fogytam is. Erre mentem mérlegelni hozzá, és 1,5 kiló feljött... Mindegy, nem értem. Persze meg is jegyezte, hogy hááát másfél kiló...

Nem tudok vele mit kezdeni, ez van.

2023. aug. 21. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%

Tojd le a védőnőt. A testedben a vér mennyisége nő (plusz súly), a melled megnő (plusz súly), ott a baba súlya, aki azért már 350-400gr körül van, ott a magzatvíz, aminek szintén súlya van, megnő a méhed, az is plusz. Ezenkívül a súlypontáthelyeződéstől plusz izmok is növekedhetnek. Plusz nyár van, ami miatt vizesedhetsz is, de a terhességtől is. Nálam egy meleg és egy normális hőmérsékletű nap között 1,5 kiló különbség is tud lenni.

Ha meg esetleg 1-2 kg csak úgy zsírként felcsúszott, akkor sem történik semmi az égegyadta világon. De a leírtak alapján nem.


Amúgy én is kb 5 kilót híztam a 22. hétre, bár én rajtam azért van elég háj is izomzattal együtt (én is edzek, csak nem annyit, mint te), konkrétan a mellemen és a dudorodó hasamon kívül sehol nem látszik, hogy ment volna fel bármi is. A védőnőm egyetlen szót sem szólt, amikor lemért.

2023. aug. 21. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:
Csak annyira bosszantó, próbáltam azt, hogy kevesebbet ettem, de akkor meg éreztem, hogy teljesen leesett a vércukrom és brutál migrénem lett. Ezt a bacogatást meg nem túl jól viselem, múltkor már úgy fogadott, hogy "remélem most már 1 kg-al kevesebbek vagyunk... hát nem jött össze"...
2023. aug. 21. 17:44
 8/14 anonim ***** válasza:
87%
Vicces, hogy téged cseszeget, miközben egy rakat kismama rohangál 120 kilóval. Érdekes, azokat nem piszkálják :D
2023. aug. 21. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%
Én mindig meglepődök amiket itt olvasok. Nekem is a 20. hétig feljött 5 kg. Volt egy központi védőnőm,plusz költözés miatt két körzeti. Mindhárom legyintett,kb kiröhögött,hogy jólvan az,majd lemegy az,nem is látszik stb. A végére feljött sok sajnos,de akkor se pörögtek ezen. A nőgyógyászom 4 gyereket szült,full vékony testalkat,senki meg nem mondaná. Amikor aggódtam a súlyom miatt a végén,a válasz az volt,hogy ő az egyik alatt 20 kg-t hízott,ne aggódjak. Nekem olyan furcsa mikor itt olvasom,hogy így megjegyzik a súlyt. Itt a sokat hízott barátnőket se csesztette senki,pedig neki is más volt a körzeti. Nem sok kérdező egyébként.
2023. aug. 21. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
97%

De nem értem, hogy ezt miért veszed ennyire magadra? Én mindig vékony voltam, a két terhesség alatt meg jó sok kilót felszedtem a 30. hétig (utána nem), de nem nagyon látszott rajtam, és őszintén, engem nem érdekelt, mit mond a védőnő. Te meg nehogy ilyet csinálj már, hogy emiatt nem eszel...ha 100+ kilós lennél, megérteném, hogy elgondolkozol a szavain, de most így ezzel foglalkozni.


Hidd el, a védőnők 98%-a olyan, hogy mindig talál valamit, amivel cseszegethet. Ha meglesz a gyerek, majd az lesz a baj, hogy nem hízott eleget, miért nem fordult még át, és így tovább.


Hát én pomt letojtam mindig. Elmondta, én meg nem reagáltam.

2023. aug. 21. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!