Nomrális, hogy most 35 hetesen azt érzem, betojtam az egész gyerek témától?

A kérdések természetesek, ez nagy változás, és kár azt mondani, hogy nem lesznek problémak, ezzel ne is álltasd magad, viszont az előre tervezés / napirend sokat segít. A gyerek se marad örökre kicsi, nagymamához/nagypapához/rokonhoz/barathoz el fog járni, vagy már babysitter is létezik, ilyenkor együtt tudtok lenni. De ezt az alkalmat már meg kell teremteni. De hidd el nem csak leszív, sokat is ad, új elmenyek, megpróbaltatasok, családi pillanatok.

A pánik általanos problema a helyzetedben, viszont vigyelni kell arra, hogy ez ne menjen át depibe, ha nagyon szorongsz érdemes pszichológust keresni / leülni a pároddal átbeszélni. Az elejen talan kevésbé, de fokozatosan egyre több minden "terhet" tud levenni majd rólad.

Nyilvan ez ember fel az ismeretlentol, ez termeszetes.

Igen, totalisan megvaltozik az eleted, mas lesz a prioritas, de meg fogsz mindent oldani,mert mast nem tudsz tenni, muszaj.

Az, hogy egy kapcsolatot mennyire visel meg, valtozo. Nyilvan nem az lesz most eloterben, hogy minden heten ketszer egy ujszulott mellol elmenjetek randizni, mert orulsz, ha aludni tudsz, de ez is teljesen rendben van. Ha turelmesek lesztek magatokkal es egymassal, akkor szerintem oriasi gond nem lehet, legalabbis nekem szemely szerint ez a tapasztalatom, de nyilvan ez is egyeni.

Es persze, hogy szeretni fogod :)

Rám hullámokban tört rám a pánik. A végén, amikor indításra mentem, akkor nem viccelek, másfél napig zokogtam megállás nélkül, hogy én ezt nem is akarom. Se a gyereket, se a kórházat, se az indítást, semmit. Utána is nagyon nehezen váltam anyává, kb. fél éves volt, amikor már tudtam érveket felsorakoztatni amellett, hogy miért is jó anyának lenni.

De mondok jobbat, most a másodiknál is borzasztóan betudok parázni sokszor, csak már tudom tudatosítani is, hogy nem lesz gond, mindent meg fogunk oldani, mert van tapasztalatom. :) Az elsőnél még az ismeretlentől való félelem is komolyan játszott.