Mit csináljak? A párom egyáltalán nem vesz tudomást a babáról azzal a jelszóval hogy csak akkor kell vele foglalkozni (puszi, simi, beszélgetés) ha már megszületett, mert így ugy sem érez belőle semmit.

Figy, az én párom egy nagyon jó lelkű fickó, de amikor kiderült, hogy babát várunk, eleinte ő sem nagyon törődött a dologgal (nem úgy értem, hogy nem érdekelte, csak nem kezdett rögtön babusgatni), aztán a 12. heti uh- ő is látta és a 19. heti 4D-n is, és onnantól minden megváltozott.

Szerintem kell nekik egy kis idő, amíg valahogy "kézzel fogható lesz" számukra is a dolog. Mondjuk nem írtad, hány hetes vagy. Ha az elején tartasz, akkor szerintem nem gáz ez, majd ő is beszél hozzá, simagatja a pocidat stb. Ha viszont már jócskán látszik a pocak, de továbbra sem hatja meg, akkor nincs ötletem :-s Attól szerintem még lehet jó apa valaki, hogy most nem babusgat, nem beszél a pocakodhoz stb.

Nekem is ilyen volt a párom. Amikor meglátta a 4D-n (21 hetesen), teljesen el volt olvadva és azóta állandóan a pocaklakóval van elfoglalva. Biztos fog változni és jó apa lesz. :)

28hkm

Szerintem túlreagálod. Nem mindenki ugyanúgy viszonyul a pocakhoz, férfiak meg pláne, nekik nem olyan kézzelfogható még így a baba, de ettől még várhatja, szeretheti. Az én párom sem puszilgatta túl sokat a pocakomat, beszélni soha nem beszélt hozzá, de őszíntén szólva én sem vártam volna ezt el. Ha téged szeretget, félt, vigyáz rád, legyez ez elég, a babát meg majd babusgatja, ha megszületett!

És ne ítéld el ezért, pláne ne süsd rá, hogy nem lesz jó apa. Egyszerűen nem vagyunk egyformák, ezt el kell fogadni.

Nem tudom, ismerve a párom nekem pont az lenne furcsa, ha nekiállna becézgetni meg gügyögni a hasamnak. Néha megsimogatja és ez nekem is elég, amúgy is rühellem ha a hasamat piszkálják.

És igen, én látom rajta, hogy neki mennyire nem könnyű, mennyit vívódik. Ettől függetlenül rendkívül sokat tervezünk, szinte minden pillanatunk a baba körül forog, de ő nem érzi, amit én érzek, neki idegen még az egész, emiatt én nem nyaggatom, hanem elfogadnom, hogy még idő kell neki és az meg sem fordult a fejemben, hogy ettől ő nem lenne majd jó apa.

Én is minden terhességemnél bazira irigykedtem más babás barátnőimre akiknek a férje minden este beszélgetett a pocakkal(?) a pocakhoz, meg simogatta, meg szívhangot hallgatott, illetve a tenyerén hordozta a nőt, egy kenyeret nem vihetett fel az emeletre, mindig mindenben segített neki a férje stb...

Merthogy az én férjecském meg egyáltalán nem ilyen. Én mondjuk nem hagytam el magam a terhességeim alatt szerencsére problémamentesek is voltak, így ő úgy volt vele hogy minek vegye ki a kezemből a dolgokat stb.

A hasamat az első babánál néha simizte, de ENNYI. Nála az UH-k se változtattak a dolgon, nem érzékenyült el, ő mindig elpoénkodta:)

Most nagyon jó apának tartom!!! Mindhárom gyerekkel irtó kedves, türelmes, sose idegesítik!! Még egyszer se hallottam hogy akár csak kiabált volna velük.Mégis imádja mindhárom, főleg a 3 éves kislányunk nagyon apás most:) Apa a szent, az isten:))

Szóval nem lehet ebből levonni semmilyen következtetést, elhiszem hogy neked rosszul esik hiszen mint írtad neked ez lenne az igényed, de erőltetni úgyse lehet!!! Hidd el attól még rosszabbul éreznéd magad ha csak azért csinálná mert szólsz neki.