Mi a nehéz az egyedülálló szülőségben?

Ez kérdés komoly?

Tegyük fel, hogy igen. Nekem csak olyan tapasztalatom van, hogy munka miatt van sokáig távol az apjuk, és volt nehéz időszakunk, amikor nem jó hangulatban váltunk el.

Hogy mi volt nehéz? Felkelni, összevakarni magam, türelmesnek lenni a kicsikkel (mert hogy ketten vannak), takarítani, pakolni, főzni, mosni, teregetni, vásárolni, sétálni. Biztos van, aki nem élné meg ilyen rosszul, de én nagyon nem voltam a topon egyedül. Ja és hiába kerestem nagyon jól, a GYED kb semmire nem elég.

Én ezért nem szeretnék egyedülálló szülő lenni. Tudod, nagyon nem mindegy, hogy este van ki mellé lepihenni (aki nem a gyerek :D ), vagy amikor már hulla fáradt vagy, de még hátravan ezer dolog, akkor megölelget és segít megcsinálni. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekeknek apa és anya minta is kell az egészséges fejlődéshez. Persze olyan eset is van, hogy inkább jobb mindenkinek, ha vmelyik szülő nincs is a közelben (alkoholizmus, bántalmazás, stb.). Ehhez képest megváltás lehet egyedül, de asszem itt nem ez volt a kérdés.

Szia

Nem értek azzal a kijelentéseddel egyett, hogy a férfi nem főz, mos, takarít. Nálunk a férjem igenis megcsinálja!! Főleg, amikor még a kisfiunkkal a gyermekágyas időszakban voltam és azóta is segít. Igaz nem 5 fogásos ebédeket készít, de csinál ebédet. És nagyon sokat segít, amikor látja rajtam, hogy teljesen kivagyok merülve (28. hétben vagyok a második gyermekünkkel, a kisfiunk 3 éves és eddig dolgoztam, tehát nem itthon fekszek egész nap). Nem is értem, miért ne tudna egy férfi elmosogatni? Vagy kiteregetni? Esetleg egy kis ebédet összedobni?

És ő volt, hogy felkelt a gyerekhez. Odahozta, hogy megszoptassam és utány tisztába tette és megbüfiztette. És szívesen csinálta, mert az Ő GYEREKE is nem csak az enyém. (igaz ezeket a szabadsága alatt vagy hétvégén csinálta, mert amúgy elég sokat dolgozik)

4. vagyok újra. Nálam is az a helyzet, ahogy amikor az apjuk itthon van, akkor csinál mindent, pont azért, hogy hamar meglegyen és maradjon időnk a gyerekekre meg egymásra. Ha éjjel felkelnek, sokszor volt, hogy ő ment és mondta, hogy maradjak, mert már olyan vagyok mint egy zombi.

Az általad leírt típussal én pl nem is kezdtem volna, nem hogy még gyereket is vállaljunk.

Hűűűűű... Ez komoly?!?!

Az, hogy nincs apja a gyermekednek, nincs egy társad az első időkben, akivel egymást tudjátok nyugtatgatni, hogy nem vagyunk nagyon bénák, bele fogunk jönni, aki segít az éjszakákban, aki nappal többször felhív, hogy hogy vagytok, akire teliszájjal mosolyog a Manó mikor hazaér, és ekkor azt sem tudod, hogy sírj vagy nevess a boldogságtól, nincs veled valaki, aki mellett azt érzed, hogy nagybetűs TÁRS, PÁR...

Nem tudom elképzelni, hogy hogyan lennék a férjem nélkül, iszonyúan szerelmesek vagyunk egymásba, és a gyermekünknek MI (!!!) vagyunk a legfontosabbak. Nem igaz, hogy ha van anya, akkor minden meg van oldva. Soha nem lesz igaz. Nem lehetne ugyanez nélküle.

Minden tiszteletem az egyedülálló anyukáké, akik képesek bevállalni ezt - iszonyatos erőfeszítéseket igényelhet.

Az anyagiakat pedig mindig meg lehet oldani, de egy férfi, egy apa soha nem pótolható.

(És pl. az én férjem imád főzni, mosogatni utál, de azt is szokott...)

És az én férjem pl. még soha nem reklamált, ha felkelt a lányunk, soha nem volt ez terhes számára. Akkor sem, amikor hullafáradtan ér haza az ügyeleteiből (orvos, van, hogy 30 órát dolgozik megállás nélkül). Mindig velünk van, mindenben CSAK segítség, soha nem plusz nyűg...

9. voltam