Nagyon vágytunk már a babára. Most hogy megtudtam, hogy babánk lesz, elfogott a félelem, és megijedtem. Persze nagy boldogság tölt el, csak hirtelen jöttek a gondolatok hogy tényleg felkészültünk rá? Jó anya leszek? Ez normális?

mi is nagyon szerettük volna a babónkat, de az első hónapom szinte végig azzal telt, hogy azon rágódtam, jó anya leszek e, a párom nem fog e elhidegülni, ha esetleg felszalad pár kiló, ilyen butaságok. nekem segített, hogy a kedvesemmel megbeszélhettem :)

és mostmár csak az öröm és boldogság maradt!! na meg a várakozás a mi kicsikénkre!!

13 hetes kismami

Tökéletesen normális, nincs min aggodnod!

Gratula! :)

Szerintem mindenki így van vele, aki szeretni fogja a gyermekét. Akit nem öntenek el a kételyek, ijedelmek, az vagy nagyon magabiztos:) vagy egyszerűen nem érdekli az egész.

Emlékszem, amikor 5 hete megláttam a két csíkot, könnybe lábadt szemmel rohantam a páromhoz és együtt sírtunk meg örültünk. És egy óra múlva elkezdtem magam iszonyatosan rosszul érezni, hogy lehet, hogy ez még korai, meg még túl fiatalok vagyunk talán, meg biztos, hogy elég-e a félretett pénzünk, meg hogy lesz, mint lesz... Persze azóta is néha megijedek, hogy karácsonyig még mennyi mindenről gondoskodnunk kell, de emellett iszonyatosan várjuk. És egyébként is a kulcs a szeretet, amit a baba iránt érzel: ha ez megvan, nem történhet baj!

Nagyon boldog babavárást!

Én is nagyon vágytam már babára, és amikor megláttam a második csíkot a teszten, szó szerint reszkettem a félelemtől.

Akkor még én sem tudtam, hogy miért. Bántott a dolog, bántott, hogy úgy tűnik, mintha nem akarnám a picit, és rengeteget gondolkoztam: ezután minden más lesz, már soha nem leszünk kettesben, egy életen át tartó felelősség, jó anya leszek-e... Gyötört a lelkiismeretfurdalás. Ez az érzés - bármilyen hihetetlen - addig eltartott, amíg meg nem éreztem az első kis bizonytalan mozgásait odabenn. Egyszeriben már nem voltak kétségeim, sokkal nyugodtabb lettem a kezdeti pár hetes feszültség és "idegbetegség" után, mára semmi nincs belőle, csak a vágyakozás, hogy érezhessem, hogy megláthassam, hogy nevelhessem. 20 hét kellett, hogy eddgi a gondolatig eljussak. Most már 24 hetes terhes vagyok, és az utóbbi 4 hét már maga volt a csoda, hát még mi lesz később! =o)

Ne aggódj, ezek szerint - ahogy olvasom - nem vagyunk egyedül ezzel az érzéssel, mindenki átesik ezen rövidebb-hosszabb idő alatt, el fog múlni! Nagyon kellemes és boldog babavárást kívánok!