Miért akadnak kis sokan 1 (! ) babánál, ha nem olyan nemű, amilyet szeretnének?

Mert hülyék.

Bő 3évet vártunk a babánkra. Szerinted, érdekelt a neme? Csak akartuk, hogy jöjjön, és egészséges legyen, és a miénk legyen. Volt talonba fiú név és lánynév is. Fiú lett. örültünk/örülünk!

Én elveszítettem a babánkat, korai vetélés volt, de egy percig sem gondoltam a nemére még akkor sem, amikor még nem tudtam, hogy baj van. Amikor kiderült, hogy valami nincs egészen rendben a fejlődésével, még inkább nem törődtem ilyen ezredleges kérdésekkel. Most, hogy már nincs velünk és próbálkozunk ismét, azt hiszem, nem kell ecsetelnem, mit gondolok erről a nevetséges kérdésről (mármint, hogy mi lesz a baba neme?). Nem érdekel. Ha majd az egészséges babámnál megkérdezi a doki, hogy akarom-e tudni a nemét, szerintem kb. az lesz a válaszom, hogy "tök mindegy, de ugye az orrcsontja látható?"

Ez olyannyira külsőség, hogy szerintem nagy érzelmi hiányosságra vall, ha ezen fennakad valaki, főleg hosszú próbálkozás után!

Nem tudom miért van ez, biztos más dolog nincs, amin keseregni lehet. Gondolom az ilyen szülők jobban sírnának, ha esetleg felmerülne, hogy komolyabb baja lehet a picinek. Aztán amikor kiderül hogy egészséges, akkor már tökmindegy, hogy mi van a lába között.

Egy picit én is elkenődtem, mikor kiderült az elsőről, hogy kisfiú. De nem tartott sokáig. El nem cserélném kislányra. Majd lesz az is, ha meg nem, akkor örülök annak, hogy egészségesek. Ez a legfontosabb.

Én pl nem tudom megmagyarázni, de mindig is rettegtem attól, hogy lányom lesz.Fiúk közt nőttem fel, 2 bátyám van, minden rokonom fiú, még csak nem is tudtam lányokkal barátkozni soha.Nem tudom ide vagy máshova vezethető-e vissza az oka, de tény, hogy már attól görcsbe rándul a gyomrom ha a fiaimmal lemegyek a játszótérre és egy kislány hozzám szól.Egyszerűen nem tudok mit kezdeni a lányokkal, elképzelni sem tudom, hogy lányom legyen.A hideg kiráz minden "lányos" dologtól...rosszul vagyok a rózsaszíntől, a hello kittytől, a hercegnőktől...stb."Felnőtt kivitelben" szintén rosszul vagyok a "tipikus" női dolgoktól, műköröm, szoli, smink (nem egy normál sminkre gondolok, hanem sok nőnél ez a mániákus dolog), pletykálás...minden.Ettől függetlenül, bár elég fiús vagyok úgy gondolom tökéletesen helyt tudok állni a női szerepemben, mind feleség mind anya.Igénytelen se vagyok, szívesen húzok szoknyát, magassarkút is, stb, de elképzelni sem tudok egy "csajos" programot (nincs és nem is akarom, h legyen kivel), jobban el tudok beszélgetni férfiakkal, kisfiúkkal is jobban kijövök.Bármikor vigyázok ismerőseim gyerekére, nincs vele bajom ha egy kisfiút el kell vinnem pl pisilni, pelenkázni, fürdetni, bármilyen idős is, de múltkor pl egy ismerősöm rám bízta a kislányát, egész nap feszült voltam, meg kellett magam erőszakolni hogy játsszak vele, barbikról beszélgessünk, amikor meg az esti fürdés jött rendesen zavarban voltam.Lehet rossz dolog.Lehet az élet is elkényeztetett ezen a téren, hisz már a 3. kisfiamat várom, de nálam erről szól a dolog.

Viszont sokat ismerek akiknél egyszerűen "menő" ha (főleg az első) gyerek fiú és kiakadnak ha lány lesz.Nem tudom ki miért érez így, csak a magam nevében tudok nyilatkozni, persze lehet ha lányom lenne másképp látnám, lehet, hogy nem.Nyilván ha nem lennék ilyen szerencsés annak is tudnék örülni, h bármilyen nemű gyerekem van, de konkrétan ezt érzem.Nem tudom mitől, találgatni tudok csak és leküzdeni sem tudom.