Nők akik fognak illetve már szültek, hogy éllték/fogják átélni a fájdalmas részt a legvégén? Féltek/Félnek tőle?

Én abszolút megértelek. Én egy gyerekkori sürgősségi nőgyógyászati rekonstruáló műtét miatt rettegtem a szüléstől, bár én minden nőgyógyászati vizsgálattól is. Egész terhességem alatt rémálmaim voltak, az orvosnál állandóan magas volt a vérnyomásom. Az utolsó hetekben már 2-3 naponta jártam be vérnyomást méretni, vizeletet nézetni, nst-re, mert nem akarták elhinni, hogy itthon alacsony a vérnyomásom, csak akkor magas, ha nőgyógyászt látok. Szerencsére az orvosom megértő volt, és nem fektetett be, mert tudta, hogy azzal csak rontana a helyzeten, bár azt javasolta a szülésznőmmel együtt, hogy keressek fel egy pszichológust. Én a gátmetszéstől és a varrástól féltem a legjobban, mert gyerekként a hüvelyemet, végbelemet plasztikázták egy baleset után, így tudtam, hogy mire számíthatok. Ehhez képest szinte semmit nem is éreztem ezekből. A vajúdásom gyors volt, végig talpon voltam, és azt mondogattam magamnak, hogy meg tudom csinálni, erős vagyok, nem adom fel, kb. 3 óra alatt négy ujjnyira ki is tágultam (egyedül, mert a férjemet hazaküldték, mivel akkor még nem volt fájásom, csak a magzatvíz folyt el, és azt mondták, hogy szóljak, ha már érzem, hogy igazi fájásaim vannak, csak én nem jöttem rá, hogy azok a fájások igazi fájások, így a szülésznőnek sem szóltam, hogy vajúdok). Ha ő nem jön be rám nézni, és nem lát fájás közben, és mondja azt, hogy ez már igazi fájás, akkor lehet, hogy megszültem volna a kórteremben egyedül. Nekem viszont a kitolás rosszabb volt. Nem is nagyon tudtam nyomni, mert nem voltak szünetek a tolófájások között, így szinte megállás nélkül ingert éreztem a nyomásra, de attól meg hamar kifáradtam emellett végig az járt a fejemben, hogy úgy érzem széjjel szakadok, és nem haladunk, és a baba biztos szenved, és rettegtem, hogy baja lesz miattam. Én hálás voltam az orvosomnak, hogy felismerte, hogy mennyire pánikolok, és nem igazán megy a kitolás, így segített "hasbakönyökléssel", ami nekem egyáltalán nem fájt, inkább megkönnyebbülés volt, mert sokkal jobban tudtam úgy nyomni, hogy "megtámasztott", és hamar meg is lett a baba. Mondjuk szerintem nálam pszichés alapon fájt jobban a kitolás, mert végig rettegtem, hogy a gyerekkori sérülésem miatt nagyon repedni fogok, ami végülis nem történt meg, hála a szülésznőnek, orvosnak és a gátmetszésnek.

Miután megvolt a varrás is, én is azt mondtam, hogy jöhet a következő baba. Bennem az tartotta a lelket végig, hogy tudtam egyszer vége lesz ennek az egésznek, és jó kezekben vagyok. Ha újra kezdhetném nem rettegnék a 9 hónap alatt. Rengeteg rémtörténetet hallottam, és ahhoz képest tényleg nem éreztem semmit sem a gátmetszésből, gátvarrásból, varratszedésből, sem a hasbakönyöklésből, de ez biztos, hogy orvosfüggő, hogy hogyan csinálják. Én azt tanácsolom, hogy mindenképp keress olyan orvost, szülésznőt, akiben megbízol, akivel előre át tudod beszélni a félelmeidet. Én például külön szóltam az orvosomnak, hogy nyugodtan vágjon, nehogy repedjek, a gátvarrásnál pedig ne sajnálja az érzéstelenítőt, ha kell, én veszek is a kórháznak, ezen ne múljon.

Azt kell tudatosítani magadban, hogy igen is fáj, persze hogy fog fájni... de elmúlik, s lesz egy kisbabád.

Én erre gondoltam, na meg arra, hogy anyukám mindig azt mondta hogy azért ha lehet ne visitsak torkom szakadtából mert azt nem szeretik, s majd a végén majd meg szégyelném :D Ha persze nem azt mondom hogy ki se nyisd a szád, hanem ne legyél hisztis

S bejött :D

Rohadtul fájt, de nem volt egy hangom sem, s igy iszonyat kedvesek voltak velem :D

Nekem tegnap volt egy hónapos a babám! :) Viszont már a szülés napján délutàn ( reggel 7:30-kor szültem) nem emlékeztem a fájdalomra.

Mikor bementünk a kórházba 5 perces fájásokkal, és közölték, hogy öltözzek át hálóingbe...na akkor megrémültem :D

Egyébként én arra gondoltam, h na csak a következő fájást éljem túl! Kértem Edát, de azt mondták, hogy egy óra múlva meglesz a babám...és úgy is lett!

Nekem a varrás ezerszer jobban fájt. ( Kicsit szétrepedtem, meg volt gátmetszès is- így másfél óráig varrtak)!

De minden fájdalmat megér!!!! ;)

Utolsó vagyok!

Sokat segít ha van melletted valaki! Párom nélkül nem tudom mi lett volna velem!!! :)