Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Lányok ez normalis dolog?

Lányok ez normalis dolog?

Figyelt kérdés

Az a helyzet állt elő, hogy tegnap végre 10 hónap próbálkozás után végre pozitívat teszteltem! Aminek en annyira örültem, hogy sírtam. De mikor a páromnak mondtam, akkor annyira nem látszott rajta, hogy ő is örül neki. Olyan furcsán viselkedett tegnap, kedveskedett meg hozzámbújt de a szokásos poénkodásai nem voltak. Kicsit úgy tűnt mintha maga alatt lenne. Nem ezt vàrtam. Az exférjemmel is ez probléma volt, hogy ő sem igazán örült mikor megtudta, pedig a lányomat ő akarta jobban.

Csak én várok túl sokat és minden férfi ilyen? Szokják még a helyzetet?


2013. nov. 23. 08:31
 1/4 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem csak meg van szeppenve úgymond. az én férjem is ilyen volt mindkét gyerekemnél, pedig imádja őket, és terveztük is őket. Egyszer én is rákérdeztem, hogy miért nem ég olyan lázban mint én (na nem így szó szerint, de ez volt a lényege). Azt mondta mert ő nem szeretne "ájuldozni" a baba témától, meg nem szeretne "elszállni", nehogy utána pofára kelljen esni. Majd akkor, ha megszületik és minden rendben van. És tényleg úgy volt mindkétszer. Meg szerintem magában úgy érzett, nagyon örült, csak nem akart elkiabálni semmit, vagy ilyesmi.

A férfiak egy része ilyen, nem úgy élnek meg babás dolgokat, mint a nő. De nincs ezzel semmi baj, attól még szereti a babát, és ez a lényeg.

Ne akadj ki azon ha most nincs odáig meg vissza. Majd bepótolja ha megszületett a baba.

2013. nov. 23. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Szerintem is adj neki időt. Ha eddig ő is akarta a babát, akkor valószínűleg örül neki, csak még fel kell dolgoznia.


Az én párom is hasonlóképpen reagált. Többször megkérdeztem tőle, hogy tényleg örül-e, mert nem láttam rajta.

Aztán eljött velem egy ultrahangra, ahol hallotta a pici szívét dobogni,ez sokat javított a helyzeten. De igazi változást akkor láttam, amikor egyre nagyobb lett a pocak, és ahogy már kívülről ő is érezhette a mozgásokat. Addig nem igazán tudott mit kezdeni a dologgal, nem volt kapcsolata a babával.

De azóta egyre többet simogatja a pocakot, egyre többet beszélget a kislányával, én is látom, hogy mennyire örül, és mennyire kötődik már most a pocaklakóhoz.


Szerintem próbáld meg bevonni majd őt is. Mond el, amiket érzel, ha a dokid engedi, akkor vidd magaddal, hogy láthassa az ultrahangon. Így könnyebben átéli ő is a helyzetet.

2013. nov. 23. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Sok férfi csak akkor képes felfogni az apaságot, amikor megszületik a baba, és rájön: hoppá, tényleg apa lettem.

És ne felejtsük el, ilyenkor a férifakban azonnal dolgozni kezd az "apaösztön" úristen felelős vagyok a családomért, el kell tartanom őket,óvnom és féltenem kell őket egy egész életen át. Erről a férfiak nem fognak beszélni, de hatalmas felelősség szakad rájuk.

Az én férjem ki tudta mutatni mennyire örül, hogy 2,5 év sikertelenség után végre várandós lettem, de neki is vannak nehézségei. Hozzám sem mer érni, még csúnyán sem mer rám nézni, annyira óv és félt.

Minden férfi máshogy éli meg, be kell őket vonni mindenbe, hangsúlyozni hogy 3-an teljes a család.


Sajnos mindenhonnan árad a BABA-MAMA kapcsolat fontossága. Ti nem érzitek, hogy hiányos egy kicsit ez a szókapcsolat? A férfiak jogosan érzik sokszor kirekesztettnek magukat.

Nem erőszakosan, fokozatosan, lassan vonjuk be pket a dolgokba.

Nálunk sokat segtett a magzati szívhanghallgató, minden este használjuk én csak hallgatom, apa pedig beszél a kicsihez. Napról napra természetesebb lett neki, ahogyan a készülék segítségével megismerte, hogy hol van a baba, mikor mozog, mikor alszik, hiszen a hangokból ezt mind ki lehet deríteni :)


Minden jót

24+1 hkm

2013. nov. 23. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Nagyon szepen koszonom a valaszaitokat!!! Mindenkinek nyomtam a zoldet. Hihetetlenul megnyugtattatok! Es igazatok van, nekik biztosan teljesen mas :-) Adok neki idot persze, csak azt hittem valami gond van, hogy meggondolta magat vagy ilyesmi. Bar azt ugyis mondta volna meg volt eleg ideje ezen gondolkodni :-) De igy mar nem fogok ragodni rajta.
2013. nov. 23. 20:38

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!