Sima rosszkedv vagy depresszió?

31. hétben járok.Tudom, hogy szerencsés vagyok. Van egy férjem, aki szeret és akit szeretek, családom stb. A héten kezdtem meg a táppénzt, eddig dolgoztam. A baba nagyon hamar megfogant. Igaz nem terveztük, de ha már jönni akart,hát örültünk. Illetve én már az elején is bepánikoltam attól,hogy mostantól minden megváltozik. Aztán jobb lett a helyzet és most újra kezdődik. Tetézi vagy kiváltja ezt, hogy két hétig iszonyúan fájt a medencém, menni alig bírtam. Most pedig ( illetve nem most,hanem már hetek óta) a kialvatlanság. Hajnal egykor zártam le a tv-t, azóta semmi alvás. És ez így megy. Félek a szüléstől, félek, hogy hogyan gondoskodom majd egy tehetetlen emberkéről, félek,hogy baja lesz a babának vagy én patkolok el. Olvasom a boldog babavárókat és irigykedem. Még ahhoz sincs kedvem, hogy beszerezzem a dolgokat amik kellenek kórházba pl. Olvasom, hogy mások meg már mindennel készen vannak... Engem pedig nem hoz lázba, hogy folyton babadolgokkal foglalkozzam. Szar embernek érzem magam, mert néha úgy érzem, hogy korai volt ez a terhesség ( bár 31 éves vagyok ) Úgy érzem élnünk kellett volna még a férjemmel kettesben, merthogy ennek most már lőttek. Ezektől a gondolatoktól viszont lelkiismeret furdalásom van, mert nem akarom, hogy a babának baja legyen. Mit érezhet, ő hogy én sírok és ilyeneket gondolok? Hiszen nem ő kérte hogy megfoganjon... Milyen anyja leszek így?! Amikor más a fél karját adná, hogy a helyemben legyen, akkor én miért vagyok képtelen felszabadultan és gondtalanul várni a babámat?! Tudom hosszú lett és köszönöm ha olvasod!