Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Kórházi látogatás-Én reagálom...

Kórházi látogatás-Én reagálom túl? Nincs igazam egyáltalán?

Figyelt kérdés

Teljesen megvagyok már zavarodva, nem tudom hogy amit érzek,gondolok az igazságos-e úgymond, vagy sem. Mivel itt a szülés ideje egyre többen kérdezgetik hogy bejöhetnek-e hozzám a kórházba. Persze a szűk családi körnek én nagyon örülnék. Azonban a párom családja részéről nagyon sokan kívánnak bejönni, olyanok akik nem közeli rokonok és alig vagy nem is találkoztam vele, illetve a rokonok hoznák a barátaikat, meg kollégáikat mert hogy mennyit meséltek már rólam és a babáról és látni akarják. Magyarán teljesen idegen embereket is hoznának magukkal. Ami talán önmagában még nem lenne olyan elviselhetetlen, de az, hogy ezt csak úgy kijelentik és meg sem kérdezik az rosszul esik. Persze nem szóltam egy szót sem, inkább a páromat kértem meg hogy beszéljen a családjával, de sikertelen volt, haza jött és mondta hogy azt a kis időt kibírjuk míg bejönnek..nekem ez nagyon rosszul esik. És a véleményetekre lennék kíváncsi, hogy ez az én hülyeségem-e vagy jogos hogy ennek nem örülök.


Köszönöm!!


2014. okt. 21. 17:27
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
Menjenek rokonok azok meg ismerőseiknek vigyenek egy képet mutatóba.
2014. okt. 21. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
Biztosan nagyon szeretnek és büszkék rád, ha ennyien meg akarnak nézni és még mutogatnának is. Az más kérdés, hogy szülés után, nem biztos, hogy lesz időd velük lenni, kimenni mindig amikor látogató érkezik. Ne
2014. okt. 21. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
91%
Szerintem jogos. Nem annyira vicces ücsörögni a gátsebeddel tök idegen emberekkel. Amúgy idõd sem lesz jópofizni, mert visznek hozzád kitöltendõ papírokat, vizitelnek a gyerekeknèl, ràdnèz az orvosod, vinned kell a babát mèrni... Szerintem a pàrod mondja meg, h majd otthon látogassanak meg, mert egy szülès azèrt elèg jól kiszívja az erõdet.
2014. okt. 21. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
100%

Én egyáltalán ezt a látogatást sem értem. Sem a kórházban, sem otthon a szülés után. Nincs még gyerekem, de már most a hideg kiráz az egésztől. Legyen a környezetemben a férjem, anyám/anyósom MAXIMUM, de a huszadik unokatestvér illemköre nekem nem hiányozik, ezt már most tudom.


Sokaknak született mostanában a környezetemben gyereke, eszembe nem jutott volna odapofátlankodni bármelyikhez, miközben gyermekágyas. Majd ráérek benézni akkor, amikor már összeszoktak a babával, meg a pici is nagyobbacska. Ilyenkor telefonálok, gratulálok, és elmondom, hogy majd néhány hét múlva benézek. Nyilván nem hiányzom oda én előbb...


Szóval megértelek, szerintem ezt beszéld meg a férjeddel, hogy nektek mi a jó.

2014. okt. 21. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
hozzam bejottek egyszerre 8-an rokonok es ugy kimerultem hogy 7 napig meg bent tartottak mert felment a lazam. nyilvan tejlaz, nem kimondottan ok a hibasak de azzal hogy bejottek csak megjobban lemeritettek. baba barat volt a korhaz, a kicsit csak furdetni vittek el, napi 4 oram volt csendben aludni es abbol napi 2 a latogatokra ment el. szerintem a testvereken szulokon es esetleg a nagyszuloko kivul senkit ne fogadj mert nem lesz ra idod es energiad. majd 6 hetesen megnezik.
2014. okt. 21. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
Szerencsére hozzám csak olyanok jöttek, akiket szívesen láttam, szülők, testvérek, 2 jóbarát. Idegeneknek nem örültem volna, szerencsére a kórteremben nem lehetett látogatni, így jobb volt, hogy oda jöttek, nem itthonra.
2014. okt. 21. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:

No, ilyenkor örülök annak, hogy itt a mi kórházunkban NINCS látogatás. Egyáltalán nincs. Az apuka jöhet be találkozni az anyukával, de csak úgy, hogy az anyuka kimegy az újszülöttosztály folyosójának ajtajához. Még az apuka sem mehet be az anyuka szobájába, nemhogy más látogató. A babát is csak úgy láthatja az apuka, hogy naponta van 2 óra hossza és ezidőben egy nővérke EGYSZER kihozza MEGMUTATNI a babát az apukának szintén az ajótóhoz.

És ez van akkor is, ha csak 2 napot van bent anyuka, meg ez van akkor is, ha egy hétig fekszik bent császár után.

Kegyetlennek hangzik, hogy nem jögetnek látogatók, de ha belegondolunk, valóban jó az, ha szülés után betódulnak a rokonok a kórházi szobába?

2014. okt. 21. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
3-as vagyok. Most komolyan, haszontalan a válaszom? Grat a lepontozónak!
2014. okt. 21. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:

Én se engednék oda mindenkit. Szerencsére az én családomnak volt annyi esze, hogy csak a nagyszülők és a férjem jöttek, a többiek pedig megvárták, amíg nagyobbacska lesz a gyerek, csak telefonon gratuláltak.

Egyrészt mert, ha abból indulok ki, ami nálunk ment, pont a látogatás ideje volt az, amikor semmilyen vizit nem volt, a baba éppen aludt, szóval lehetett kicsit pihenni. Az a napi 20 perc, amíg a család megfordult nálunk, éppen elég volt a folyosón ácsorogni.

Másrészt október vége van, több a beteg ember, nem tenném ki az újszülött gyenge immunrendszerét kockázatnak, ha nem muszáj.

2014. okt. 21. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem is jogos a felháborodásod.

Másrészről ezeket az idegen embereket sem értem. Oké, meséltek nekik rólad, de most mi a fenének akarnak odaállítani egy idegen ember gyerekét nézegetni? Ezt csak én tartom furának?

2014. okt. 21. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!