Ismerősök, rokonok titeket is idegesítettek a nem oda illő, néha tudatlan, néha értelmetlen, kissé vicces kérdéseikkel, megjegyzéseikkel a terhesség alatt, illetve már a babával?

Engem nem zavartak az ilyen hülye kérdések, inkább az, ha hogy minden szembejövő ingerenciát érzett a tapogatásra (akár pocakról, akár "kész" gyerekről volt szó).

Illetve, azt nagyon utáltam, mikor megmondtam, hogy hogy fogják hívni, és láttam az őszinte megrökönyödést az arcokon, meg kérdezték, hogy de át miért? (egy teljesen normális FÉRFI nevet választottunk, ami pár évtizeddel ezelőtt viszonylag népszerű volt, de mostanság nagyon ritka)

Én 12+5 hetes vagyok, és mindenki a nemét akarja tudni... és mikor mondom, hogy még nem tudom, csodálkoznak, hogy dehát miért nem? :D Nem győzöm magyarázni, hogy igen, van, akinek megmondják már ilyenkor, de nem az a gyakoribb, hanem az, hogy még nem mondják meg.

Pasi ismerősök kérdezgetik, hogy és érzem-e, ahogy mozog, de nekik ezt nem rónám fel, fogalmuk nincs, mikor kéne érezni gondolom :D

A név kérdezgetése engem nem zavar, gondolom udvariasak akarnak lenni, hogy érdeklődnek, és más kérdés nem jut eszükbe. Én csak onnan veszem észre, ha valakinek nem tetszik, hogy nem mond rá semmit, ez még a jobbik verzió :)

Amitől viszont kivagyok, az a "látszik már a hasad?" kérdés úgy, hogy közben már magától húzza is föl a pulcsimat! Na, ilyenkor szoktam szólni, hogy tipli onnan.

A másik kedvencem, az "és hogy vagy?" kérdés, amire ha azt felelem, hogy szarul, mert sajna így van, hányingeres/hányós vagyok még mindig, akkor mintegy szemrehányón közlik, hogy "hát, ez ezzel jár, te vállaltad". Holott ő kérdezte ugye.

Sajnos engem elég sokat zaklatnak, mindenki tudott a terhességemről már 8 hetesen, mert akkor mentem védőnőhöz, és ahogy kitettem onnan a lábam, valahogy mindenki megtudta, érdekes módon.

Engem két kérdés idegesít, amit már írtak is, az egyik az, hogy tényleg milliómodjára is képesek megkérdezni, hogy mikorra vagyok kiírva és meddig dolgozom, illetve hogy ha a "hogy vagy" kérdésre őszintén válaszolok, hogy ez vagy az van, akkor a válasz az az, hogy "ez ezzel jár, te akartad". Úgyhogy mostmár inkább mindenkinek csak udvariasan válaszolok, hogy megvagyok, mert amikor őszintén válaszolok, azt hiszik csak panaszkodom, pedig nem így van.

Szóval nyugi, nem vagy egyedül, tényleg vannak dolgok, amik baromira idegesítőek tudnak lenni! :)

Tőlem terhesség alatt azt nem kérdezték, hogy terhes vagyok-e, de a kisfú, vagy kislány-e tényleg vicces... Talpig rózsaszínben van. Rózsaszín az overálja, meg a sapkája is, és alatta kilátszik a tipikusan lányos pulcsija. Engem ugyan nem idegesít, nekem inkább az nehéz ilyenkor, hogy ne nevessem el magam...

Az viszont ismerős, hogy a hogy vagy kérdésre ha a lehető legfinomabban csak azt válaszolom, hogy "kicsit hányingeresen, de egyébként jól", akkor is folyton panaszkodásnak veszik. Pedig egy kicsit sem panaszkodtam, csak szimplán őszintén válaszoltam. Ezzel kapcsolatban csak azt nem értem, hogy ha valójában nem is kíváncsiak a válaszra, akkor miért teszik föl? Utálom ezeket a tipikusan felesleges udvariaskodást...

Jaj, és még a nemével kapcsolatban az mégviccesebb volt, mikor megkérdezte valaki, hogy fiú-e, mire én mondtam, hogy nem. Ezek után megkérdezte: Akkor kislány??? :D Nem tudom, mit szólt volna, ha erre is nemmel felelek... :)

Mi a névre végig nem tudjuk méggel válaszoltunk, már csak azért is, mert nálunk mindkét lányunknál elég sokáig változtatgattuk a neveket. :) Ezzel kapcsolatban én azt nem szerettem, ha a vége felé beszóltak, hogy most már el kéne dönteni, és hogy miken gondolkodunk. Na, akkor már megvolt a név, de nem értettem, mit nem lehet azon megérteni, hogy nem akarom megmondani. Pl a vgén, mikor közel 40 hetesen találkoztam emberekkel, nem hiszem, hogy nem vették a lapot, hogy ki akarok térni... Igazából igaz, hogy én is kuka vagyok, hogy képtelen vagyok a szemükbe mondani, hogy senkinek nem szereténk elmondani.

Szóval tudnak idegesítő, de csak simán vicces dolgokat is kérdezni, valóban. :)