Miért vagyok szomorú, hogy lány?

Szia!

Én fiút akartam eleve, de megírom őszintén ha lányt mondanak, akkor 3 pillanat múlva átállt volna az agyam "lányra", mert amikor nézték a nemét, úgy voltam vele, mindegy csak egészséges legyen.

A lány is aranyos, a fiú is, mindegy. Csak én azért akartam először fiút, hogy beleszokjak, mert az volt a "hülye" elképzelésem, hogy a lánykát majd fésülgetni kell, meg csinosítgatni-én meg nem vagyok vmi nagy tehetség ebben. De ha lányom lenne, szerintem tutkó belejöttem volna.

Ne legyen emiatt lelkiismeretfurdalásod :)

Sokszor az ember - mindamellett, hogy örül annak ami megadatott - veszteségként is megéli, amikor megtudja a baba nemét. Kettős érzés: örülsz, hogy lány, de akkor fiú biztos nem lesz. Nem tudom, hogy ez mennyire érthető :D

Ha fiú lenne, akkor pedig örülnél, hogy fiú, de szomorú lennél, hogy most nem lesz lányod.

Én viszont abba haltam volna bele, ha fiú lesz.

Anyám helyettem is fiút akart, egész életemben szekált, nem tudott belenyugodni, hogy lánya is lett.

Persze van kisfia is, na azt imádja.

Mondja már meg valami mi a jó egy fiúban?

Kamaszként szemtelen, nőkön jár az esze, és amúgy új életet kezd egy nővel akibe beleszeret.

Az édes jó anyját meg elhagyja. Mi a jó a fiúban?

Pontosan! Te jobban megfogalmaztad :)

Az az érdekes, hogy nálunk az első fiúnál totál ugyanezt éreztem, de amikor kiderült, hogy a 2. is fiú, akkor pedig örültem, pedig akkor már végleg eldőlt, hogy nem lesz lányom :( A fene sem érti ezt :D