Kismamik veletek is volt ilyen, vagy csak én vagyok ilyen szerencsétlen? Lent elmesélem a történetem, tippek, ötletek miért lehet ez, tapasztalatokat is szivesen olvasok! Köszönöm előre is! Bocsánat, hogy hosszúra sikeredett.29+6

Így szokott ez lenni, de mi a kérdés?

Internet világában annyi fórum,csoport van, ahol találsz kismamákat akikkel el tudsz beszélgetni...

Ez sajnos ilyen. Egyetlen barátnőm maradt mellettem, mióta gyerekeim lettek. Neki amúgy nincs gyereke, sokáig pasija sem volt, pár hónapja találta meg a párját, mégsem szakadt meg a barátságunk a más élethelyzet miatt.

Egy másik lánnyal az első gyerekemet még kibírta a kapcsolatunk, a másikat már nem. De a többség már az elsőnél lemorzsolódott.

Pedig én az a típus vagyok, aki tényleg csak akkor beszél a gyerekeiről, ha kérdezik, véletlenül se akarom mindenkire ráerőszakolni a gyerek témát, tudom, hogy ez sokakat idegesít, akik nincsenek benne. De valahogy ennek ellenére is lekopnak, valószínűleg azért, mert már nem tudok spontán elruccanni valahova, nem tudok elmenni bulikázni (amúgy én a két gyerek közt néha mentem, direkt azért, hogy ne csak nekem megfelelő program legyen), szóval én most uncsi vagyok és kész. Fáj amúgy, főleg két barátnőm elvesztése, de már elfogadtam, ez van. Az az egy, aki mellettem maradt, legalább biztos, hogy tényleg a barátom.

5-ös: ez elég összetett szerintem.

Nekem is van barátnőm, akivel sokkal lazább lett a kapcsolatunk miután megszülettek a gyerekei. És ez mindkettőnkön múlt, nem csak rajtam.

Sokszor volt, hogy rosszkor hívtam, mert altatni próbált, mert szoptatni készült például. Ilyenkor ugye nem vette fel érthető módon és amikor később visszahívott akkor én voltam benne olyan munkában, hogy nem tudtam felvenni, mire vissza tudtam volna hívni már este volt, és ilyenkor kisgyerekest nem hívunk fel. Így kerülgettük egymást napokig. Aztán ha sikerült beszélni, akkor meg a játszótéren épp a gyerek után kiabált, vagy le kellett tenni, mert a babakocsit két kézzel kellett fogni/emelni stb ez is mind érthető... A telefonáláskor már állandóan lelkiismeret furdalásom volt, hogy tuti rosszkor hívom. Ő meg állandóan fáradt volt, nagyon ritkán hívott magától.

A személyes találkozások sem alakultak sokkal jobban. Sokszor kérte, hogy csináljunk valami csajosat, mert valami felnőtt dologra vágyik. Ebből vagy az lett, hogy végül mégsem tudott a férje vigyázni a gyerekre és lemondta vagy én mentem el hozzájuk, de akkor meg egyetlen mondatot sem tudtunk soha befejezni és ugyanúgy váltunk el egymástól, mint korábban: a "de jó lett volna beszélgetni, na majd máskor! felkiáltással. Aztán azt is felajánlottam, hogy menjünk a gyerekekkel együtt sétálni. Ez általában úgy alakult, hogy akkor meg más anyukákkal találkoztunk, akikkel beszélgetni "kellett", addig meg én figyeltem/vigyáztam a gyerekekre. És megint úgy váltunk el egymástól, hogy nem tudtunk beszélgetni semmiről.

Én egy idő után feladtam. Nem erőltettem tovább. És utóbb kiderült, hogy a többi barátnőjével is hasonló okok miatt szakadt meg a kapcsolat. Ez náluk még jobban tetőzött miután ők is édesanyák lettek.

Amikor a múltkor elkeseredetten mondta nekem, hogy nem érti miért van ez az egész, mert ő mindig nyitott a programokra, akkor el kellett neki magyaráznom, hogy nyitott ugyan, de nem tudja megoldani, hogy működjön is, mert sosincs ott még 50%-ban sem vagy meg sem jelenik. És ez eddig neki fel sem tűnt.

Mindenki megérti, hogy gyerekekkel nehezebb, de azt is meg kell érteni ilyenkor, hogy az ember egy idő után úgy érzi, hogy ő az aki erőlteti az egészet és egy idő után feladja.

Másik barátnőmmel nem szakadt meg a kapcsolat egyáltalán, ő tudatosan figyelt, hogy ha a gyerek velünk is volt a találkozón, akkor sem kizárólag róla szólt minden. Az ő lányával például erősebb is a kapcsolatom és most hogy magam is babát várok inkább vele beszélem meg a dolgokat.

6: tökre megértem az álláspontodat, és jogos, amit írsz, viszont nálam nem állnak fenn. Eleve 90%-ban messengeren beszélgettünk mindig is, gyerek előtt is, mert majd ha odaér, visszaír, nem szorítjuk keretek közé egymást, hogy MOST kell beszélni. Nálunk tök jól működik kb mindenkivel. Szóval a telefonos rész nem játszik.

Volt olyan, igen, amikor a barátnő jött hozzám, és igen, akkor itt volt a gyerek is, és igen, félig rá figyeltem. De szerintem ezt NÉHA ki lehet bírni. Sokkal gyakoribb volt ennél, amikor apa felügyel, én meg elmegyek barátnőzni, egyrészt azért, hogy tényleg tudjunk beszélgetni, másrészt mert ez nekem is kikapcsolódás. Oké, mivel szoptatott gyerekek (illetve a nagyobbik csak volt), ez nem az első egy évben történt, elismerem, de szerintem egy erős barátság egy átmeneti, 1 éves időszakot kibír messengeren beszélgetve, vagy a gyerekkel együtt. Ha hozzám jön egy barátnőm, igyekszem úgy szervezni, hogy a férjem is itthon legyen, pont azért, hogy ne én figyeljek a gyerekekre, hanem akkor apa a szitter, én meg beszélgetek. Meg ő megy velük ki, sétálni, akárhova. A ritka találkozás nem gond, viszonylag messze élünk egymástól, úgyhogy amúgy se volt gyakori, de ez senkit nem zavart régen, összejöttünk kéthavonta és kész.

Szóval amúgy lehet ezt értelmesen csinálni, és azt gondolom, hogy én értelmesen is csináltam, folyamatosan érdeklődve a barátnőim dolgai felől, nem nyomva a gyerektémát. Tudatosan próbáltam erre figyelni mindig is. Mégis, egy idő után azt vettem észre, hogy ha én nem írok rá, akkor neki hetekig, hónapokig nem hiányzom. Hát, akkor meg én se erőltetem a dolgot.

Nekem megmaradt a baratsagom a baratnommel, mikor terhes lett es szult. Meselt is a terhessegrol meg a felelmeirol stb. De en ehhez nem tudtam hozzaszolni, igy o is egy csomo forumon fenn volt, ismerkedett anyakkal a neten, akik ugyanakkorra voltak kiirva, mint o stb. Ezekbol nem lettek baratsagok, de akkor segitett neki. A mi baratsagunk pedig hosszutavon is megmaradt. Beszelunk a gyerekrol is, de nem csak es kizarolag

Neked szerintem az tudna segiteni ha talalnal hozzad hasonlo anyukakat, akik mellol kikoptak a baratok. Lepj be forumokra, menj el kismamatornara a kozeledben stb.