Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Kismamik veletek is volt...

Kismamik veletek is volt ilyen, vagy csak én vagyok ilyen szerencsétlen? Lent elmesélem a történetem, tippek, ötletek miért lehet ez, tapasztalatokat is szivesen olvasok! Köszönöm előre is! Bocsánat, hogy hosszúra sikeredett.29+6

Figyelt kérdés

Alapvetően kevés azon emberek száma akiket bártnak, barátnőnek mondhattam. Már akkor is észre vettem, hogy igazán nem számíthatok senkire, mert csak akkor vagyok jó ha kell a másiknak valami stb. De, ahogy férjhez mentem, és várandós lettem, kb mintha valami leprás lennék kerül az az egy két ember is, magyarán nincs egy olyan barátnő sem az életemben akivel azért jó lenne néha összeülni beszélgetni, az esetleges félelmeimet megosztani a várandósággal kapcsolatban is (első baba), meg úgy általában.

Mert szerintem attól ugyan az ember vagyok aki voltam, nyilván felelősségteljesebb, megfontoltabb a picur miatt is. De alapvetően mindig is ilyen voltam, korán fel kellett nőjek és eddig így fogadtak el, most nem tudom mi változott.

Sokakat látok, hogy az anyukájukkal van ilyesmi legjobb barátnő kapcsolat, de ez nálam kilőve, ugyanis sosem volt igazi anya-lánya kapcsolatunk az anyukámmal. Ez egy hosszú történet, ígyis hosszúra sikerekedett a sztorim. Jogosan kérdezhetnétek azt, hogy és mi van az anyósommal?! Jó a kapcsolatunk, de valahogy nem mélyült el annyira, hogy úgy érezhetném bármit meg tudok vele beszélni.

Komolyan már azt hiszem lassan, hogy tényleg velem van a baj, és azon is gondolkoztam, hogy pszihológushoz fordulok, de még nem vettem rá magam.

Próbálkoztam napló írással is, hátha az segít, hogy kiírom magamból a mondanivalómat, de az akkor sem olyan.

29 hetes kismama vagyok, eléggé rosszul viselem ezt az időjárást, egyedül elindulni sem nagyon merek semerre mert még itthon is sokszor rosszul vagyok, férjem dolgozik, nyilván nem állandóan, de na tudjátok hogy van ez.

Nem tudom pontosan mit várok a válaszoktól, talán egy kis megerősítèst, hogy attól, hogy anya leszek, nem velem van a baj, de mégis elfordultak tőlem azok az emberek akiket barátoknak hittem.


2019. jún. 24. 15:48
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
Nekem se volt eleve sok barátom, most terhessen gyakorlatilag egy se maradt, sőt a kicsi apukája is kijelentette hogy mégsem akarja hogy bármi köze legyen hozzánk és felénk se néz... Jelenleg az összes szociális életem annyi, hogy néha-néha felnézek az online játékokra amikkel évekig játszottam, és a netes haverok általában rámírnak hogy mi van velünk, de ez sem az igazi.
2019. jún. 25. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:

Engem az egyik legjobb baratnom kozositett ki mikor varandos lett. Merthogy en ugyse ertenem meg, meg neki mar a gyerek az elso.

Most en vagyok varandos, de megcsak el se mondtam neki. Nem kell mar a baratsaga, meg van mas tema is a gyereken kivul, bar teny es valo, hogy tobbet forog az agyam a gyerektemakon, mint ezelott par eve.

Ugyhogy van forditott eset is. Valoszinusitem, hogy fiatal anyuka lehetsz, es a baratnoid nem ertik, hogy hogyan aldozhatod fel a fiatalsagodat.

P.S. van fiatal anyuka baratnom aki tartja a gyerekkori baratnojevel is a kapcsolatot, pedig neki nincs gyereke. Ez emberfuggo szerintem, es nem gyerekfuggo. Fel a fejjel! Jonnek uj baratok majd a jatszin, a bolcsiben, oviban!

Ha nem errol van szo, akkor passz.

2019. jún. 25. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
Az én "legjobb barátnőm" kb azóta nem nagyon beszél velem, hogy férjhez mentem. Addig mindig találkozgattunk, az esküvőnk után viszont maradt a messenger. Aztán az is elmaradt. Ő nem írt rám, ha meg én írtam hogy mi újság, az volt a válasz, hogy semmi különös. Egy ideig még próbálkoztam, de már néhány hónapja én sem keresem. Lassan 10 éve ismerjük egymást és vagyunk (voltunk) barátok, de most még azt sem tudja, hogy babát várok... Úgyhogy nem vagy ezzel egyedül. A mai világban kevés már az igaz barátság.
2019. jún. 25. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!