Hogy tudnek Rajta segiteni?

Szerintem ez egy nagyon fájdalmas dolog. Mondom ezt két gyerekes anyukaként, úgy hogy volt vetélésem. El nem tudom képzelni, hogy milyen lehet meghozni azt a döntést, hogy egy vágyott gyereket elvetessen, mert amíg nem mondja, hogy rendben van, csinálják, addig senki nem fog hozzányúlni.

Amúgy egy-két kommentelőnek kicsit félre ment a dolog. Nem azt kérdezte a kérdező, hogy kinek volt nagyobb tragédia az életében, hanem hogy ő hogy tud egy számára fontos személynek támaszt nyújtani.

Ez amúgy nehéz kérdés, mert mindenki másképp gyászol. A férjem öcse leukémiába halt meg pár éve, ő sokat nosztalgiázott, én meg csak hallgattam, mert erre volt szüksége. Felidézte a régi szépidőket. Viszont abból amit írtál, a barátnődnek figyelem elterelésre van szülsége. Lehet hogy ha kicsit lecsillapodtak az érzelmei, akkor szembe tud nézni a dologgal, és könnyebben megbirkózik vele, de most még túl friss és mély ez a seb neki. Hagyd, hogy a saját tempójába, a saját igénye szerint gyászolhasson.

Mi is átéltük ezt a legjobb barátnőmmel, választottunk egy fát és elültettük együtt, hagytam hogy elsirassa. Minden hónapban a vetélés napján, míg igényelte kimentünk a fához rendbe tettük.

A szülés kiírt napján felhívtam telefonon, hogy érezze nem felejtettem el a napot, órákig beszéltünk.

Azóta van két szép, egészséges babája, de a fához pár havonta még elmegyünk, együtt.

Tudom szentimentális de te ismered a barátnődet, hogy mi az ami segíthet neki.

Az "így kellett lennie" meg hogy "nem akart megszületni" stb "vigasztaló" mondatok azok amiktől én ki tudtam szaladni a világból. Olyan mintha nem elég hogy nem értenek de még egy jó nagyot beléd is rúgnak - érzésem volt. :(

Sajnos nem nagyon lehet ebben tanácsot adni, mert tényleg mindenki máshogy dolgozza.

De az már hatalmas segítség lehet neki, hogy ennyire mellette állsz és ilyen nagy lélekkel próbálsz segíteni neki! Én csak kb 2 embert bírtam elviselni a következő hetekben, az egyikkel volt hogy nem is beszélgettünk csak együtt voltunk ott volt velem és már ez is nagyon sokat jelentett nekem. Rengetegen bombáztak a jó kis tanácsaikkal, hogy tegyem magam túl rajta, az élet megy tovább, és a jobb ez így blablabla és már nem bírtam elviselni, csak üvöltöttem volna. Ez nem vigasztalás.

Van amikor a hallgatásban több megértés van.

Nagy segítség lehet neki, hogy mellette vagy! Ha azt kéri mesélj te, hát mesélj. Lehet jól esik neki ha másról hall.

Az is segítség ha nem akar róla beszélni nem erőltetni, ha meg hirtelen akar akkor hadd mondja el az összes csipcsup gondolatát anélkül hogy félbeszakítanák, letorkollnák vagy elítélnék vagy bármilyen megjegyzést tennének rá.

Én szívből kívánok hatalmas erőt neki, és neked is hogy te is kibírd mellette ami most jön, nem lesz könnyű! Szorítok 🤞

Nekem egy barátnőm segített feldolgozni a vetélésemet. Ő valahogy így próbált megnyugtatni.

(Nem vagyok szentimentális, nem hiszek a lélek vándorlásban, az újjászületésben és hasonlók, de azt hiszem ebben szeretnék hinni.)

Minden gyermek maga választja a szüleit. Ha rövid idő is jár neki, akkor is szeretne a számára legjobb, legmegfelelőbb helyre kerülni. A minket választott pici egy nagyon várt baba volt, szeretettel és örömmel fogadtuk családunkba. A nagyszülők és dédszülők is már nagyon várták, szívükbe fogadták. De neki csak pár hét jutott az életből, de ez idő alatt is hatalmas szeretetet kapott tőlünk.

Barátnődnek beteg lett volna a gyermeke, de attól az elgondolás nem változik.

Ez a pici lélek tudta, hogy őket kell választania, hisz szerették, örültek neki! Ez idő alatt biztos rengeteg szeretetet kapott a családtól, és hiába nem adatott meg több idő ennek a léleknek, de azt a kevés időt a legjobb helyen tölthette!