Hogyan tudnék még inkább segíteni a páromon? 21 hetes terhes volt, elvetélt (lepényleválás). Hogyan tegyük túl magunkat ezen?

Nagyon sajnálom, ami történt, a legjobbakat kívánom Nektek!

A legtöbb, amit tehetsz szerintem, ha érezteted Vele, hogy osztozol a gyászban, teljes mértékben mellette vagy, ha pedig szüksége van Rád, mindig számíthat a segítségedre. Mást ezenkívül nem igazán tudsz tenni, ám ezek nagyon jól tudnak esni, és több erőt adnak majd Neki, mint bármi más.

@23:31

Mindegy, hogy mennyi a korkülönbség. Együtt vannak, szeretik egymást, ez a lényeg. Egyébként is, nincs semmi különös abban, ha egy nőnek idősebb párja van. Ez teljesen természetes.

Sziasztok! Egy kisbaba és két ember; az édesanyja és az édesapja, akik gyászolják ezt a picike Babát. Én ezért mindkettőtöket szólítalak meg. Közhely és régi de nagyon igaz: meg kell adni a fájdalomnak ami a fájdalomé; időt és könnyeket. Mindkettő kell. Rengeteg sírás, rengeteg könny és iszonyatos fájdalom. Olyan ami leteperi az embert, ami alig hagyja létezni, érezni akármi mást, élni a mindennapjait. A sok ha, a mi lett volna a amiért pont én, miért pont az én gyerekem, neki miért van és nekem miért nincs. És ez így megy hosszú heteken hónapokon át. A terhesek látványa mindkettőtöket letaglózza, feltódul a fájdalom és az emlékek.

Nem akarlak ámítani Téged, Titeket; borzalmasan fájdalmas, embert próbáló és egyhamar sajnos nem is lesz jobb. Aztán szépen lassan; elindulnak a mindennapok, amikor először lesz kedve a párodnak ahhoz, hogy valamit egyen és azt jó ízzel tényleg meg tudja enni. Az első éjszaka, amit átalszik, rémálmok és felriadás nélkül. Az első tavaszi napsütés, aminek örülni fog. Az első ruha, amit majd megvesz és utána rájön, hogy jól esett megvenni egy ruhát, jól esett nézegelődni. Az első szeretkezés... szépen lassan így fog az élet visszaszivárogni a mindennapokba. Lassan nagyon nagyon lassan. Most mindkettőtöknek túlélni kell. Eljön az a pillanat amikor látni fogod, hogy most készen áll arra, hogy kicsit kimozdítsd a fájdalmából. Egy öleléssel, egy közösen megnézett filmmel, egy sétával, egy utazással. (A környezetváltozás ilyenkor nagyon jó!!!) Türelem. Rengeteg türelem és még több idő. Helyet kell készítenetek Neki a szívetekben és ott kell Őt hordanotok és ez hatalmas teher. Mindíg fogtok valamit találniami kicsit megvígasztal benneteket.

Nagyon nagyon sajnálom, hogy Nektek is meg kell járni ezt az utat. Csak az idő, semmi más. először azt kell elfogadni, hogy ez a terhesség befejeződött és így, ez a lélek és az a test; Ő már nem fog visszajönni. Gyászoljátok meg, sirassátok meg.

Húsz hetes MagzatLánykámmal a szívemben élek több mint egy éve. Mostanra kezdem azt érezni, hogy jó helyen van és tudunk úgy együtt élni, hogy nem sírok érte minden nap minden percében. Velem van, mégis lassan elengedem, lassan én magam is meglelem a békémet.

Őszinte részvétem MINDKETTŐTÖKNEK!

28 év korkülönbség azért elég sok... Az apja lehetnél...

Akkor most nyugodtan az apja lehetsz, ha már ilyen felelőtlen módon elcsavartad egy fiatal lány fejét...

(Sajnálom szegény lányt, amiért az apjánál idősebb emberrel tölti majd a szép fiatal éveit. Bár idősgondozó kevés van, legalább 1 öregnek lesz!!!)

Felelőtlen vagy.

Megérdemelnéd, hogy mindenki megvessen.

A lányt pedig vigasztald meg. Mintha az apja lennél:D