Hogyan segíthetnék/mit mondhatnék a nővéremnek, aki elvetélt?

Saját tapasztalatomat tudom csak írni...

Az első gyerekem kilenc hónapra, de halva született, (a köldökzsinór a nyakára tekeredett, amúgy egészséges volt) négy évig vártuk, hogy megfoganjon. Teljesen magunk alatt voltunk. A második terhességem a harmadik hónapban elhalt, de nem lökődött ki, az orvos vette el.

Úgy éreztem, soha nem lesz gyerekem. Nem tudtam az utcán elmenni egy babakocsi mellett sem, nemhogy kimamákkal vagy hogy anyukákkal beszéljek. Mindemellett tartottam magam, senki nem látta, hogy kivagyok borulva, csak a párom.

Ha a testvéred olyan, mint én, nem hiszem, hogy a direkt vigasztalás segítene. Engem kifejezetten idegesített, amikor felhozták a témát, se a sajnálkozásra, se arra nem voltam vevő, hogy elbagatellizálják a témát. Úgysem tudja senki, hogy min mentem keresztül.

Ha lehet, inkább abban segítsetek neki, hogy hívjátok közös programokra (ha korábban csináltatok ilyesmit) de ne túl feltűnően, vagy ha beszélgettek, akkor várjátok ki, hogy ő hozza fel a témát, nem kell erőltetni. Inkább beszélgess vele egy könyvről (ha szeret olvasni), egy filmről stb... Legyetek tapintatosak, csak érezze, hogy mellette vagytok.

Ez sajnos csak idővel fog enyhülni, nem egyszerű folyamat.

Semmit. Csak tiszteljétek a gyászát. Ennyi. Abban segísétek h meg tudja élni fel tudja dolgozni a vele történteket. Amikor én ezen a folyamaton mentem végig 20 hetes babát veszítettem el....irritált h mindenki azt gindolja h ez vetélés. Nem az. Szülsz aztán üres kézzel mész haza. És üres vagy te magad is. Leírhatatlsn.

Sokáig várt rá.... akkor kudarc is.

Nehez volt fizikálisan?... akkor meg is van viselve a teste...meg a kórház meg amo vele ott történt.

Akspcsolata a párjával... fogok e tudni neki gyermeket szülni velem marad e ezek után...

Ez csak néhány gondolat egy olyan fejből aki a gyermeke halálával küzd.

Túl összetett nem tudsz direktbe segíteni. Ez gyász meg kell élni. Akkor legyél ott ha eljit arra a pontra h bír és akar róla beszélni.