Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Mi baja lehet a Simsonnak?

Krómgyűrű kérdése:

Mi baja lehet a Simsonnak?

Figyelt kérdés

Szóval egyik napról a másikra jelentkezett a hiba. Eleinte nem igazán volt hidegen alapjárat a motoron, de pár gázfröccs után helyre állt. Azt leszögezném, hogy a karburátorba kb 500 km van. (BVF 16N1-8)


Aztán kezdte azt csinálni, hogy melegen kicsit lassan pörgött fel, de nem volt feltűnő annyira, ráfogtam, hogy kicsit dús a keverék.


Aztán tegnapi nap során fordultam be egy kis mellékutcába behúzott kuplunggal, és egyszer csak elment az alapjárat. Rúgásra nem indult, csak pöfögött párat. Tolásra beindult, majd hazafele semmi baja sem volt, sőt! még a házam előtt is volt alapjárat. Rá egy fél órára megint útnak akartam indulni, de hidegen nagy nehezen indult, majd nem volt alapjárat és fulladozott.


A mai nap szétszedtem a gyújtást és a karbit. Előbbit megtakarítottam, beállítottam a megszakító és gyertyahézagot és az előgyújtást is hajszálra pontosan. Szép lila, kék szikrát adott.

Karburátort kimostam, kifújtam és beállítottam az úszószintet is.

Eredményképp még most se jó. Hol indul, hol nem. Valamikor tartja egész szépen az alapjáratot, leállítom, majd utána sokadik rúgásra indul és fulladozik.


Egyébként gyertya szép őzbarna (Brisk N14), új megszakító (AKA), új kondenzator (ki van vezetve az oldaldobozba) és új gyújtótekercs van benne.

Karbiban 70-es főfúvóka van. De a karbival sosem volt gond.


Szimmeringek kb másfél évesek, olajat nem eszik.



2019. okt. 27. 17:24
 1/6 anonim ***** válasza:

Precízen leírtál mindent, erre nehéz mit mondani. Nincs más hátra, mint a gyújtás minden elemét át kell vizsgálni..persze úgy, hogy van-e ami egy másik áramkörben zárlatot okoz, ugyanis akkor lerohasztja a gyújtás primer áramát is, bár közvetve.


látszólag semmi összefüggés nincs. A lámpád mindig tökéletesen világít?

2019. okt. 27. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

Én is a gyújtásra gyanakszom.

Igen, világít az első és hátsó lámpa is, féklámpát beleértve is. (N-es kivitelű a motor)

Holnap lehet újra átbogarászom az egészet.

2019. okt. 27. 18:13
 3/6 anonim ***** válasza:
Ilyenkor jön az, hogy benzinszűrő csere, benzincsap szétszedés, kipucolás. A szívató gumija is tud szórakozni a karburátorban, érdemes lehet cserélni, ha más ötlet nincs.
2019. okt. 27. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
Arany tiszta a tank belülről és a benzinszűrő sincs eltömődve kosszal.
2019. okt. 27. 18:21
 5/6 anonim ***** válasza:
Ha azok után se lesz jó, amiket előttem írtak, vedd fel a kapcsolatot Lőrincz Marcellel (YouTube-on Sims0n Life) Ő biztos segít neked, főleg, ha nem paraszt módon írsz rá. Ha azt mondja kell neki a blokk, nyugodtan postázd el neki, nem b@ssza át a fejed.
2019. okt. 27. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

Igen, ismerem őt, szoktam nézni elég gyakran.:)

Ha a következő pár napban nem sikerül megcsinálnom, akkor felveszem vele a kapcsolatot.

Apropó. Azt miből tudom megállapítani, hogy a főtengely üt?

Ha lóg a főtengely, akkor úgy tudom kotyog fel és lefele. Az enyém szerencsére nem, de az ütést nem tudom megállapítani.

2019. okt. 27. 20:42

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!