Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Azzal, hogy 3-4 ezres fordulat...

Azzal, hogy 3-4 ezres fordulaton váltok sebességet kinyírom a motort?

Figyelt kérdés

Apu autóiról lenne szó, és ha üzemmeleg én hagyom a motort élni akár benzines, akár dízel. De Apu szerint én miattam eszi az olajat a régi Suzuki, mert szétpörgetem vagyis szétpörgettem.

Tudni kell, hogy azzal a Swifttel nem volt foglalkozva míg nem lett jogsim, volt, hogy világító olajlámpával használta Apa, emelkedőn 1200-as fordulaton megy fel általában.


Annyit értünk így el,hogy 10w40 olajból 100 km alatt megeszik fél litert, és mér 15w40-ből 1000 km alatt 1 litert, csak azért nincs a bontóba mert lett másik autó amit lehet gyilkolni, nekem meg kell autó és bontó helyett én használom már, viszont Aput is szoktam vinni ide meg oda, és meggyőződéssel állítja, én miattam ilyen gatya a kocsi.


Tudom elég vicces 100 ezer forintos dolgon fennakadni, de úgy vélem nem ártok senkinek, hogy magasabb fordulaton váltok, továbbá mivel győzhetem meg Aput, hogy ezzel nem ártok ?


Dízelnél sem tanul, inkább öli 1500-as fordulaton, pedig már volt pucolva a turbó.


Szerinte még a legelső kamrás dízel Fiat Cromáját vezeti a 2.5 td,t azzal jön : "azzal nem volt ilyen gond" , mondjuk azt nem tudom, de emlékeim alapján soha nem állt 1 napnál tovább szerelőnél a Fiat :)

De az egy agyonüthetetlen technika, ezek meg finomabb gépek.


Próbáltam meggyőzni, hogy mutogatom neki az TC erőmérőt, nem jött be.



#Motorgyílkos
2019. dec. 15. 00:22
 1/7 anonim ***** válasza:
81%
Nagybàtyám 7-8 ezerre is kipötgeti a vitaráját 😂szóval a 3-4 meg se kottyan nekik
2019. dec. 15. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
18%
Gondolom fater tankol, hogy ennyire "hagyod élni" a motort... 😂
2019. dec. 15. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%
Rosszabbat tennél neki, ha 1500-nál már felváltanál, ahogy rengetegen, akik azt hiszik, hogy ezzel kímélik a motort. Egy benzinmotornak semmi baja nem lesz, ha üzemmelegen néha picit megpörgeted. Apád az emelkedőn 1200-as fordulattal (gondolom a gázt padlóig nyomva, mert még csodálkozik hogy nem gyorsul) sokkal jobban nyírja.
2019. dec. 15. 01:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 Barnabas333 ***** válasza:
Ha meleg a motor akkor nem gond, de hidegen nem tesz jót neki. Én egy éve vettem szalonból új autót, ugye mutatja mikor váltson az ember, ha azt én betartanám sose menne a fordulat 2000ig. Benzines és 1700nál akar mindig váltani. De azért 3000fölé én is nagyon ritkán megyek.
2019. dec. 15. 05:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 Nyakasparasztgazda ***** válasza:
Nem
2019. dec. 15. 06:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 JulesTS ***** válasza:
100%

3..4 ezres fordulat egyáltalán nem sok. 3000-ig hidegen is ki lehet húzatni, csak ne nagy terheléssel (teligáz) tedd. Inkább apukád gyilkolja a motort. Ha gyakori kérdéses válaszoknak nem is hisz, ezt a két videót érdemes megmutatni neki:

[link]

[link]

2019. dec. 15. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
58%
Nem nyírod ki, csak feleslegesen többet fogyaszt a kelletténél.
2019. dec. 15. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!