Miért csak a Németek gyártanak nagyteljesítményű szedánokat?

Gyártanak mások is erős szedánokat. A Jaguar XJR sem vicc, a Maserati Quattroporte sem, illetve a tengerentúlon és Ausztráliában is szép hagyománya van a rettenetesen erős négyajtósoknak. Ja, meg ott van a Rolls-Royce, de annál nehéz eldönteni, hogy német-e vagy sem.

Hogy miért alakult ez így? Nem bonyolult a dolog. A hagyomány a kulcsa mindennek. A II. világháború után újjáéledő autóiparnak mindenhol más kihívásokkal kellett szembenéznie. A németek - miután egyáltalán beindult az iparuk - gyárthattak jó gyors autókat, mert a világháború előtt épített autópályák maradványain lehetett repeszteni és később is jó utak épültek arrafelé. A franciáknál viszont rengeteg volt a borzalmas állapotú útszakasz, ezért ők más irányba indultak el: kényelmes, ám nem túl gyors autókat gyártottak. Nézd csak meg a két népautót: a VW Bogár futóműve bírja a rossz utat, de nem nagyon, a Citroën 2 CV (avagy Kacsa) futóműve viszont a botrányos minőségű földutakon is jól elvan. Nem véletlen, hogy a hidropneumatikus rugózást is a Citroën okoskodta ki: az ottani utakon egyszerűen szükség volt rá.

Így alakult ki az a szokás, hogy a német gyárak jó gyors autókat gyártanak, a franciák meg nem annyira gyorsakat, inkább kényelmeseket. Mivel a vevők hozzászoktak ehhez, ezért nem is akarnak nagyon kitörni a szerepből a gyártók. Mióta a Mercedes-Benz feltalálta a feleslegesen erős szedánt a 300SEL 6.3-mal, azóta ez az ő felségterületük, később zárkózott fel a BMW és az Audi, egészen más koncepcióval. A franciák meg nem akarnak velük versenyezni, inkább más piaci rést keresnek. A Maserati Quattroporte is egészen más, mint a német Autobahnzerstörerek: könnyebb, kisebb teljesítményű, de hasonlóan gyors. Az XJR is egy más világ, az amerikai és ausztrál izomautók meg főleg.