Kezdőoldal » Közlekedés » Egyéb kérdések » Mit lehet tenni ilyenkor ? (...

Mit lehet tenni ilyenkor ? ( tolatáskor koccantam a barátom kapujával)

Figyelt kérdés

Sajnálatos tény, hogy tolatáskor kisebb koccanás történt a szomszéd kapuja és az autóm között. Emelkedőn kellett felmennem és beletűzött a nap a szemembe a visszapillantó tükör által. Én azonnal kiszálltam, hogy tisztázzam és mivel kint voltak odahivtam nézzük meg mi a baj. Akkor említette, hogy egy csavar kiesett, egyébként semmi különös. Kérdeztem, hogy biztos? Mondta igen, és menjek nyugodtan tovább.


Este átjött a szomszéd és említette, hogy a teleszkóp motorját tönkre tettem kapun belülről, továbbá vas és több léc elgörbült és ez neki több, mint kétszázezer forintba került. Én nem ismertem el és nem is fogom elismerni, mert nem 100al repesztettem, hanem nagyon lassan továbbá a kapun semmi sérülés nem látszott ( fotóm is van). Nem tudom mi lesz, mert felhozta, hogy van egy kis karcolás a kocsim hátsóján, ami véleménye szerint akkor keletkezett. Azonban a karcolás mindig ott volt a kocsin, ezt így vettük a használt autó piacon.


Ma hívott, hogy megvásárolta délután a teleszkópos motort ami százezer forintjába került, de a gerenda lécek stb még hátravannak ami növeli a költséget.

Fizessem ki.



2021. aug. 25. 22:34
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Semmit. Nem kötelezhet rá, hogy fizessed ki. Ha akkor nem hívott rendőrt és/vagy papíroztátok le az esetet, vagy nincs kamera felvétel, semmit nem tud bizonyítani. Ne hagyd, hogy a nyakadba varrja a kapu javíttatását!
2021. aug. 25. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Két sunyi ember regéje.


Haverod eltussolja, faterja meg újraépítettné veled a házát is.

2021. aug. 25. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Azt írod, lécek görbültek el. Tehát gondolom fa. Egy fadarab nem fog elgörbülni (tartós terheléstől igen, de egy pár másodperces koccanástól semmiképp). Vagy letörik, vagy sértetlen marad. Köztes út nincs.
2021. aug. 25. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

Azért egy elektromos kapunyitó motornak nem kell sok, hogy széthulljon, ​könnyen előfordulhat, hogy az autón nem látszik semmi.

Ha meg egy csavar is "kiesett", az valószínűleg eltört vagy kiszakadt, ami nem kevés erőhatásra utal. A lécek helyett gondolom a kapu acélváza görbülhetett meg.

Egy kmpl. kapunyitó motor valóban kerülhet 100e Ft-ba. Szóval, nem feltétlenül kitaláció a kár és az összeg.

2021. aug. 26. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%
Így van, nem irreális az összeg és amilyen béna motorok vannak, simán lehet, hogy nem élik túl a koccanást.
2021. aug. 26. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%

Lehetséges, hogy tönkretetted. 1-2 napja még működött normálisan a kapu? Mert lehet, hogy már hetek óta xar és veled akarja kifizettetni. De ennyire nem drágák azok a kapunyiító motorok.


Máskor ne tükörből tólass, főleg ha még vakít is! Illetve vegyél tolatóradart, 20 ezer forintból megvan.

2021. aug. 26. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!