Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Mit lehet tenni az olyan...

Mit lehet tenni az olyan agresszív, bunkó sofőr ellen, aki nyomja a dudát folyamatosan, ha valaki nem padlógázzal indul előtte? Fel lehet jelenteni, ha felírtam a rendszámát?

Figyelt kérdés

Sokszor találkozom a mindennapi közlekedés során olyan primitív bunkókkal,akik ráfekszenek a dudára, ha a piros lámpától vagy körforgalomtól indulva nem padlógázzal indulok, hanem szépen, fokozatosan felgyorsítom az autót, ahogyan azt a gépjárművezető-képzésen is tanítják. Egyfelől megsérti ezzel a KRESZ-t is, mivel hangjelzés csak balesetveszély esetén vagy lakott területen kívül kikerülési szándék jelzésekor adható, másfelől a másik gépjárművezető stresszhelyzetbe hozásával növeli a balesetveszélyt. Véleményem szerint ez egy komoly baleseti ok és sok baleset pontosan amiatt következik be, hogy a hátul haladó gépjármű vezetőjének agresszív vezetési stílusa belehajszolja az előtte közlekedőt egy balesetveszélyes szituációba.


Ha rajtam múlna, én többszázezres bírsággal sújtanám az olyan gépjárművezetőt, aki indokolatlanul hangjelzést ad, de akár a gépjárművezetéstől való ideiglenes eltiltást sem tartanám ördögtől valónak, mivel rendkívül balesetveszélyes helyzeteket idézhet elő, ha a dudálással stresszeli az előtte szabályosan haladót.


Egyébként én 18 éve vezetek balesetmentesen, mindig megfontoltan, a KRESZ előírásainak megfelelően közlekedem.


36/F



2022. nov. 27. 14:54
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
45%
Kérdező, az nem jutott eszedbe, hogy esetleg te indulsz indokolatlanul lassan? Mint írtad sokszor dudálnak rád. Akkor talán benned van a hiba. Rám még sosem dudáltak ilyesmi miatt.
2022. nov. 27. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 A kérdező kommentje:
Véleményem szerint én teljesen normális tempóban indulok. És egyébként is az sérti a KRESZ-t, aki indokolatlan hangjelzést ad.
2022. nov. 27. 15:13
 3/28 anonim ***** válasza:
80%

Hát igen nekem is gyanús. Szó se róla, rengeteg a paraszt, de ha ilyen sokszor dudálnak rád...


Nézd, én vidéki parasztgyerek vagyok, itt nincs túl nagy forgalom még a megyeszékhelyen sem, szóval én hozzászoktam a nyugodt közlekedéshez, errefelé nem kell harcolni másokkal a helyekért, mert nincs annyi autó. Mindig amikor Budapesten járok, akkor érzem, hogy az én beidegződésem nem idevaló, mert a legkisebb mértékig sem egyezik meg az én általam megszokott vezetési stílus a budapesti közlekedési szokásokkal. Bevágnak elém, piroson még hopp átrobognak, követési távolság semmi, stb. Nekem ezek idegenek, felénk nem ez a divat, sokkal kényelmesebbek vagyunk. Ennek ellenére még soha nem dudáltak le Budapesten sem.


Egyébként meg aki egy dudálás miatt akkora idegronccsá változik, hogy veszélyessé válik, akkor ott bizony nem csak a dudáló a hibás, hanem az is, aki pszichológiai problémákkal küzd és autóvezetésre alkalmatlan állapotban ül volánhoz. Most ha én részegen beülök az autóba, szépen egyenesen megyek, de egy duda megijeszt, mert azt halucinálom, hogy a halott kutyám ugatott és beszállok az árokba, akkor nem a dudáló lesz a hibás, hanem én.


A "belehajszolás" ugyanez. Mégis mi az isten kényszerít téged arra, hogy a dudaszó hatására te elkezdj szabálytalankodni és balesetveszélyesen közlekedni? Ez szintén a te saját felelősséged.


Az efféle kérdéseket 17-18 éves tanulóktól, vagy friss jogsisoktól szokás hallani, tőlük még megértem, nyilván nincs meg a kellő tapasztalatuk és önbizalmuk az utakon, ezért az ilyesmi dolgok megzavarják őket. Ezzel semmi baj nincsen, majd beletanulnak. De te 36 évesnek mondod magadat, aki 18 éve vezet, azaz az élete felét vezetéssel töltötte. Vagy hazudsz a korodról és te is csak 18 éves vagy (nincs abban semmi szégyellnivaló), vagy pedig tényleg pszichológiai problémád van, ami alkalmatlanná tesz a közúti közlekedésre (szintén nem szégyen, sőt, minél hamarabb belátod, annál hamarabb tudsz segítséget kérni, ráadásul annál hamarabb befejezed mások veszélyeztetését az utakon).

2022. nov. 27. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 anonim ***** válasza:
86%
Kirakod az elakadásjelzőt, kiszállsz, körbejárod az autót, benézel alá hátul, aztán odamész a paraszthoz megkérdezni hogy miért jelzett, te nem találtál semmi veszélyt.
2022. nov. 27. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 anonim ***** válasza:
13%
El lehet indulni normális gyorsulással is.
2022. nov. 27. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 anonim ***** válasza:
2022. nov. 27. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim ***** válasza:
95%
Próbálj meg többet a külső sávban menni. Nem tudsz semmit csinalni max leállsz verekedni. Inkább sz@rd ld.
2022. nov. 27. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 anonim ***** válasza:
95%
Lekell fosni a fejüket. Amúgy én lány vagyok, és nemrégóta vezetek. Elég "bénácskának" is tartom magam (de ez nem egyenlő azzal, hogy veszélyes lennék). Időnként vannak kisebb bakijaim, pont az általad említett lassabban indulás, lassabban haladás (90 helyett 70) stb. De sosem dudáltak még le ilyen miatt,csak egyszer, bár akkor igazságtalanul (mentő kihajtott elém, igaz nem kapcsolt szirénát, de gondoltam nem rongyolok bele amikor kifordult elém balra, egy picit elvettem a lábam a gázról, megállni sem kellett, de a mögöttem jövő rohadtul sietett) Akkor én is rohadtul ideges lettem és szívem szerint kiszálltam volna,de nem lett volna értelme.SSzóval llehet valóban lassabban indulsz el picit, ha szinte mindig rád dudálnak. Én sem vagyok gyors, de sosem dudáltak még le megyeszékhelyen sem, körforgalom előtt sem, pedig tényleg nem vagyok gyors.
2022. nov. 27. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 anonim ***** válasza:
75%

Csak úgy érdeklődöm "#1" mi a fenéért lettem lepontozva? Érdekelne!

#8-as kifejtette nemrégóta vezet mégsem dudálják le.

A kedves kérdező állítólag 18 éve vezet és sokszor ledudálják. Akkor mégis hol van a hiba?

2022. nov. 27. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 A kérdező kommentje:

"Csak úgy érdeklődöm "#1" mi a fenéért lettem lepontozva? Érdekelne!


#8-as kifejtette nemrégóta vezet mégsem dudálják le.


A kedves kérdező állítólag 18 éve vezet és sokszor ledudálják. Akkor mégis hol van a hiba?"


Lehet, hogy nem padlógázzal indulok, de nem is túlzottan lassan. Egyébként pedig, ahogyan azt a kérdésemben is kifejtettem, a KRESZ nem engedélyezi a hangjelzés adását abban az esetben, ha a mögöttem haladónak az a véleménye, hogy én lassan indulok, tehát ő sérti a jogszabályt, nem én. Tehát a dudáló bunkónál "van a hiba".


Nem igazán jó ezt tapasztalni, hogy többen itt engem szólnak le, miközben nem én sértem meg a jogszabályi előírásokat.

2022. nov. 27. 19:30
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!