Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Nagyot hibáztam a mentőautó...

Nagyot hibáztam a mentőautó elengedésében?

Figyelt kérdés

Ma reggel a 3 sávos bedugult úton jött a mentő, én a belsőben álltam, mellettem balra magas padka, azon túl villamospálya.

Piros lámpánál álltunk, előttem még ketten voltak.Hamar észleltem a mentőt, ám a mögöttem lévők mind jobbra, a külsőbe mentek át.

Nem tűnt jó ötletnek, de nem akartam egyedül balra húzódni, így mentem én is jobbra, csak nem volt elég hely.Az előttem lévők nem is mozdultak, a mentő meg már szinte mögöttem volt.

Végül rájuk dudáltam, a legelső bement a kereszteződésbe, a közvetlen előttem lévő meg balra húzódott, így én is átmentem balra, és úgy elfért a mentő.

Viszont szinte meg kellett állnia mire rendeződtek a sorok, tehát ha csak pár másodpercre is de fel lett tartva.


Mögöttem még laza volt a sor, így jobban betudták engedni a belsőben állókat a külsőbe, de aki mellettem állt a külsőbe az nem mozdult meg annak érdekében,hogy én is elhúzzak a belsőből.

Eddig mindig gond nélkül engedtem el a mentőt, kicsit zavar,hogy most részben talán miattam, akadályozva lett.


2015. dec. 18. 13:16
 1/8 anonim ***** válasza:

Te voltál ott, utólagosan átgondolva mit tennél másképpen?

Nem igazán értem, miért kezdtek a belsőből átsorolni a külsőbe, várható volt, hogy az előbb-utóbb bedugul.

Nem lett volna megoldható, hogy a belsőben lévők balra húzódnak, a külsőben állók meg jobbra?

Elvileg így középen nyílt volna egy szabad folyosó a mentősöknek - de ezt neked kell tudni, hogy megoldható lett volna-e, te voltál, ott, te láttad a helyszínt.

Talán az eset tanulsága az, hogy nem feltétlenül kell követni a többieket, fel kell mérni az adott helyzetet, s ha balra húzódással is szabad utat tudsz engedni a mentőnek, akkor tedd azt.

2015. dec. 18. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 SándorÚr ***** válasza:
ha pár másodpercet állt a mentő ne búslakodj miatta. Látja a mentő gépkocsivezető a segítő szándékot. Youtubon vannak olyan kéklámpás videók, ahol olyan balfax sofőrök vannak, hogy az ember nem tudja sírjon vagy nevessen, na meg az agresszív taxisokat ne is említsük
2015. dec. 18. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

A külsőből mindenki megindult jobbra, és a belsőben lévők az itt keletkező helyre mentek be, így a belsőben épp elfért mellettük a mentő.

Én is azt hittem,hogy folyosót csinálunk,mert az mindig bejön, de nem.

Lehet,hogy egy elindult jobbra, és mindenki ment utána.

Egyébként megoldható lett volna a folyosó én eleve arra gondoltam, csak a tükörben azt láttam,hogy senki nem azt csinálja, így meg értitek, nem akartam,hogy most mindenki jobbra megy, én meg ott maradok baloldalt, tök egyedül.

2015. dec. 18. 14:16
 4/8 anonim ***** válasza:
te észlelted, de nem tudtad megoldani önhibádon kívűl. Sajnos sokan bömböltetik a rádiót az autóba és nem veszik észre, hogy szirénázik valami...lehet, hogy itt is az volt az előtted lévő autóknál...mindent jól tettél, jobbat nem tudtad volna kihozni belőle! _Nyugodj meg!
2015. dec. 18. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Te nem hibáztál! Az hibázott kicsit aki elkezdett a belsőből jobbra húzódni,mert elvileg nem így kellene. Persze erre nincs igazán szabály se nem tanítják a tanfolyamon. No meg az nagy majom volt aki melletted ált és nem húzódott jobbra. Az a baj ,hogy elég egy autós aki másként gondolja mint a többi és kész a káosz.
2015. dec. 18. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Mentős sem tud állandóan haladni, ez sajnos normális, te sem tehettél mást, nem mászhatsz rá a másik autóra. Szóval felejtsd el az egészet.
2015. dec. 18. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

nem hibáztál, ez mindennnapos, mindenkivel megtörténik...


megnyugtatásodra mondok egy durvát...mentő hátulró szirénázva, villogva...mindenki húzódik amerre tud, csak a legelső nem mozdul...nos látszott, hogy két agybadugós fülhallgatón keresztül baromihangos zenét hallgat, közben vadul rángatózva dobol a kormányon és énekel..nos az akadályozás volt a javából...szóltak neki..csak nézett, azt sem tudta, mi van körülötte.


szóval nyugi, nem hibáztál.

2015. dec. 18. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Te itt nem hibáztál. Csak a sok birka, aki jobbra kezdett húzódni. Ugyanis a mentő elől úgy húzódunk le, hogy a belső sáv BALRA, a külső sáv JOBBRA húzódik, így tud a mentő elmenni középen.


Mivel észlelted, hogy mindenki hülye körülötted improvizáltál. Ahhoz képest a mentő el tudott menni, tehát sikerült.

2015. dec. 18. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!