Kezdőoldal » Közlekedés » Tömegközlekedés » Az milyen, hogy a Hajdú Volán...

Az milyen, hogy a Hajdú Volán gyakorlatilag ellopta a pénzünket?

Figyelt kérdés
Történt a minap, hogy a Hajdú Volán egyik járatával szerettem volna hazautazni. Felszálltunk, megvettük a jegyet, a sofőr indítani kezdett, azonban semmi nem történt. Ekkor pár okostojás nekiállt előre, majd hátra tologatni az utasokkal teli buszt, hogy majd valami történik - szerintem ez már önmagában szánalmas. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen hátramanőver miatt majdnem elütöttek egy nénit. Miután rájöttek, hogy itt már Isten sem segít, beállt egy másik busz, ami a Szabolcs Volánhoz tartozott. Kb. annyi idő volt az átszállásra, hogy hármat még épp tudtam sóhajtani. A döbbenet akkor jött, mikor a Szabolcs Volán sofőrje újra jegyváltásra kötelezett bennünket, kb. olyan szintű magatartás kíséretében, hogy, idézem: "nehogy már ingyen akarják, hogy vigyem magukat bárhová is". A Hajdú Volán járatán befizetett jegyárat azóta sem láttam. Gondoltam, hogy azért, mert elvileg küldenek majd egy másik buszt Nyíregyházáról, ami kb. két óra mire Debrecenbe ér, de a lényeg, hogy ők biztosítják, tehát JÖN, emiatt ne pattogjak, ha akarom megvárom. Én felszálltan, nem vártam meg, azonban volt aki várt. Tőlük később megtudtam, hogy váltóbusz sem jött, a Hajdúnál a jegyre befizetett pénzt ennek ellenére sem kapták vissza. Ez közel 10.000 Ft... Szerintetek?
2008. dec. 12. 01:59
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Elsőre tegyél náluk panaszt. Hivatalosan, írásban, és vetesd át velük.
2008. dec. 12. 02:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Egyértelműen némi papírmunka lett volna csak mindkét sofőrnek, helyette inkább megveszi az iskolás kölyke első cipőjét karácsonyra. Igazából az általam befizetett összeg egy diákjegy, ami 300 Ft, tehát ennyiért nem is éri meg visszamenni, csak egyszerűen elképesztően pofátlanul szemétségnek tartom a dolgot. Természetesen levelet írok nekik.
2008. dec. 12. 02:22
 3/4 anonim ***** válasza:
A Hajdú volánra váltott jeggyel, a Szabolcs volán nem fog elvinni sehová, viszont a Hajdú volánnak kötelessége visszaadni a viteldíjat, ha a saját hibájából nem tett eleget kötelezettségének. Menj be a pénztárba, és kérd vissza a jegy árát. A söfőrök ezt egymás között nem tudják lerendezni!
2008. dec. 12. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Számomra csak annyi, hogy az egyik buszról átszállok a másikra, hadd ne ismerjem már az összes ide vonatkozó szabályt. Nem tetszett a Hajdú Volán sofőrjének a magatartása, undorító volt a Szabolcs Volán sofőrjének a magatartása. Mindenesetre példaértékűnek tartom a "rugalmasságot" mindkét fél részéről.
2008. dec. 12. 22:25

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!