Kezdőoldal » Közlekedés » Tömegközlekedés » Ilyen esetben mit tehetek?...

Ilyen esetben mit tehetek? Bérletigazolvánnyal kapcsolatos.

Figyelt kérdés

Ma reggel vettem egy 30napos helyijáratos bérletet szerencsére, mert volt ellenőr a buszon.Egyből el is kérte, mire én odaadtam neki, de ő kifogást talált, hogy diák.ig. szám nincs rajt, és hogy ott helyben írjam rá, előtte a buszon.Hát mondom nem tudom, mert nincs nálam éppen.Erre elkezdett cseszegetni, hogy ezt ő így simán széttéphetné, meg hogy fizessek, mondom nemigazán áll módomban.Mivel nincs diákigazolványom -középiskolás vagyok, még év elején kértük az újat, azóta nem jött, a régi meg nincs meg.-


Kérdésem lényegében az lenne, hogy valahol olvastam, hogyha fel akar tartóztatni egy ellenőr, akkor én tul. képp elküldhetem a búsba, mert mivel nem hatósági személy, nem tartóztathat fel, sőt, utána én még be is perelhetem ha véletlenül feltartóztat, mert én "ezzel, hogy ő feltartóztatott elestem X bevételtől, stb."


Szóval lényegében stílusosan hogy küldhetem el a búsba?:D



Köszi


2010. márc. 8. 18:28
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Sehogy mivel jogosan lépett fel. Nem tudom melyik vársoban laksz, de Debrecenben a DKV-nál ilyen esetben bevonják a bérleted, mert nincs érvényes diákigazolványod és így akér az is megeshet, hogy nem is vagy jogosult. Máskot gondolkozz, hogy mit csinálsz, mert az ellenőr se azért ellenőr, hogy téged szopasson.
2010. márc. 8. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Ja és pluszba még egy dolog amit elfelejtettem leírni... Ha diák vagy akkor őszintén, milyen bevételtől esel el? :D Muterod így is úgyis megkapja érted a családi pótlékot ha késel 5 percet ha nem :D
2010. márc. 8. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Igy van!Nem hatósági csak közfeladatot ellátó személy!Hozzád nem nyúlhat fel nem tartóztathat fel!Az igazolványodat személyit nem vagy köteles átadni.Max rendőrt hívhat,annak köteles vagy átadni az irataidat,de az Nem mondhatja meg az ellenőrnek az adataidat mert az jogosulatlan adatszerzésnek minősül!!Össze nem tépheti a bérletedet!!
2010. márc. 8. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%
Nem küldheted el, mert a hiba nem az ő készülékében van. Ő elkérte a bérletszelvényedet, amin nem volt rajta a bérletigazolvány száma. Ebben az esetben a bérletszelvény érvénytelen, tehát érvényes menetjegy vagy bérlet nélkül utazol, megbüntethet. Az sem mentség, hogy nem érkezett meg a diákigazolványod: lehet kérni ideigleneset, annak is van száma (igaz, ha jól emlékszem, egy számjeggyel hosszabb), azt is ráírhatod a bérletre.
2010. márc. 8. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Tévedésben vagytok. Pontosan nincs meg a szabály, de megváltoztatták a kijátszhatósága miatt. Már hatósági személynek minősül vagy valami ilyesmi. A lényeg hogy nem érhetsz hozzá. Általában azt csinálják, hogy olyan helyzetbe hoznak(körbeállnak stb) hogy meglökd. Ebben az esetben már megfoghat ő is és visszatarthat a rendőr kiérkezéséig. Ja és már kiadhatja a rendőr az adataidat! Ez van :S :)
2010. márc. 8. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!