Szerintetek mit csináljak? Mivel járnék jobban? Ti jártatok már hasonló cipőben?

Kérném a tanácsotokat. Tudom, hogy itt rengeteg felnőtt tapasztalt ember van, aki biztosan tud segiteni. De lehet idősebb kamasz is csak kérlek titeket valami tanácsot adjatok. Egy nyolcadikos fiú vagyok. Hamarosan el kell döntenem mi szeretnék lenni, hova tovább. Tudni kell rólam, hogy nagyon átlagos anyagi körülmények között mozgok. Édesapám egy szobafestő, édesanyám meg védőnő egy iskolában. Igazából elsős koromtól kezdve semmilyen értéket nem kaptam tőlük csak ezt: Tanulj! Tanulj! Tanulj! Büntetést kaptam sokáig ha 4est vagy 3ast kaptam. Most jutottam el arra pontra, hogy ebből elegem van és szembeszállok a szüleimmel. Mindketten elrontották az életüket, fiatal korukban nem tanultak, bulizták, anyukám nagyon korán megszülte a nővéremet és nyilván nem keresnek sokat és úgy érzik, hogy az értéketelen és hiányos az életük. És rám akarják erőltetni amit ők nem tudtak elérni és nem is fognak valószínűleg. Rendben van, hogy lehet jót szeretnének nekem de...

Náluk ez a kisebbségi komplexus akkor kezdődött mikor iskolába kerültem. 3 olyan osztálytársam lett, akiknek a szülei milliomosok. Nincs ezen mit szépíteni milliomosok. És látták, hogy hogy élnek, milyen körülmények között és ekkor kezdődött minden. Nos én nekem egyáltalán nincs kisebbségi komplexusom. Őszintén én sose szerettem volna és sose szeretnék luxusban élni. Én meg vagyok elégedve az átlagossal, átlagos körülmények között nőttem fel. Engem ez nem boldogít. Tudom a velem egykorú emberek mind iszonyatosan gazdag szeretne lenni és hatalommal rendelkezni, De én nem. És az a legrosszabb, hogy a szüleim is erre kényszerítenek.

A szüleim eltervezték, hogy egy gimnáziumba fogok menni, ahol halandó angolos leszek és utánna vagy BME-n vagy az ELTE-n fogok tanulni. Én mindig is mezőgazdász szerettem volna lenni, akinek van egy kis földje és megél abból jól, nem luxusban hanem csak jól. És 6-os koromban ezt sokat mondtam de csak veszekedés lett belőle. Kénytelen voltam elfojtani ezt, mert nyilván én is békét szeretnék. De én nem szeretnék se Mérnök, se közgazdász se logisztikus se semmi ilyesmi nem szeretnék lenni. Nem szeretnék ennyit tanulni és végigszenvedni ezeket az egyetemeket csak azért, hogy majd sok pénzem legyen. Mert ez nekem nem lényeg. Most őszintén nagyon megbánnám ha ellenkeznék a szülőkkel? Nagyon tönkretenném az életem?

1. Nem vagyok olyan okos. 4.8 voltam tavaly évvégén, de akkor is nem vagyok egyáltalán alkalmas arra, hogy elvégezzek egy ilyen nehéz egyetemet. Szorgalmam sincs hozzá, mert élni szeretnék nem vizsgák miatt stresszelni és könyvek felett ülni egész nap.

2. Egy kis falusi házban lakunk. Egy 20 éves suzukink van és 1 millio forint tartalékunk kb. Szarból nem lehet várat építeni. Ha meg is lenne az eszem, a szorgalmam és tényleg céltudatos is lennék, akkor se lenne esélyem olyan nagyon gazdagnak lenni. Azok a gazdag osztálytársaim, akiknek a szüleire úgy felnéznek apámék, azok a gyerekek mind egy jól menő céget fognak majd továbbvinni. De én azt látom, hogy ezek a gazdag halálra kényeztetett osztálytársaim sznobok és nehezen találják meg a helyüket a közösségekben.

Mind1. Köszönöm a válaszokat.