Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » A vírus okán 2-3 hónapja...

A vírus okán 2-3 hónapja nincs hagyományos oktatás. Ezóta te mennyit tanultál az egyes tárgyakból?

Figyelt kérdés

Lassan itt az egyetemisták vizsgaszezonja. Felkészültetek rá, vagy hogy szeretnétek abszolválni? Közép-, és általános sulisok, ti mennyit foglalkoztatok a tanulással, mióta csak online oktatás van.


Hangsúlyoznám: nem az órán való részvételre vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy mennyit tanultatok úgy önszorgalomból, mintha TZ / ZH várna.


Előre is köszönöm a válaszokat, ha kifejtitek, még inkább.



2020. máj. 27. 06:22
A kérdező szavazást indított:
Semmit nem tanultam semmiből
Szinte semmit nem tanultam, csak 1-1 alkalommal belenéztem
Egy-egy tárgyból tanultam kicsit, de nem vittem túlzásba
Felszínesen tanultam, de kb. mindenbe belenéztem
Változó, van amivel nem foglalkoztam, viszont volt, amit sokat tanultam
Időközönként belenéztem, és akkor sokat foglalkoztam vele
Gyakoroltam mindent, és 1-1 tárgyra ráfeküdtem
Sokat tanutam, bár lehetett volna még több
Lényegében mindent megtanultam, ami a tervezett tananyag volt
Mindent megtanuétam, sőt, dolgoztam azon is, hogy a korábbi lemaradásaimat behozzam (pl.: magántanárral)
32 szavazat
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Nálunk muszáj volt tanulni, mert írtunk ugyanúgy dogákat, én pedig általában is szoktam tanulni, mert orvosira akarok menni, és nem hiszem, hogy rossz érettségivel ez sikerül. De azért vannak túlzások is a leckék mennyisége terén, este tíz óta írom az irodalom házimat és még nem végeztem vele.
2020. máj. 27. 06:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Nálunk tárgyanként változó. Volt, amiből csak egy beadandó kellett, ezekkel foglalkoztam a legtöbbet.

Voltak online zh-k, vizsgák, ezek nagy része olyan tesztes, hogy elég volt egyszer elolvasni az anyagot, utána pdf kereső elég volt

És egy tárgyból van szóbeli, ez ráadásul államvizsgát tárgy, erre viszont készülök rendesen, nem záróvizsga előtt akarom fél év múlva megszivatni magam.

2020. máj. 27. 07:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Egyetemista vagyok, igazából úgyis a vizsgaidőszakban kezd el az ember tanulni a legtöbb dologra, ha nincsen külön számonkérés. Volt pár ZH nálunk de egyrészt nem olyan komolyak, másrészt meg ugye online ki lehet puskázni ezeket. Csak úgy magamtól ezeken kívül nem tanultam nagyon, viszont volt jó pár tárgy amiből beadandók voltak, rendszerint csoportmunkák, szóval azokkal azért kellett valamennyit dolgozni.
2020. máj. 27. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Köszönöm a nagyon hasznos információkat.


Továbbra is várok szavazatokat, válaszokat.


Kicsit pontosítom a kérdésemet: tanultatok-e azon felül, ami "kötelező" volt. Beadandót meg kell írni, tehát nem önszorgalmú, előre gondolkodó tanulásról van szó. A dogákra kell tanulni, ez tény, de teljesen egyedül haladtatok vele és a dogákat is önállóan írtátok meg, mindenféle segítség nélkül? Akik nem tanultatok megfelelően, gondolkodtatok-e abban, hogy valós idejű segítséget kérjetek, vagy inkább úgy érzitek, nem éri meg?!

2020. máj. 27. 14:45
 5/5 anonim ***** válasza:
Én általános 8. os vagyok. Nincs túl nagy motivációm, mert ugye a jegyeim tök mendegyek, úgyhogy csak azt tanulom, ami érdekel, és ilyen elég kevés van. Online órákra járni nem kötelező, én nem is járok, bár ez a rossz osztályközösség miatt van. A feladatokat majdnem mindig megcsinálom, néha nem, de ez ritka. Általában ahoz, hogy egy feladatot jól meg tudjak csinálni, seemmit nem kell tanulnom, elég, ha kinyitom a könyvet, és lemásolok pár mondatot, vagy neten utánanézek. Tehát nem kell tanulnom, és nem is tanulok igazából semmit. Mármint semmit, aminek köze van a sulihoz, mert azért én itthon képzem magamat abból, ami érdekel. Remélem tudtam segíteni!
2020. máj. 27. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!