Diploma nem, de gyerek után igen?
Óvódapedagógus diplomám van, már pár éve (6) nem dolgoztam benne, volt egy álláshirdetés, gondoltam jelentkezem, de nem fogadták el, mondván már régen végeztem.
Elvállalok képzést is, nem gond, csak kicsit felhúztam magam, hogy barátnőim, akik nem mennek vissza gyerek után, az ő üres éveiket simán elfogadják? Van aki 9 év után megy vissza, ez akkor hogy is van? És nem csak ez a terület.
Kaptam egy álláslehetőséget diploma után, amit elfogadtam és kamatoztathattam a nyelvtudásom. De attól függetlenül ez akkor is hülye és nem fair kifogás.
"Akinek gyereke van ott indokolt a kihagyás".
Nem kötelező a 3 évet kihasználni egy gyereknél. Plusz azért az óvónői szakma, nem egy egészségügy, utóbbinál valóban számítanak a kihagyások, akár súlyos következménye van, mégsem számít, ha valaki 9 év után Gyesről esik vissza.
Mert az, aki 1 évet dolgozott benne és utána 6 évet otthon van a gyerekeivel, neki baromi sok.
Mint írtam, nem csak erről a szakmáról beszélek.
Na mindegy, ha szerintetek pl egy védőnő, aki dolgozott 1 évig a szakmájában, aztán utána 8 évig otthon volt, ő teljes értékű munkaerőnek számít, akkor már értem miért tart itt ez az ország.
6-os, akkor ezek szerint a gyerekeimmel lévő otthon töltött idő felér a gyakorlattal?
Ugye ezt te sem gondolod komolyan?
Kérdező! Ha annyira óvónő akartál lenni, miért nem dolgoztál a szakmában?
És igen, aki otthon van a gyerekeivel, az foglalkozik velük, mesél stb. Te meg valami irodában papírt tologattál jó esetben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!