Szerintetek főleg a szülőkön múlik milyen tanuló lesz a gyerek az általános iskolában?

a bnőim 3-an testvérek, mindig is úgy nevelték őket, hogy mehettek égnek világgá csavarogni, lóghattak a suliból, a szülők azt várták mikor mennek dolgozni, szinte ellenezték a tovább tanulást, nos egyik gyerek ebből a családból, diplomás ápoló lett, aztán orvos, és férjhez ment azt hiszem egy másik dokihoz

szóval nagyon sok múlik a gyereken, szinte a legtöbb a saját identitásán

az én példám:

anyáék mindenre beírattattak, amit csak szerettem volna, van egy rakás tanfolyamon, diplomám, nyelvvizsgáim; ééés soha de soha nem tudtam elhelyezkedni, csak eladóként...

jelenleg munkanélkül vagyok...

Hello.Én most vagyok 18 éves és most érettségizem.

Azt gondolom,hogy alsó tagozatban mindenképpen a szülőn múlik,milyen eredményeket produkál a gyermek.Ezt már csak a saját tapasztalataim alapján is kijelenthetem.

Alsó tagozatban édesanyámnak nem volt ideje velem foglalkozni a munkája miatt.4-an vagyunk testvérek,tehát ez is elvett az idejéből..Fateromról pedig ne is beszéljünk,a lényeg,h. elvált szülők gyermeke vagyok.

Nem voltam jó tanuló,azonban kirívóan rossz sem.1-2 db 3-as be-becsúszott,hiszen házit is csak akkor írtam ha kedvem volt hozzá.Kb. ötödiktől kezdve volt eszem ahhoz,hogy tanulnom kéne magamtól is és innentől,hogy már céljaim voltak - jó gimibe jutás stb... - ment a tanulás.

Most a legjobb írásbeliket én írom és irány az egyetem.

A másik dolog amit megemlítenék,hogy a barátnőm öccse is alsó tagozatos.Nem hülye gyerek,mégis állandóan a bukástól kell tartaniuk,mert a gyerek rossz jegyeket visz haza.Amikor tanulnak vele - látván,hogy ez már nem mehet tovább - nem érti meg.Amikor viszont én leülök vele,elmagyarázok 1-2 dolgot,sokkal hamarabb felfogja és megjegyzi.Nem biztos,de azt hiszem azért,mert Ő a szülei és a nővére előtt már elkönyvelve érzi magát...Előttem viszont bizonyíthat.Fontos,hogy a gyereknek hinnie kell magában,anélkül nem megy.

Szerintem alsó tagozatban iszonyatosan nagy szerepe van a szülőknek. Nem szabad a gyereket magára hagyni, sokat kell vele foglalkozni, ülni mellette, hiszen ilyenkor fejlődik ki benne, hogy hogyan is kell tanulni, hogy kötelezettségei vannak iskola után stb. Nem szabad órákig gyakoroltatni, de még is kell találni egy egészséges egyensúlyt. Én pl napközis voltam mindig, itt többnyire megcsináltuk a házikat, anyu is végzett a munkában mire nekem vége lett a sulinak, így kikérdezett, megírtuk együtt a maradék házit, és utána mehettem játszani, csavarogni, vagy amihez kedvem támad. Sosem vártak el tőlem túl sokat, arra neveltek, hogy magamtól várjak el dolgokat, és szerintem ennek köszönhető az, hogy most egyetemen sem süllyedek el a többséget alkotó alkesz népséggel, hanem vannak céljaim, elvárásaim magammal szemben.

Ahogy előttem is írták, nem szabad folyamatosan szidni a gyereket, ha valami nem megy, segíteni kell, és inkább dicsérni, ha valamit jól csinált. Engem sosem szidtak le a rossz jegyekért, csak megjegyezték, hogy remélik majd kijavítom... viszont a jó jegyeknél nagyon megdicsértek, és ez valahogy kialakította bennem azt, hogy úgy érezzem jó jegyeket szerezni jó dolog. Ma már az élet más területein sok beleszólásuk nincs anyuéknak abba, hogy mit csinálok, vizsgák után még is ők az elsők, akiket felhívok, vagy akik felhívnak, hogy hogy sikerült, és együtt "sírnak"/ örülnek velem bármi is van, ez pedig a mai napig nagyon fontos számomra! :)