Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Mi ezen az olyan szörnyű?...

Mi ezen az olyan szörnyű? Hogy közöljem, hogy nem fogok belehalni az utazásba?

Figyelt kérdés

Most leszek első éves egyetemen, és mivel önköltséges képzésre vettek fel, ezért a kollégium is majdnem tripla annyiba került volna, mint az államisoknak, plusz a szociális helyzetem alapján nem vettek fel.

Mivel az albérlet szintén iszonyú drága, és nem tudom, hogy fogok-e tudni munkát vállalni, ezért az első félévben a bejárás mellett döntöttem.

15 perccel hosszabb az út vonattal, mint az egyetem és a kollégium közti távolság, a saját szobámba érkezem haza, nem pedig 3 emberrel kell osztozkodnom egy apró szobán, a vonaton terveim szerint tanulni szeretnék majd, így itthon már nem nagyon kell majd ezzel foglalkoznom, persze ezek tényleg még csak tervek.

Mégis bárki, ahogy meghallja, hogy "ingázás", lesajnálóan közli, hogy úristen, hogy fogom ezt bírni (de mondom, alig negyed órával fogok többet utazni, mint ők:D), meg, hogy mi lesz így velem.

Én nem érzem ezt ilyen drasztikusnak, hiába ismételgetem, hogy nem én leszek a világ első ingázó egyetemistája, mégis mindenki szörnyülködik, és hajtogatja, hogy de rossz lesz, nekem pedig elegem van.

És hiába közlöm ugyanígy, hogy én ezt tartom most a legjobbnak, meg sem hallják.

Mégis hogy lehetne megértetni velük, hogy fejezzék be? Vagy van esetleg, aki szintén utazik napi 1 órát a suliig? Ugye, hogy kibírható?



2016. aug. 18. 21:13
1 2
 1/11 anonim válasza:
100%
Fogadok hogy a szüleid ránőttek a fejedre :D Állj a sarkadra, és erényesen mondd el nekik, hogy nem lesz baj, nyugi.
2016. aug. 18. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%

Lehet hogy tapasztalták már hogy szörnyű, mert szerintem is az, ezért mondják. Utazgattam én is egy órákat suliba, rémes volt, és ebből az lett hogy sokszor már inkább be sem mentem. Amiből az lett hogy elcsesztem...

Persze van akinek nem jelent gondot rendszeresen utazgatni, lehet hogy te is ilyen vagy... de nem mindenki. Meg én is úgy kezdtem, hogy nincs ezzel semmi gond... aztán mégis lett.

2016. aug. 18. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

Az a helyzet, hogy itt most épp nem a szüleim mondják, ők támogatnak, hanem a volt osztálytársak, ismerősök, a saját korosztályom, akik szintén egyetemre mennek, ezért nem is értem, nem lehet nekik sem tapasztalatuk.

És az a vicc, hogy ők hamarabb fognak elindulni a koliból, mint én, nekem semmi átszállás nincs, pár perc séta az állomástól, tényleg tökéletesnek tűnik, aztán lehet, hogy majd kiderül a negatív része is.

Azért köszönöm az eddigi válaszokat:)

2016. aug. 18. 21:42
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudom mit vannak ugy oda emberek ezen az egy oras utazason (gyanitom hogy kisvarosbol valoak, ott lehet maximum meglepo). Ez egy atlag budapesti utazasi idotartam, valodi nagyvarosban meg ennel csak tobbet utaznak az emberek.
2016. aug. 18. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim válasza:
100%
Ha a kollégiumból 45 perc alatt érsz be az egyetemre, haza vonattal meg 1 óra az út, akkor ingázz.Ne foglalkozz azzal, hogy ki mit mond. Lehet, hogy egy buliról kényelmetlenebb hajnalban vonattal hazamenni, mind a koleszba, de úgy nagyjából ennyi hátránya van. Pesten vannak emberek, akik nem ingáznak, de oda is vissza is másfél órát utaznak. Akár egyetemre, akár munkába.
2016. aug. 18. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

Én is idén kezdem az egyetemet, szintén bejárós leszek.

Egy óra oda és egy vissza buszozás.

Nem tudok másokhoz alkalmazkodni, így a legjobb döntés a bejárás volt, albérletre való fedezet hiányában.

Nem az a fajta vagyok aki egy buszozás miatt ellógna egy napot, főleg nem úgy, hogy önköltséges leszek, és a saját pénzemmel játszok.

2016. aug. 18. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Idén kezdem az egyetemet, de akárhol ahol eddig tanultam vagy dolgoztam, mindenhol minimum egy óra volt az utazás csak oda, most is így lesz, pedig pesti vagyok. Nekem ez természetes.
2016. aug. 18. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Koszonom a válaszokat, teljesen igazak. "Kis városból" valók vagyunk, így itt max 20 perc alatt ott vagyunk akárhol, de Pesten szerintem sem szokatlan az 1 óra, sőt. Vannak barátnőim is közel a sulihoz, így náluk is állatok majd vegszukseg esetén, de mint ha csak az "utazás,utazas.." hallatszodna, nem értik amit mondok:D
2016. aug. 19. 09:57
 9/11 anonim ***** válasza:
100%
Nyugi, egyáltalán nem sok. Én 3 éve ingázom az egyetem és az otthonom között. Napi 3-5 órát. Még kettő év vissza van, de egy percig sem bántam meg, hogy nem vagyok kollégista.
2016. aug. 19. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
100%
1 óra utazás miért baj? Pesti vagyok, pesti iskolába jártam és mégis majdnem egy óra az utazás..
2016. aug. 19. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!