Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » 22 évesen úgy érzem, hogy...

22 évesen úgy érzem, hogy teljesen le vagyok maradva a kortársaimtól, mit tegyek, hogy ne érezzem magam ennyire rosszul?

Figyelt kérdés

Szóval, a helyzet az, hogy bizonyos okok miatt itt vagyok 22 évesen, és 27 leszek, mire végzek az egyetemmel. Néhány ok, ami miatt 18 helyett 21 évesen kezdem az egyetemet valóban az én hibám, néhány okról nem tehetek.


A lényeg az, hogy 22 vagyok, és 27 leszek, mire végzek az egyetemmel, HA nem csúszok, márpedig nagyon nem kéne csúszni. Eléggé rosszul érint a dolog. Oké, mesterképzés alatt is már szó-szó munkába állhatok, mint ahogy sokan teszik, de a nagybetűs életbe, a munka világába igazán mégis csak 27 évesen lépek majd be. Jó lenne 30 előtt szülni is, legalább az első gyereket, de akkor meg alig lesz pár év munkatapasztalatom. Szerettem volna kicsit élni is nyugodtan, vagy hogy mondjam, kicsit világot látni, utazgatni, stb, erre fel jelenleg ott tartok, hogy még 3,5 év alapképzés vár rám, és mivel nagyon nehéz szakot választottam, ezért mellette szinte kizárt a diákmunka: így a nyaraim fognak munkával telni, hogy pénzt gyűjtsek és ne a szüleimnek kelljen belerokkanniuk a megélhetésem fizetésébe. Utána lesz még 2 év mesterképzés, mert ehhez az alapszakhoz muszáj valamilyen mesterképzést elvégezni még. Oké, mellette már ha minden jól megy dolgozok, de mint fentebb írtam, az mégsem olyan mint amikor teljes állásban dolgozik az ember. Szóval a kicsit "éljek nyugiban" meg az "élvezzem a munkám gyümölcsét" dolog pedig 2-3 évig tart majd.


Kb egy sz*rdarabnak érzem magam, amiért ennyire el vagyok csúszva az egyetemmel, meg úgy "mindennel".


Tudna valaki egy kis lelket belém önteni?



2017. jún. 20. 18:21
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
Én 23 évesen kezdtem és 28 évesen végeztem az egyetemet. A diplomámmal helyezkedtem el. Most 4x-es vagyok és jól érzem magam.
2017. jún. 20. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
Egyik osztálytársam van így. 21 lesz mire egyetemre kerül. Nem bukott, meg semmi, csak visszatartották oviban meg 5 éves a gimi és ezért. Mondjuk ő fiú. Én is 20 leszek akkor ősszel, amikor kezdek. Nekem is ugyanez lesz, hogy 3,5 év alap majd 2 év mester. 25,5 éves leszek, ha csúszás nélkül sikerül véghezvinni a terveim. Mondjuk én nem vágyom őrült partykra meg nagylábon élésre, két kézzel szórni a pénzt, stb. Az egyetem elvégzése és a családalapítás a nagy álmom. Én is szeretnék 30 éves korom előtt legalább(!)egy gyereket szülni, persze mellette azért a karrieremre is kell gondolnom. Nehéz ez, de sokan vagyunk így ezzel, ne érezd magad rosszul ez miatt. Aki valamire is szeretné vinni az életben, főleg nőként, annak végig kell járnia ezt az utat. Kitartást kívánok és soha ne add fel! Értékes vagy, ezt soha ne feledd! ;)
2017. jún. 20. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 A kérdező kommentje:

Szerintem a "gondtalanul élni kicsit" nem azt jelenti hogy őrülten party-zni kell meg két kézzel szórni a pénzt, hanem utazgatni, megismerni más kultúrákat, embereket, élményeket szerezni, programokra járni, uj ismeretekkel gazdagodni.


De azért köszönöm szépen a választ!

2017. jún. 20. 21:02
 4/15 anonim ***** válasza:

Én meg 28 évesen kezdtem, és 6 éves a képzés + 2 év még utána, meg még kitudja mi lesz (jah és szépen csöpög a diákhitel is).

Nah ki van rosszabb helyzetben? (:



""éljek nyugiban" meg az "élvezzem a munkám gyümölcsét""

Ha ezt leküzdőd magadban, akkor szerintem nem lesz gond.

Ezek ilyen modern dolgok, és én ahogy látom nem is működnek. Akarat, és beállítódás kérdése, hogy miben-mikor-meddig élsz nyugodtan, és nem csak magányban, vagy gyerek nélkül lehet élvezni a munkád gyümölcsét, sőt talán azt igazából majd csak családosan tudod, amikor lesz kiért, és miért küzdened. Más kultúrákat, pedig azután is megismerhetsz, nem csak előtte. Ironikusan mondhatnám, hogy mázlid van, jó korba születtél, mert most házhoz jönnek, szóval utazni sem kell. (:


Meg ez az "elvagyok csúszva" mentalitás sem életképes. Mihez képest vagy elcsúszva? Nem vagy elcsúszva, ezzel a 2-3 év többlettel.

Én mondhatnám, hogy na elvagyok csúszva, de kár ezen rágni magadat, hiszen ez is csak felfogás dolga.

Kattintsd magadat át, hiszen ezen nagyon nem lehet változtatni, és lásd meg benne az előnyöket. Egy idősebb emberre szívesebben bíznak fontos dolgokat, mint egy tejfölös szájúra, aki kiszakadt az egyetemről, szóval van ennek előnye is.

2017. jún. 20. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:

Egyrészt ne légy elkeseredve, egy csomóan kezdenek 21 évesen neki az egyetemnek: mert évvesztesek, mert 5 évfolyamos gimit választottak, mert szakot váltottak stb.

"Kiélni" magad - erre az egyetemi éveknél jobb alkalmat az életben soha többet nem találsz! Úgy állj hozzá, hogy ezek lesznek a legjobb éveid, csak rajtad áll, mennyi és milyen élménnyel töltöd meg őket!

2017. jún. 21. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
Az egyetem ideje alatt kéne "kiélni magad"! Utána már munka, család. Ez a normális
2017. jún. 21. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 A kérdező kommentje:

Köszönöm a hasznos válaszokat!


#5! Neked annyit mondanék, hogy ami SZÁMODRA normális, az nem feltétélen az a másiknak. Különböző emberek vannak a világon, különböző felfogással és célokkal.

Egyébként megnézem én azt az egyetemistát, aki nem gazdag családba születik és beutazza a világot úgy, hogy a nyári munkájából teremti meg rá a pénzt - miközben a megélhetésére is félrerak egy csomót!

2017. jún. 21. 09:31
 8/15 anonim ***** válasza:
70%

Miért: Ha majd ha legfrissebb, kezdő alkalmazottként dolgozol teljes állásban, lesz saját háztartásod, férjed stb., akkor majd több időd / lehetőséged lesz "körbeutazni a világot".


A te dolgod, hogy osztod be az időd és mennyire vagy élelmes. Rengeteg helyre eljuthatsz, ha akarsz - persze, csak pár napra, meg olcsó szálláson, meg nem szórhatod a pénzt, de MEGOLDHATÓ, és sok élménnyel gazdagodhatsz. (Hogy mást ne mondjak, ott az ERASMUS, a EVS meg egy rakat külföldi diákprogam.)

Persze, tudom, siránkozni sokkal egyszerűbb.

2017. jún. 21. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 A kérdező kommentje:

#8, azért az ERASMUS sem úgy van, hogy én menni akarok és megyek, valamint hogy minden cechet ők fizetnek stb.


Persze, nyaranta össze tudok gyűjteni 300 ezer Ft-ot kb, és én nem vagyok elég élelmes, hogy 10 hónap alatt ezt felélem, és nem jut időm elutazgatni. :D Hangsúlyozom: én tartom el magamat ebből a pénzből, és nem a szüleim pénzelnek.

2017. jún. 21. 10:44
 10/15 anonim ***** válasza:

Akkor majd keresel egy posztgraduális ösztöndíjat (már a BSc után is kapsz), azok jobban fizetnek (én abból, amit egy ilyen fél éves ösztöndíj keretében kaptam, egy másik országba is elmentem három hétre, csak úgy, nyaralni:))

De úgy látom, te már eldöntötted, hogy neked sz*r és neked semmi sem sikerülhet! Rossz lehet ilyen pesszimistán és kishitűen élni:(

2017. jún. 21. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!