Orvostanhallgatók, vagy nővérnek tanulók, nektek mennyi idő volt, amíg belejöttetek a vérvételbe?

hú, hát örülj neki, hogy már most gyakorlod :D szerintem ha teheted, menj be minden reggel és próbálj minél többször vért venni. én harmadév utáni gyakorlatomat töltöttem, és most vettem vért először... ápolástanon ITOn voltam, és ott mindenkiból lógott a branül, nem kellett soha vért venni. most meg hótt béna vagyok, és tök ciki, hogy nem is nagyon sikerültek, kb 50%os a sikerrátám :D jó ebben talán közrejátszik, hogy belgyógy osztályon 80%ban idős, kiszáradt/kövér cukorbeteg emberek vannak, akiknek nem túl szépek a vénáik. de nekem a vérvétel egy rémálom volt minden alkalommal :D és a ciki bocsánatkérések mikor nem sikerült, meg pár próbálkozás után volt, hogy el is ment a kedvem, és a nővér még be is szólt, hogy "jó hamar meguntad..." pedig csak tök cikinek éreztem a szitut, és fel is tartottam az osztályt, hogy utánam még egyszer böködni kellett a betegeket:| ráadásul ők se nagyon örültek neki...

de lehet, hogy én antitálentum vagyok:D gyakorolj, majd belejössz. itthon úgysem az orvosok csinálják, bár pl németországban igen. ismerőseim azt mondták, hogy gyakorlat 3. hetére már eléggé bele lehet jönni, ha minden nap bejársz.

Én is utáltam betegeken gyakorolni, de nem azét, mert sajnáltam őket, hanem az egómat féltettem a kudarcból :D Mindig ismerősöket kértem meg, hogy gyakorolhassak rajtuk (persze nem nagyon mentek bele... -_- Én nem bánom, ha rajtam gyakorol valaki :D )

Aztán sokáig kerültem mindenféle gyakorlatias feladatot, úgyhogy vért nem tanultam meg venni (jesszus, mit össze nem bénáztam első évben nyári gyakon...), branült szúrni sosem tudtam.

Egészen addig, amíg ki nem találtam, hogy anesztesnek akarok menni, akkor viszont nagyon nem helyes ez a passzivitás a gyakorlati teendőket illetően.

Szóval elmentem segédápolónak, ahol már nem kellett a büszkeségemet félteni, mert kezdő ápolóként valahogy nem éreztem cikinek a bénázást. És ezzel a hozzáállással ment is az első pillanattól kezdve, gond nélkül. Branülözni is megtanultam, pár hónap alatt olyan ügyes lettem, hogy reszuszcitáció közben illetve exsiccált betegen is simán találtam vénát.

A betegeket ne sajnáld, gyakorló kórházban hozzá tartozik a dologhoz, hogy rajtuk gyakorolnak. Legyen magabiztos a hozzáállásod, legyél velük emberséges. Utóbbi azért (is) fontos, mert ha kedvelnek, akkor azt sem bánják, ha 5x mellé szúrsz :) Lány vagyok, volt párszor olyan férfi kórtermem, ahol a betegek direkt drukkoltak, hogy ne sikerüljön, mert tovább maradok benn :)

A legtöbb beteg velem ilyen szempontból jó fej volt (ennek kölcsönösnek kell lennie).

Hamar belejössz, ha folyamatosan gyakorolsz. Az elején volt, hogy bevállaltam mindenkitől a szúrást, így reggel 15-20 beteget végigszúrtam az osztályon.

Én még csak most leszek orvostanhallgató, de mivel egészségügyi szakközépbe jártam, ezért szerencsére van már tapasztalatom, bár nem olyan sok.

Elsőre hozzád hasonlóan nekem is nagyon jól ment (szintén azért, mert jó vénája volt a betegnek), meg is dicsértek, aztán második alkalommal pedig már én is bénáztam kicsit. A többi alkalom meg elég vegyes volt utána, volt, hogy jobban ment, volt, hogy rosszabbul.

Egyszer nagyon rosszul ment, de aztán kiderült, hogy nem én voltam az ügyetlen, mert utánam aztán 3 nővér is odament próbálkozni a beteghez, de ők is csak szenvedtek vele. Ilyen is van.

Még most sem érzem magam gyakorlottnak, de összesen talán kb. 6-7 alkalommal volt szerencsém vért venni. Szerintem igazán rutinos csak akkor lehet az ember, ha mindennap ezt csinálja.

Előtte fertőtleníteni is

kell