Karcolatot kell írnunk, mik a helyesírási és szerkesztési hibák a szövegben? Tudom, hogy ezt magamtól is tudnom kéne, most elsősorban segítőkész és türelmes emberek válaszát várom

Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak

Ma reggel a buszon elgondolkodtam a mi kedvenc társaságunkról. Ennek nyilván oka van. Senki sem ébred reggel azzal, hogy: „Basszus, kéne már egy karcolat a BKV-ról.”

Az egyszerű ok, ami kiváltotta ezt, két néni beszélgetése volt a megállóban.

„Hjaj, mennyit késik a busz.” Sóhajtott az egyik, és látszott, hogy siet. Látszott, mert a nyanyatankján újnak tűnt a lengéscsillapító. Érdekes ez a nénikkel, nem? A betonon röhögve leelőzi őket egy döglött macska, de a buszon nem maradnak fénysebesség alatt. Ezt onnan tudom, hogy amikor le akarok ülni 394 perc karate után, és már félig leereszkedtem, feljajdul az ülés, és monologizálni kezd. Fáradt szellememmel általában 30másodpercnél tovább tart felfognom, hogy nem egy textilhalom oktat ki, hanem az elfordulásomtól számított 0,02. másodpercben odakerült néni, vagy, ahogy magamban hívom: Ezeréves Sólyom.

A nénik második fura szokása, hogy mindig megtalálják a lábadat. Szerintem direkt így vásárolják azokat a kis húzós-kocsikat. „Jó napot kívánok, egy húzós-kocsit szeretnék.”

„Természetesen, itt van az új 2000-es modell. A kerekeit úgy terveztük, hogy extrém fájdalmat okozzon, ha áthúzzák egy átlagos lábon.” A másik, ami felmerült bennem, hogy a hierarchiát is így állapítják meg? „Hé Juli! Hány köbcentis?” És természetesen minél nagyobb, annál előrébb van a rangsorban. Ez különböző előnyökhöz juttatja. Protekció a piacon és hasonlók. Megállapíthatjuk tehát, hogy mégis csak kocsi teszi az embert…70 fölött.

Mindig azt mondom a barátnőmnek, hogy ha nincs ihletem az íráshoz, csak végigmegyek a 4-6-os villamos vonalán. Ezt tanácsolom egyébként minden újságírónak.

A következő párbeszédnek voltam fültanúja: „Jegyeket, bérleteket!” „Pillanat, kilyukasztom.”

„Több tisztelettel beszéljen fiatalember, az anyja lehetnék.” „Attól mentsen meg az Isten.”

Csak én röhögtem, noha szerintem a többi utas is akart. Szóval utaztam a buszon, a hajamat tépte a szél, a vállamat húzta a táska, a lábamon átgázolt a felbőszült nyanya-horda.

Mire leszálltam a déliben már jobban hasonlítottam egy mozgássérült cirokseprűre, mint egy átlagos tinédzserre. A régi Ikarusokról tudni kell, hogy reggelente dolgozik rajtuk az

„Egységesen nagyothalló Magyarországért” mozgalom néhány lelkes tagja. Kavicsokat szórnak a motorba, megafonokat tesznek a kipufogóra. Sőt, az elszántabb törpék önként beülnek a motor alá, ahol egy kisebb dobszerkón játszanak naphosszat. Erre válaszul megjelentek a buszon az olyan rockerek, akiket én messziről simán alagútépítő munkásnak néznék, hatalmas fülhallgatójuk miatt. Ebből persze már számtalan kínos szituáció adódott.

Van ez a réteg. TúlkicsiTúlmenő, ahogy találóan elnevezte egy ismerősöm. Az ő fejükön sűrűn látni ilyesmit. Róluk érdemes tudni, hogy standard válaszuk így néz ki a következő mondatra: „Bocs, arrébb mennél? Le szeretnék szállni.” „Fogd be, vagy letépem a lábadat, és feldugom a seggedbe.” Emberek, ha annyi láb lenne a seggemben, ahányszor ezt hallottam, a pornóipar lehúzhatná a rolót.

Na, de elég az utasokból, térjünk át a sofőrökre. Nekik van az a pöpec kis rádiójuk.

Ha valaha unatkoznál utazás közben, csak hallgass bele a duma-partikba. Idézek, mert klasszikustól csak szó szerint: „102-es vagyok, mikor indulhatunk? Vétel.” „102-es, amikor jónak látod. Vétel.” „Ok, akkor indulok, csak még szarok egyet. Vétel.” „röhögés.”

Két fajtája létezik a sofőrnek. Amelyik barátságosnak akar tűnni, és a szadista. Ez utóbbit biztos jól ismered, garantálom, hogy 398-nál többször szólítottad fel vérfertőző viszony létrehozására. Különös ismertetőjegye, hogy érzékeny szenzorjai segítségével pont az orrodra tudja csukni az ajtót. A becsípett orr ilyenkor önkéntelen reflexként takonnyal árasztja el az utasteret. A másik alfajt is biztos ismered. Ő minden megállóban elmond minimum egy bordarepesztő poént. Itt olyanokra gondolok, amiért tárgyalás nélkül főbelövés járna egy kabaré-klubban. Például: „a déli Telegraph következik. Ja, nem, a Déli Pályaudvar. Haha”

Semmi kifogásom ellenük, de tényleg. Csak adjatok egy olyan fülvédőt. Vagy feldugom a lábatokat a seggetekbe.