Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Házifeladat kérdések » Hogyan tudnám elkezdeni a...

Hogyan tudnám elkezdeni a József Attila művészetéről szóló fogalmazást?

Figyelt kérdés

A bevezetésnek a jelentőségéről kell szólnia, és nem tudom szépen megfogalmazni. Írnátok néhány ötletet, ami tartalmas és már megfogalmazott? Mert vázlatosan én is le tudom írni.

Köszönöm előre is.


2009. máj. 24. 17:07
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
József Attila a Nyugat második nemzedékének kiemelkedő alakja volt. Ő volt a legszeretetéhesebb magyar költő. Hányatott gyermekkora (édesapja hiánya, nélkülözés, nevelőszülők, édesanyja elvesztése) rányomta bélyegét a költő életére, kapcsolataira, s így műveire is. Első versét 11 éves korában írta (Kedves Jocó), Saját bevallása szerint: „Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam” (Curriculum Vitae). 1932-ben útjára indította a Valóság c. lapot, melyből csak egy szám jelent meg, majd 1936-tól 39-ig a Szép Szó c. folyóirat főszerkesztője volt.
2009. máj. 24. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%

Az első válaszoló vagyok.

A költő A Dunánál című verse a Szép Szó egyik különszámához készült. A vers két sorát („A rakodópart alsó kövén ültem,/ néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.”) eleveníti meg a Parlamenttel szemben, a Duna parton található ülő József Attila szobor. Költészete olyannyira figyelemreméltó, hogy április 11-én, a születésnapján ünnepeljük ma a Magyar Költészet Napját. A költő művei a mai napig megihletik művészeinket. Verseit több magyar zenész feldolgozta, megzenésítette (Hétköznapi Csalódások, Halász Judit, Hobo Blues Band, Koncz Zsuzsa).

Esetleg még ez, a kettőből össze tudsz rakni vmit (egyébként ezeket az érettségi tételemből másoltam ki, szóval tuti, h jók)

2009. máj. 24. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Köszi.köszi:D
2009. máj. 24. 17:56
 4/7 anonim ***** válasza:
Kis korrekció: József Attila nem nyugatos költő volt, mindössze két verse jelenhetett meg a folyóiratban.
2009. máj. 24. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Bocsi, ezt nem tudtam...mi órán úgy tanultuk h az volt, de más volt a szemlélete, mint a kortársinak. De akkor tényleg bocsánat!
2009. máj. 25. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Ja, tudom, nem a legjobb a hozzáállás az irodalomtanításhoz. Az egyetemen magyar szakon sem túl jó a vélemény róla. De tényleg úgy tanítják, hogy a második nemzedék tagja.
2009. máj. 26. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Még így több, mint tíz év elteltével is hasznos a kérdés és a válaszai! ;)
2021. jan. 14. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!