Ady-A magyar Ugaron c. versének elemzése fogalmazása. Valaki?

Ady Endre: A magyar Ugaron verselemzés

A vers 1906-ban az Új versek c. kötetben jelent meg.

A címről: Ady verscímeinek többsége három szóból áll. Közülük nagyon sok tartalmaz szimbólumot. Ezt a szimbólumot nagybetűs írásmóddal jelzi. Ebben a versben az Ugar a szimbólum. Az ugar szót Széchenyi használta először a magyar elmaradottság jelképeként, Ady tehát Széchenyi gondolatait idézi, ismétli egy másik korban.

A szimbólum értelmezése: Mit jelent az ugar? Eredeti jelentésében a pihentetett, nem művelt földet jelentette. Ady értelmezésében egész Magyarországot jelenti, ahol hiányzik a műveltség, ahol 50 éve nem változik semmi, ahol a hivatalos magyar irodalom nem hajlandó tudomásul venni a nyugaton élő, alakuló új eszmei, szellemi irányzatokat, az avantgard újszerűségét.

Az ellentétek szerepe a versben: A vers a régmúlt és a jelen ellentétére épül. A jelen képei az elhanyagoltságot, a pusztulást mutatják be (elvadult táj, dudva, muhar, vad mező, giz-gazok). Ady elkeseredettségét csak fokozza, hogy valaha ez föld is virágzó ország volt ("régmúlt virágok illata bódít szerelmesen"). Csöndes, vágyakozó szeretet szólal meg a haza iránt a versben: "a föld alvó lelkét lesem". A jobb jövő reménye, lehetősége ott van: a föld buja, termékeny.

A vers szerkezete: A vers hangulata expresszív: azt fejezi ki erőteljes képekkel, hogyan érzi magát Ady Magyarországon. Ennek az érzésnek pontos kifejezői az igék. Minden versszak egy mozgást jelentő igével indul.

Az 1. versszakban a gázolok ige szerepel. Ez az ige azt fejezi ki, hogy nehéz előrehaladás, mintha a sok gaz visszafogná. Hasonló érzést kelthet bennünk, amikor egy folyóban, tóban próbálunk derékig érő vízben haladni - bizony ez nehéz és fárasztó.

A 2. versszakban a költő megáll. A vad mezőn egy élőlény jelenlétét tapasztalja: valami rág -, ezért lehajol, hogy jobban szemügyre vehesse.

A 3. versszakban a lehajló költő köré rosszindulatú indák fonódnak ("Vad indák gyűrűznek körül"), amelyek nem engedik szabadulni. Az indák talán már térdre is kényszerítették, hiszen egészen közel kerül a földhöz, ahol még érezni a hajdanvolt virágok illatát.

A 4. versszakban a költőt – akárcsak egy horrorisztikus tájon - teljesen befonják a növények, már ki sem látszik belőlük ("A gaz lehúz, altat, befed"). Az immár ismét egységes tájon zavartalanul süvít a szél.

Ez a lefelé irányuló mozgás fejezi ki azt, hogyan érzi magát Ady. A sok kisstílű, maradi író és költő nem engedi, hogy kitörjön, hogy kiemelkedjen a soraikból. Igyekeznek teljesen beolvasztani maguk közé, ha máshogy nem megy, erőszakkal, akár annak az árán is, hogy ezzel megfojtják vetélytársukat. A megszemélyesített szél kacaja az ellenfelük legyőzésén örvendő maradiakat jeleníti meg.