Milyenek manapság a tanárok a magyar iskolákban, hogyan viselkednek a gyerekekkel?

A nyolcvanas években jártam iskolába. Akkoriban még nemhogy elfogadott, egyenesen elvárt volt, hogy brutálisan bánjanak a gyerekekkel. Magától értetődő volt, hogy a tanárok felpofozták, az osztálynaplóval ütötték a gyerekeket, a hajukat rángatták vagy a karjukat csavargatták. Nekem egyszer, másodikosként a falba verte a fejemet az osztályfőnök, aztán jót röhögött, hogy "a fal adta a másikat". Egy osztálytársamnak bögrét törtek össze a fején, mert nem akarta meginni a kakaót. De nemcsak fizikai, lelki bántalmazás is ment: nyilvános megalázások, gúnyolódások, durva szidalmak ("semmirekellő tróger", "szarházi", "belőled bűnöző lesz", "harminc éves pályafutásom legrosszabb osztálya vagytok"). Vagy éppen az, hogy egy 8-9 éves gyereknek aktívan próbálják elvágni az életét, például előre gondoskodni róla, hogy ne tudjon továbbtanulni, mert "folyton feleselt". Nem egy tanárom egyszerűen hisztérikus volt, kiszámíthatatlanul ütött-vágott mindenkit. Akkoriban tiltották be a nádpálcát, és persze folyton sóhajtoztak, hogy bezzeg az milyen jó volt. Így is volt olyan iskolatársam, akit bottal vertek el, kék-zöld lett mindene. Abból mondjuk lett is valami balhé, de a végén a gyereket szívatták meg, el kellett mennie az iskolából.

Azóta volt egy gengszterváltás, eltelt majd' negyven év, elvileg felismerték, hogy ilyesmit nem kéne. De valóban így van? Akik az elmúlt tíz-tizenöt évben jártak általános iskolába, mennyire találkoznak erőszakos, önkényeskedő tanárokkal, akik azt hiszik, ők élet és halál urai?