Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » A tanár megteheti, hogy olyan...

A tanár megteheti, hogy olyan dolgozatokra ad karót, amit meg sem írtam?

Figyelt kérdés

Irodalomból kevés a jegyem, de a szükséges 3 azért megvan.

Az a probléma, hogy tanár azzal fenyeget, hogy a meg nem írt dogákat karónak fogja beszámítani. Ezt elmondtam az egyik tanár ismerősömnek, ő azt mondta, hogy ilyet nem tehet. Ha mégis megteszi, akkor anyám bemehet hozzá, és kérheti, hogy "oké, akkor szeretném látni a gyerekem dolgozatát", vagy vmi ilyesmi. Ha nem tudja megmutatni, és ilyen módon "indokolni" a jegyet, akkor nem érvényes. Ez az ismerősöm azt is mondta, hogy nézzem meg az OM honlapján az erre vonatkozó jogszabályt. Na, ezért tettem fel a kérdést, hogy esetleg tud-e valaki segíteni, hogy egyáltalán hol keressem? Nézegettem az [link] oldalt, de nem jártam túl sok sikerrel. Egyáltalán mire keressek rá google-ben?


Azt még megemlíteném, hogy tavaly a tanár nem karónak számította a meg nem írt dogákat, hanem nullának. Így lehetett 0,5-ös átlagot is szerezni...

Nagyon fontos lenne, mert végzős vagyok, és ha meghúz, akkor nem mehetek érettségizni.



2012. ápr. 10. 19:32
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%

Nem tudom pontosan a jogszabályt,de az sem mindegy miért nem írtad meg a dogákat. Tehát üres lapot adtál be, vagy nem mentél be az órákra-igazolatlan órád van akkor arra az órára?

Végzős vagy,szerintem ilyenkor felesleges már belemenni ilyen jogi vitákba,mert csak te szívsz vele,mert idegeskedsz és elhúzódik az érettségit. Kérd a tanárt, hogy felelhess,vagy írhass dogát,vagy írhass otthon házi dolgozatot a megadott témából a hiányzó dogák helyett.

2012. ápr. 10. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem is felesleges belemenni ilyen vitákba,te jönnél ki rosszul belőle.Bár egyest nem adhat olyan dolgozatra amit nem írtál meg,feleltethet és tud olyat kérdezni hogy egyes legyen...érettségin se mindegy :D
2012. ápr. 10. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
16%

Dehogy teheti meg, de itt a másik véglet. Mostanában divat lett szídni a nagyszájú, szemét diákokat, bezzeg a szabályokat nem ismerő, idegbeteg, pszichiátriai esetes tanárokról senki nem beszél. Nálunk is potya 1-esek kerülnek be a naplóba.

Megkérdeztem legutóbbi órán tanáromat: mire kaptam az 1-est tanárnő?

Válasz: Nem tudom, biztos az előző órai magatartásodra.

Mondom: De tanárnő, nem voltam bent előző órán.

Válasza: Akkor nem tudom, valamire.

Hülye paraszt, énektanári végzettsége van, és azért, mert gyakorlatilag semmire nem vitte, a diákokat szívatja. Mondani sem kell, hogy tele van az osztály intőkkel, a tanár úgy beszél velünk, mint egy darab sz*rral, emellett leír róla az undorító primitív jelleme.

Szóval: Nem tehetné meg, dehát mit tudsz tenni? Jön majd a sok válasz utánam a szegény, szerencsétlen tanárokról, meg a kevés fizetésről, meg hogy úgyis a tanárnak van igaza.. fenéket. Csak érdekes, hogy néhány tanárnál fegyelem van, néhányat szeretnek a diákok, akit lehet tisztelni, kedvelni, arról meg nem a diákok tehetnek, hogy a legtöbb tanár besavanyodott, megkeseredett ember, aki vagy azért lett tanár, hogy a kiskori sérelmeit a fiatalabb generáción vezesse le, vagy egyszerűen túl ostoba volt más szak elvégzéséhez.

2012. ápr. 10. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:

"Végzős vagy,szerintem ilyenkor felesleges már belemenni ilyen jogi vitákba,mert csak te szívsz vele,mert idegeskedsz és elhúzódik az érettségit."


Egyáltalán nem felesleges. Csak akkor megyek bele ilyen vitákba, ha megbuktat, viszont akkor már nem lesz veszíteni valóm. Ha karót ad, és nem mehetek érettségizni, akkor amúgy is elhúzódik az érettségi.

Akkor meg már mindegy, hogy én húzom a rövidebbet, vagy nem.


De ezt ne úgy képzeljétek el, hogy megvan a jogszabály, én meg bemegyek a suliba, és felolvasom a tanárnak, mert akkor tényleg nevetséges lenne. Normális módon, anyám bemenne hozzá, felhívná a figyelmét a szabályra, arra, hogy ebből mit nem tartott be, illetve a következményeire. Ha pedig akadékoskodik, akkor fellebbezünk.

Ezért tettem fel a kérdést, mert ehhez persze tudnom kellene pontosan a jogszabályt.

2012. ápr. 10. 21:10
 5/12 anonim ***** válasza:
67%

Megteheti, mivel a dolgozatot be kell pótolni akár még a halálos ágyadon is. Nem a tanárt védem, csak van tanár ismerősöm és vele beszélgettem hasonló esetről még tavaly mikor a föci tanárnő írta be. Azt mondta, hogy a dolgozatokat mindenképpen pótolni kell. Amennyiben nem teszed meg, a tanár belátása szerint beírhatja az elégtelent.


Sajnos tényleg feleslegesen jogi vitába kerülni, mert ha összehívják a tantestületet is, lehet tényleg te jársz rosszabbul mert akkor végignéznek minden jegyedet, dolgozatodat.


De mondhatja a tanár, hogy feleltél és elégtelent kaptál, a másik meg magatartás miatt is beírhat 1-est, hogy hogyan viselkedtél az órán, megnézi a füzeted, hogy mennyit jegyzeteltél vagy hasonló.

2012. ápr. 10. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
Nem teheti meg, és nullát sem adhat.
2012. ápr. 11. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
69%
Pontosabban az a kérdés, adott-e pótlási lehetőséget. Mert ugye ha te nem mentél el pótolni, mert nem volt kedved, akkor adhat. De ha éppen beteg voltál, és nem kaptál lehetőséget a pótlásra, akkor nem. Olyan szabály nincsen, hogy három jegynek kell lennie, és utána hawaii. (Az előző.)
2012. ápr. 11. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
Á, a 3-as válaszoló vagyok. Látom, egy túlbuzgó tanárvédő elolvasta a hozzászólásom. Tehet egy szívességet a hátsómmal :)
2012. ápr. 11. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

#5-ös vagyok:


3-jegynek kötelező lenne, alatta nem lehet lezárni senkit, ez ha jól tudom (amennyire emlékszem középiskolai tanulmányaimból) az iskola szabályzatában benne van.


Ha nincs meg 3jegy, akkor a tanár adhat lehetőséget az adott félév teljes vagy részleges anyagából felelési lehetőséget.


Ha nem ad, akkor pótvizsga.

2012. ápr. 11. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
Ez iskolánként változik, de ha az van a házirendben, hogy lennie kell három jegynek (ez igen hihető), az nem azonos azzal, hogy három jegy elég. Nem jelent semmi olyasmit, hogy akinek három jegye megvan (ráadásul egyenetlenül elosztva), az nem köteles megírni a többi dolgozatot.
2012. ápr. 11. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!