Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Villamosmérnöki vagy gépészmér...

Villamosmérnöki vagy gépészmérnöki képzés jobb választás?

Figyelt kérdés
Elsősorban BME-s adott szakokon tanuló, vagy egykor ott tanult személyekhez intézném a kérdést. A sztori annyi, hogy elsőéves építőmérnök hallgató vagyok a BME-n, de nagyon úgy tűnik át fogok jelentkezni ezen szakok egyikére. Ám nem tudom hova kéne. Az építőmérnökséggel nincs problémám, szívesen lennék az igazából, de utánanéztem, s globálisan nehezebb vele elhelyezkedni mint mondjuk ezen kettővel. Az összes tárgyam meglett itt (nyilván a mostani vizsgák meg hátravannak), teljesen jó átlaggal, a felvételin több mint száz ponttal ütöttem meg a ponthatárát ennek a szaknak. Azért a gépészen és villamoson gondolkodom, mert rendkívül általánosak, sok a lehetőség és jól megfizetik. Gépész mellett az szól, hogy a mechanika itt is nagyon ment, statika-sziltan 5-össel kipipálva, valamint a rajtnál is belerázódtam. Több tárgyat el tudnék fogadtatni. Matekkal sincs gondom, sosem volt, mindig is szerettem. Villamoson pedig jól jön ha valaki szereti a matekot, programozni viszont abszolút nem tudok, s ide a matekon kívül nem nagyon tudnék elfogadtatni semmit. Ám eddigi tudomásom szerint a villamosmérnöki mégbiztosabb jövőképet kínál egy fokkal mint a gépész. Általános műszaki szemlélet megvan, jól tudok tanulni, s sokminden érdekel. Mit ajánlotok? Előre is köszi a válaszokat :)

2017. máj. 23. 20:47
 1/9 A kérdező kommentje:
*rajzba is belerázódtam
2017. máj. 23. 20:49
 2/9 anonim ***** válasza:
59%

Mindkettő kitnűnő választás, egyikkel se lőssz nagyon mellé. A gépész pont ugyanannyira lesz kelendő mint a villamosmérnök.

Én a helyedben tuti gépészre mennék, márcsak egy csomó tárgy elfogadtatása miatt is.

2017. máj. 23. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
Egy évvel későbbi végzést simán megér, hogy elkerüld ezt a korrupt építőipart. Meg azért egy gépész, villamosmérnök 8 órában is lazán többet keres mint egy építész/építős napi 6 nap :D. Nekem a Bme-ről kikerült gépész/villamosmérnök ismerőseim közül 250 nettó alatt kezdőként sem helyezkedtek el Pesten, szóval hasonlóan jók ezek a szakok. Gépészből én valami polimeres vagy gyártós esetleg géptervezőt ajánlom. Épületgépészt kerüld el ott is :D
2017. máj. 24. 07:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 Vodafonelive ***** válasza:
88%
BME-n mindegyik jó választás, tekintve a sok szakirányt mind a két szakon. Én a gépészt ajánlom(épületesnek tanulok csak nem a BME-n) + keresett szakma de inkább Budapest, Győr vonzáskörzetében. A fizetésről nem tudok nyilatkozni de valószínű az épületes nem kap annyit, mint a többi szakirányú kezdő ként. Ha erre adnád később a fejed és tervezőnek mennél el akkor egy MSc ajánlott, hogy több tervezői jogosultságot kapjál. Többi szakiránynál, mint géptervező stb, ha jól tudom nincsen ilyen kitétel csak sok-sok éves gyakorlat és tapasztalat, hogy bizonyos készüleket/alkatrészt megtervezz.
2017. máj. 24. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

Én BME villamosmérnökire járok. Itt nagyon sok érdekes és hasznos dolgot tanultam, nagyon-nagyon sokfelé lehet menni, akár itt az egyetemen is, 4 szakirány, 11 specializáció, közül lehet választani, kb alig bírtam dönteni, mert több is nagyon érdekes. Nekem a gépész kicsit egyhangú. Programozással szerintem nem lesz gondod, az van mind a kettőn, nem az szokta a nehézséget jelenteni. A mindennapokban is hasznos szemléletmódot kapsz. Engem annak idején az vonzott benne, hogy ha körbenézel a lakásban, minden elektromos, manapság minden egy beágyazott rendszer, szóval ezzel a szakkal nem nagyon lehet mellélőni, plusz az elektromosság is érdekelt mindig. Sok olyan dolgot tanulunk (digitális technikától kezdve a webprogrampzáson és a a számítógéphálózatokon át az elektromágnese terekig, valamint szabályozástechnikát, elektronikát, stb-t, ami kiváló szemléletformáló erővel bír a 21. sz-ban!


Szóval csak ajánlani tudom.

2017. máj. 26. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen mindenkinek az eddigi válaszokat! Sajnos villamosmérnök kollégát keveset ismerek, remélem többen is reagálnak majd.
2017. máj. 27. 13:24
 7/9 anonim ***** válasza:
58%
Lényegesen több személy van a ki a BME-VIK-en tanult, mint aki el is végezte. A hallgatók több,mint 50%-ának nem sikerül elvégezni, ők biztos jókat tudnának neked mondani :)
2017. máj. 28. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
Kedves 7-es, ez egyébként a legtöbb mérnöki szakkal így van, s tisztában is vagyok vele. Nyilván a potenciális villamosmérnök hallgatók véleménye érdekel, azt hittem egyértelmű.
2017. máj. 28. 20:05
 9/9 anonim ***** válasza:
63%

Én villosmernokin tanulók, bár nem a BME-n. Régen én is nagy gondban voltam, hogy gépész vagy villamos. Nem.is tudom, hogy miért pontosan a villamost választottam, talán mert a fizikának tetszett a kapcsolásos része. Egyáltalán nem bantam meg. A gépész is nagyon jó választás, de szerintem a villamosmérnökseg érdekesebb. Nagyon sok féle ellehet vele menni, és kb nincsen olyan specializácio, amivel mellelehet lőni ( ugye gépésznel az epuletgepeszet ). Szóval nagyon szerteágazó a szakma. Erosaram,gyengearam, automatizálás,villamos gépek, energetika, beágyazott rendszerek, hiradastechnika stb. Bár lehet hogy gepeszen belül is sok van, nem tudom.


A villamosmernokok manapság nem sokkal, de valamennyivel többet is keresnek. Továbbá ebben a szakmában hatalmas a jövő, ha már csak arra gondolunk hogy minden robotizalodik, automatizalodik, megjelennek az elektromos autók. Sőt, ez a szakma olyan tudást adhat, amit akar szabadidodben, hobbi szinten is vegezhetsz. Programozastol ne félj, alapoktól tanítják. Amúgy szerintem tök érdekes.

2017. máj. 30. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!