Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Csak én érzem azt, hogy az...

Csak én érzem azt, hogy az egyetem utan lópikulára se lesz jó a diplomám és ha elkezdek dolgozni, akkor annak valószínüleg köze sem lesz ahhoz amit most tanulok?

Figyelt kérdés

Most végeztem a 4. félévem mérnök informatikusként, de már a második félévben rájöttem, hogy gyakorlatilag semmire se jó amit tanítanak.

Mindenből adnak egy kis tudást. Tudok egy kicsit c-ben meg C#-ban programozni, tudok egy kicsit 3D modellezni, tudok egy kicsit parancssorosan Linuxot kezelni stb.. stb...


Szóval sokmindenhez "értek", de semmihez sem annyira, hogy azzal bárhol megálljam a helyem. Ha elmennék valamilyen gyakornoki nyári munkára szerintem pár nap alatt elküldenének. Próbálok én önállóan is tanulni, de hát nem könnyű, főleg amikor mellette ZH-kra meg vizsgákra kell készülnöm.


Mindenki ócsárolja a magyar oktatást, de előtte csak legyintettem rá, viszon most már én is kezdem így látni. Úgy vagyok vele, hogy most már végig csinálom, mert alapvetően szeretem a számítástechnikát, ezért is mentem erre a szakra, de sokat megfordul a fejemben, hogy több értelme lett volna elmenni mondjuk egy CAD/CAM informatikus OKJás képzésre. Kevesebb idő és szerintem nem lennek hátrébb vele. (Na meg ha abbahagyon perkálhatok állambácsinak...)


Más is van ezzel így?


2017. jún. 30. 22:01
 1/9 anonim ***** válasza:
72%

Jelentkeztél egyáltalán valahova nyári munkára vagy egyszerűen eldöntötted hogy úgyis elküldenek ?

Minden vállalatnál tisztában vannak azzal, hogy mit lehet elvárni egy főiskolástól. A kérdés csak az, hogy hajlandó vagy-e dolgozni és tanulni vagy csak nyavalyogni.

Ha azt várod hogy mindenre megtanítsanak, akkor felejtsd el ezt a szakmát. Az informatika csak google kereséssel töltött éjszakák, kódolással és teszteléssel töltött hosszú órák tehát önképzés útján tanulható meg.

Én már lassan 30 éve csinálom, több fiatalt indítottam el a pályán. Aki hajlandó tanulni azt szívesen tanítom és szerintem így van vele a kollégák többsége is.

2017. jún. 30. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
Az OKJ-s képzésekben is vannak oktatási katasztrófák, pl: én gépszerelő meg karbantartó OKJ-t végzek, 1 év alatt kb aligha tanultam valami hasznos dolgot, azt is nagyon minimálisan, gyakorlati tudásom meg nem sok van, mert konkrétan elvette az egész képzés a kedvem, hogy nem azt tanítják amit valóban kéne, de a te helyzeted nyilván nehezebb, főleg az egyetem miatt is, én úgy vagyok vele valahogy végigcsinálom aztán váltok, mert rájöttem nem az én pályám és rohadt lusta vagyok magam képezni is :) Igaz nálam csak szerelés meg hibaelhárítás/karbantartás a lényeges teendő, de sok hiányosság van, gondoltam megosztom, mellesleg inkább megyek egy normális megbecsülhető fizikai munkát kitanulni amit legalább "az ember szájába rágnak" ezután minthogy abba a helyzetbe legyek, hogy úgy is kirúgnak másnap, mert nem vagyok vevő a sok hülyeségre, ami nem is érdekel...
2017. jún. 30. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

#2

Amit a fizikai munkáról mondasz azzal én is így vagyok, főleg az elmúlt 1-1,5 évben.

2017. jún. 30. 22:57
 4/9 anonim ***** válasza:
70%

Pár jó tanács:

- Az egyetemistákat gyakornokként foglalkoztató cégek is nagyon jól tudják, hogy mit várhatnak el tőled.

- Nagyon sokat tud segíteni, ha elkezdesz egy saját projektet hobbiból. Ott a C# tudásod, írhatnál egy api-t ami valami egyszerű dolgot csinál meg hozzá egy Xamarin Forms-os mobil klienst. Csak C# kell hozzá. Ezt összeszenveded pár hónap alatt és SOKKAL magabiztosabban fogod használni a nyelvet.

- Jelentkezz mindenképp valahová dolgozni egyetem mellett. Ne csak nyárra, hanem végig. Nekem ez többet segített, mint az egész egyetemi szenvedés, mesterképzéssel együtt.

2017. jún. 30. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, megértem a problémádat. Én ugyan nem infos vagyok de vannak programozó szobatársam, látom hogy mit tanulnak, és hát katasztrófa. A tanultak legtöbbje hasznosithatatlan. Mondjak neked hogy készülj fel szabadidodben ezekre, de hát akik ezt mondják, azok vagy zsenik, vagy úgy mentek egyetemre hogy voltak eloismereteik. Nekem is az összes progos ismerősöm arra panaszkodik, hogy nincs idejük sem.erejuk meg szabadidodben programozni. Mert megérteni az analizist, a progot, a digitális szamitastechnikat, opkutot és a többi dolgot indiai videókon annyi időt elvesz és annyire lefaraszt, hogy a legtöbbeknek, legalábbis nálunk nincs ereje arra, hogy saját maguk önállóan készüljenek, vagy akkor már tényleg nem.lenne szabadidejük. Legalábbis akiket ismerek azok is mind azt mondják, hogy készülnének maguktól, de hát mikor. Egy csávó konkrétan egyre kevésbé tud programozni mióta egyetemre jár. Azelőtt egész nap nyomta szabadidejében most még hónapokig a saját prokektes cuccaira rá se néz.xD


El kell fogadni, hogy vagy felaldozod minden szabadidodet és úgy gyakorolsz közben vagy csak arra hajtasz hogy meglegyen a diplomad és utána úgy is megfogod tanulni a szakmat.

2017. júl. 1. 00:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
82%

Nem tudok más képzési területről nyilatkozni, de az informatika ilyen. Az egyetenem ad egy baromi gyenge alapot, onnantól a te dolgod, hogy arra építkezz.

Mert még ha naprakész, kellő mennyiségű tudást is adna, 1-2 évig tudnád azt használni, utána jön egy új dolog és annyi. Nagyon gyorsan változnak a technológiák, folyamatosan kell majd tanulnod (egyetem után is).


Azt tanácsolom, hogy még egyetem alatt szerezz munkát, valamelyik céghez menj el gyakornoknak. Csak ott fogsz tudni olyan tudást szerezni, ami már ér is valamit.

2017. júl. 1. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
49%

Utolsó egy évben illik úgyis elmenni dolgozni. Én is mérnökként tanultam, de az igazi tudást ott szedtem össze.

Ne a pénz alapján keress majd helyet, gyakornokként úgysem adnak majd havi 80-100nál többet. Fő a gyakorlati tudás összeszedése!

2017. júl. 1. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

"de már a második félévben rájöttem, hogy gyakorlatilag semmire se jó amit tanítanak."


Miből gondolod? Ha nem tetszik, miért nem hagytad ott?


"Mindenből adnak egy kis tudást."


És mi mást vártál? Az egyetemnek nem lehet célja, -főleg ilyen rövidke idő alatt- mindent a teljes részletekbe menőkig megtanítani.

Az egyetem célja pont az, hogy mindenhez érts egy picit, legyen rálátásod.


Amikor az adott munkahelyre kerülsz, a részleteket úgyis majd ott tanulod meg, az adott cégre jellemző szakspecifikus módon.


Ez különbözteti meg az általános tudást a betanított tudástól. Ha csak betanított tudást adnának az egyetemek, akkor egy csomóan csőlátásúak lennének. Egy területhez értenének viszonylag nagyon jól, a többihez meg még hajlandóságuk sem lenne.


Napjainkban, amikor különösen jellemző, hogy az informatika a legkülönbözőbb helyekre veszi be magát, és ott alkalmazása alapvető fontosságú lesz, nehezen képzelhető el olyan oktatási forma, ahol pusztán egy-egy konkrétumra irányul, elvágva így a más rokonszakterületek közötti kapcsolatot.


Gondolj arra, hogy az informatika most már vastagon megjelenik a gépiparban, az orvostudományban, az élelmiszeriparban, és számos más olyan területeken is, ahol az 20-30 éve még lehetetlennek bizonyult volna.


A mérnökinformatikusnak egyébként az is feladata, hogy -az egyetemen megszerzett szemléletmód alapján- átlássa az említett szakmai kapcsolódásokat, és persze kellő gyakorlat után akar szakmai koordinációs vagy éppen fejlesztési folyamatokat is támogasson.


És bizony itt ki kell emelni az egyetemi szemléletmódot. Az egyetem célja nem feltétlen a kimerítő lexikális tudás és a száraz szakmai tudás belesúlykolása a hallgatóba, hanem sokkal inkább -az adott szakterületre jellemző- szakspecifikus gondolkodás -és szemléletmód átadása, ill. kialakítása.


A munkahelyen felvetődő problémák, megoldandó feladatok pedig általában nem olyan formában fognak jelentkezni, hogy számítsd ki pl. ln(x) integrálját, hanem sok esetben más szakmaterületen felmerül egy műszaki kérdés, amelyet informatikai úton kell megoldani, mert így mondjuk a gyártósori termelékenység 10%-al növelhető, vagy épp gazdaságosabbá tehető.


És hozzá kell még azt is tenni, hogy ilyen megoldandó feladatoknál általában nem egy kollégára fog hárulni minden. Összeül több informatikus, villamosmérnök, gépészmérnök, stb. és elemzik a problémát, felderítik a megoldási lehetősegek.


Pl. egy gépészmérnök nagyon jól érti mondjuk a műszaki probléma hátterét. Amikor villamos mérési eljárásokat kell kidolgozni, akkor jönnek a villamosmérnökök, mechatronikai mérnökök.


Amikor meg ennek a programozását kell megvalósítani, akkor jöhetnek az informatikusok, programozók stb. Függetlenül attól egyébként, hogy a gépészmérnökök is tanulnak C#-ot, az informatikusok, és a programozók lesznek azok akik ennek a hátterét mélységében teljesen átlátják, és optimalizált számítógépes megoldást adnak, esetleg a későbbiekben fejlesztik azt, karbantartják, stb.


Látható, hogy a fenti folyamat során milyen fontos a széleskörű tudás, és probléma átlátása. És talán rámutatást is ad arra, hogy miért fontos az általános tudás, nem pedig a csak egy területre koncentráló módszer.

2017. júl. 2. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
100%
Nem olvastam végig az összes hozzászólást, úgyhogy előre is elnézést ha olyat írok amit már többen is megtettek. Én egyetemen tanítok informatikusokat, mellette dolgozom az iparban is. Való igaz, nálunk is az megy, hogy a hallgatók mindenből tanulgatnak egy kicsit, mindenbe bele kóstolgatnak. Sajnos sokan, mint ahogy talán Te is, azt várjátok, hogy az egyetem olyan tudást adjon, ami piacképes lesz. Ez több szempontból is rettentő nagy baromság. Egyrészt a piac olyan szinten szerteágazó, hogy lehetetlen minden körülményre felkészíteni a hallgatókat. Ehhez az idő és az oktatói kapacitás is nagyon kevés. Másrészt a piac elég dinamikusan változik ahhoz, hogy ennek egyébként se legyen értelme. Harmadrészt egy szoftvermérnöknek nem kell értenie minden programozási nyelvhez és technológiához. Személy szerint engem is csak egy kis szeglete érdekel a szakmának és nagyon morcos lettem volna ha az egyetemen olyan területeket kell mélyrehatóan tanulnom, ami engem nem is érdekel. Az egyetemen az a feladatunk, hogy az alapokat elültessük a hallgatókban, megmutassunk néhány irányt, felkeltsük az érdeklődéseket. Aztán ezek alapján mindenki elindulhat a maga útján. Mindenképp szükséges, hogy saját magadat képezzed azokon a konkrét területeken, amik téged érdekelnek vagy amiben el szeretnél helyezkedni. Az egyetemen szerzett tudásnak a célja az, hogy ezt az önálló tanulási folyamatot véghez tudd vinni, rendelkezz azokkal az alapvető ismeretekkel, amik ehhez szükségesek. Az nem elfogadható, hogy a ZH-k meg vizsgák mellett nem könnyű még pluszba képezni magadat. Ez egy ilyen műfaj, erősnek kell lenni, mese nincs. Illetve a cégek is nagyon jól tudják azt, hogy az egyetem nem készít fel senkit sem konkrétan arra a technológiára amit pont annál a cégnél pont akkor használnak. Hogy is tudna felkészíteni rá? Sületlenség. Éppen ezért minden cég a saját szája íze szerint formálja a hozzá kerülő gyakornokokat. Képezi őket, mentort rendel melléjük stb. Összességében ugyan nagyon sok minden miatt lehetne fikázni a magyar oktatási rendszert, mind hallgatói és mind oktatói szempontból is, de én úgy látom, hogy amit Te felvázoltál az pont nem tartozik ebbe.
2017. júl. 6. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!