Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Mit tennétek ebben a helyzetben?

Mit tennétek ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

Jelenleg másodéves GM-es vagyok, ami 7 féléves szak, tehát végzés után februári, keresztféléves mesterre tudnék jelentkezni. Viszont olyan mesterre szeretnék menni, ami csak szeptemberben indul, így ha mintatanterv szerint végeznék az egyetemmel, lenne egy félév, amíg nem lenne jogviszonyom és csak "telne az idő" (persze alatta már dolgoznék).


Lenne/lett volna egy olyan lehetőség, hogy a 7. félév (ami szakmai gyakorlat leginkább) most nyáron csinálnám meg, így ha jól értelmezem, akkor 6. félévben végezhetnék és tudnék jelentkezni egyből a mesterre. Sajnos viszont nem valószínű, hogy határidőre meglesz a papírmunka, ezért olyan 80%, hogy a nem végzek hamarabb.


Mit tanácsolnátok, hogyan tudnám a legjobban kijönni ebből a helyzetből? Bánom, hogy nem időben tudtam megoldani a bürokratikus dolgokat, de nem volt könnyű normális helyet találni, ahol tényleg érdemes dolgot csinálok nem pedig kávét főzök :D


Igaz, azzal hogy mivel később végeznék, ezért szinte nagyon kevés órám maradna (max 2 tárgy) az utolsó félévre, így tudnék dolgozni is és rendesen megírni a szakdogát. Szerintetek ez kompenzáló lehet? Azon gondolkozok, hogy azt a fél évet a záróvizsga és a szeptemberi mesterszak között Erasmus gyakornoki vagy más programmal tölteném.


Kérlek mentesítsetek az olyan válaszoktól, hogy ezt nekem kell eldöntenem vagy, hogy miért nem oldottam meg a dolgokat időben, meg hogy minek jár egyetemre az ilyen :D Egyáltalán nem csúsznék a félévekkel, csak nem hamarabb végzek.


2018. jún. 3. 02:45
 1/3 anonim ***** válasza:

Tehát ha jól értem, 7 féléves a képzés, te berendezkedtél 6 félévre, de valószínű, hogy mégis 7 lesz.


12 féléved van. A mester 4 félév, ha csúsznál is ott, kijönnél belőle. Ilyen szempontból nem gond.


Ha te úgy gondolod, jobban meg tudod írni a szakdogád és zvzni, akkor rendben, nekem jobban menne még a lendülettel, ezért én be is zsúfoltam 5 félévbe a 6 féléves szakot. Bár elsősorban spórolásból tettem.


Ha a helyedben lennék, valószínűleg megpörgetném a szakdogát, hogy arra már ne legyen több gond, nem ülnék rajta, mint a kotlós, akkor sem, ha nem tudom leadni, mert még nem abszolváltam. Csak legyen kész.


A meló mellett bevállalnék egy nyelvet még amúgy. Németet vagy oroszt. Nem árt, ha tud az ember ilyesmit. Vagy kirobognék kicsit világot látni, de ez én vagyok. Már csak azért is, mert mester közben és után magamat ismerve soha a büdös életben nem lesz egyben ennyi időm ilyenekre.

2018. jún. 3. 03:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Nálunk az a probléma, hogy 7 féléves ugyan a képzés, de nem úgy végzünk, hogy tudjunk jelentkezni keresztfélévre (nem megy le addig a záróvizsga stb.). Az évfolyamtársaim jelentős többsége emiatt 8 félévre húzza ki a tanulmányait, kényelmesen végez tavasszal és aki továbbmegy, folytatja is ősszel mesteren. Én nem így csináltam, de ha ismét másodéves lennék, így terveznék.

A plusz félév alatt az esetleges elbukott tárgyakat kevesebb megszakadással pótolhatnám, vehetnék fel értelmes, a mesterhez is majdan hasznos szabválokat, mehetnék Erasmussal külföldre, vagy kimaxolhatnám az ingyenes nyelvtanulási féléveimet is. Arról nem is beszélve, hogy tanulmányi ösztöndíjat is kapnék. Késő bánat, majd mesteren kényelmeskedek :)

2018. jún. 3. 07:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Igazából nem tudnám megspórolni a 7. félevet, így is lemenne az állami félévek közül. Ez a fránya keresztfélév idegesít nagyon :D Meg így akkor 1 évvel később tudom csak elkezdeni a mestert... ez a szakmai gyakorlat is akkora hülyeség :D
2018. jún. 3. 14:05

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!