Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Nyelvtanulás » Szerintetek milyen nyelvből...

Szerintetek milyen nyelvből kellene nyelvvizsgáznom?

Figyelt kérdés

Még két évem van vissza az alapképzésből, de utána szeretnék továbbtanulni a mesteren, amihez majd szükségem lenne egy angoltól különböző B2 nyelvvizsgára. Angolon kívül viszont nem beszélek más nyelvet.

Németet tanultam több, mint 10 évig, de egy betűt nem tudok belőle. Német nemzetiségi általánosba jártam, ahol első osztálytól kezdve tanultam a németet és akkor még szerettem, jól is ment. Aztán a gimnáziumban pedig teljesen az elejéről kellett kezdenünk, amit nagyon untam, borzalmas volt és akkor meg is utáltam az egészet. Minimum energiát fektettem bele, amivel ugyanúgy ötös voltam, csak nem tanultam semmit. Jártam emeltre is, ahol érettségire a B1 szintig jutottunk. A nyelvtani szabályokból megmaradt jó pár, de pl. a szókincsem az nulla és ebből adódóan nem megy sem a beszéd, sem a hallásértés, sem a szövegértés. Ha német szöveget látok, akkor azért abból megértek ezt-azt, de pl. hallás alapján semmit.

Kínait kezdtem el tanulni, de egyelőre csak A1 szinten vagyok (voltam HSK1-en, mert ingyen megcsinálhattuk), de ebből nem tudom, hogy mennyi tanulás után tudnék letenni egy középfokot. Az egyetemen járok órákra, ahol sajnos nagyon nagyon lassan haladunk és nem tudom, hogy tudnék-e találni pl. magántanárt.

A harmadik lehetőség pedig egy új nyelv, de talán ez lenne a legnehezebb, mert ennyi idő alatt azért nem egyszerű, pláne, ha más dolga is van az embernek.


2019. aug. 7. 11:53
 1/5 anonim ***** válasza:
71%
Én a németet hajtanám. Ha az nem, akkor svéd vagy spanyol. Számomra mindkettőt egyszerűnek tartom, de lehet csak nekem az.
2019. aug. 7. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
77%
Nem tudom, hogy ki szeretnél-e menni külföldre, mert akkor az adott ország nyelvét kellene megtanulnod. :) De: angol C1-es szinten nem lenne butaság (ha még nincs meg); német; francia; spanyol; svéd. Esetleg: kínai, japán, arab.
2019. aug. 7. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
A leírtak alapján meglehetősen nagy passzív német nyelvtudással rendelkezel. Azt a vasat ütném, mert minimális erőfeszítéssel előhozható a dolog.
2019. aug. 7. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Igen, a némettel én is úgy vagyok, hogy ha már ennyit tanultam, akkor abból csak megmaradt valami és valahol zavar is, hogy tulajdonképpen semmi nyoma nincsen azoknak az éveknek. Viszont azért ezzel is lenne munka bőven, mert nyelvvizsgára soha nem készültem és azért messze nem vagyok B2 szinten, nem is használtam soha, pár éve már nem is tanultam. Ezt nem tudtam, hogy reális-e ennyi idő alatt elérni a középfokot és nyelvvizsgázni vagy sem.


2-es Amúgy angolból megvan a felsőfok, de ez itt nem is releváns, mert más nyelvből van szükségem egy B2-re a mesterhez. Tehát nem kiköltözés, nem munka, nem hobbi stb., hanem elsősorban úgymond a "papír" mivolta miatt kellene, aztán majd utána lehet olyanokról beszélni, hogy mire tudom használni és szeretném-e fejleszteni.

2019. aug. 7. 12:43
 5/5 anonim ***** válasza:
54%
Orosz. Что будет, то будет
2019. aug. 8. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!